Vofkori: Székelyföld útikönyve
Csomakőrös helytörténeti adatai, turisztikai látnivalói |
||||||
Kőrösi
Csoma Sándor szülőfaluja ma Kovászna
város tartozéka. A székely kommunitás 1904-ben változtatta a Kőrös nevet
a falu nagy szülötte iránti megbecsülés jeléül Csomakőrösre. Csoma emlékének
megörökítését Pákéi Sándor József országgyűlési képviselő emelte országos
üggyé, ő kezdeményezte a névváltoztatást. Lakói hajdan szitakészítéssel,
ma inkább forgácskalapok készítésével foglalkoznak. |
||||||
Csomakőrös
nevének első okleveles említései: 1464: Kewres, majd
1567: Keoreos, 1591: Körös, 1850: Kürös, 1854: Körös. A Csomakörös nevet
1898-ban a törzskönyvezéskor kapta. Lakossága: 1567-ben
14 kapuval szerepel. 1602-ben 17 család lakja, 1614-ben, a Bethlen lustrában
már 44 család nevét jegyezték fel. Ősi családnevek: Szabó,
Bende, Debreczi, Gocs, Guruzda, Eördög. 1703-ra a gazdaságok száma 63-ra
emelkedik. 1721-ben 50 család lakja, 1786-ban jogi népessége 70 fő, és
13 házában 15 család lakik. 1850-ben 134 házában már 625-ön laktak (mind
magyarok). 1857-ben 146 házat és 657 lelket számoltak össze. Orbán Balázs
idejében (1869) a falu lakossága 683 fő volt, nielyből 10 kivételével
mind reformátusok voltak. 1880-ban már 604-en éltek a faluban. 1910-ben
619 tő lakta (7 kivételével mind magyarok - többnyire reformátusok). 1920-ban
595 lakosa volt (mind magyarok). 1930-ban a falu lakossága 577 fő, 1944-ben
612, 1966-ban pedig 527. 1992-ben 451 lakosa volt (ebből egy román). A
református egyháznak 1764 óta vannak anyakönyvi bejegyzései. Gazdaság.
Csomakörös lakosai háziiparként űzték a szitakötést. A 19. században
kitűnő szitaipara volt. A szitakérget a környékről gyűjtötték, a szitavásznat
pedig osztovátán szőtték. A szitákat kóboros szekereken szállították Moldovába.
Később a szita és a rostakéreg mellett különböző csomagoló dobozokat is
előállítottak. Majd a fa megmunkálása került előtérbe, faforgácsból kalapokat
készítettek. A Szurduk nevű hegyben vasat termeltek. 1764-ben a székely
határőrség megszervezésekor a határőrök a barátosi VI. század parancsnokságához
tartoztak. A falu népe állattenyésztésből, földművelésből és erdőgazdálkodásból
kereste kenyerét. Iskolái. Csoma Sándor tanítói: Dúló
Zsigmond, Vadasdi Mihály és Orbán Sigmond voltak. Az iiskola felekezeti
jellege 1877-ben szűnt meg. 1884-ben Dancs Lajos énektanító dalárdát alakított
a faluban. 1906-ban épült a község népiskolája, amely 1913-tól mint állami
iskola működik. Művelődés. A faluban a Kőrösi
Csoma Sándor Közművelődési Egyesület a közművelődést szolgálja.
Irodalom: Vofkori László: Székelyföld útikönyve II. kötet, 442-445 l., Cartographia Kft., Budapest, 1998 Kunassek János: A Himalája magyar remetéje, Panoráma,2003 (a tanítóira vonatkozó adatok) |
||||||
A
kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület a polgármesteri
hivatal és a helyi tanács támogatásával a csomakőrösi emlékház kertjében
négy kopjafát állít Baktay Ervin, dr. Debreczy Sándor, Duka Tivadar
és Marczell Péter emlékére. A kopjafákra ékírással vésték a Kőrösi
Csoma Sándor munkásságának feltárásában, illetve megismertetésében kiemelkedő
szerepet betöltő személyiségek nevét, születési és elhalálozási évét.
Baktay Ervin (1890–1963) orientalista, indológus, művészettörténész
1926 29 között Nyugat-Tibetben járt, ahol emléktáblával jelölte meg Kőrösi
Csoma Sándor egykori lakóhelyeit. Számos érdekes kötete közül kiemelkedő
a Kőrösi Csoma Sándor (1962) című. Dr. Debreczy Sándor (1907
1978) egyetemi tanár Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete című kötetével
alkotott maradandót Csoma
szellemiségének ápolásában. |
||||||
Orbán Balázs: Székelyföld leírása: Kovásznán alól egy csinos völgykebelben fekszik Kőrös, melynek lakói nem lenézendő iparosok, mert e faluban készülnek a nemcsak Háromszéken, hanem a Királyhágón inneni részben is ismeretes, legjobb, legfinomabb és legkeresettebb sziták, melyekkel lakói országszerte kereskedést űznek, s e mellett nagy mennyiségben gyártják a szita-, rosta-kérgeket, nyűgöt (lólábra való szőrbékőt) és pórázt (bocskor kötőt). Volt Kőrösnek egy nevezetes régi harangja, mely elhasadván, újra öntetett. Még megjegyezhetem Körösről, hogy az tiszta székely falu, hol birtokos és jobbágy soha sem volt, s egyedüli azon határszéli faluk közül, hová oláh nem települt. Kőröshegyeiben s főként Szurduk nevű helyen igen sok és jó minőségű vaskő van. Hogy itt vasbányászat volt régen, mutatja a talajt borító nagymennyiségű vassalak és egy ottan a földben talált hámori üllő; most használatlan hever e nagybecsű természeti adomány. Nevét K ö r ö n c s nevű székely Őstől (Upolet rabonbáu fiától) nyerte. Kőrös az 1567-ik évi regestrumban K e o r e o s n e k vari 14 kapuval bejegyezve. Ha bár az igénytelen falu a felemlítetteken kívül más nevezetességet nem mutat fel, azért a hazafias érdemeket méltányolni tudó utas mégis tisztelettől áthatott kebellel fog e helyhez közelíteni, mert itt született Kőrösi Csoma Sándor és nem Egerpatakon, mint b. Eötvös József az Akadémia évkönyvében közlött emlékbeszédében mondja. Ezt kétségtelenül bizonyítja a körösi matricula, hol születési éve és napja 1784. apr. 4-éye be van jegyezve; apja gyalog káplár volt. A ház, hol a nagy férfi született, elégett, de öreg emberek biztos tudomása szerint ott állott, hol ma a 143. szám alatti élet (lakház, bennvaló) van. Csoma Sándor nagy jellem volt, mely egész erkölcsi fönségben tűnik fel a komoly vizsgáló előtt. Ő egész életét egy nagy eszmének, egy csak sejtett, ösztönszerűleg érzett felfedezési vágynak szentelé, ő az akarat hatalmával éppen oly nagy mérvben bírt, minta világszerte ismeretes Columbus, neki nem sikerült ugyan felfedeznie, minek egy egész élet szenvedéseit, fáradalmait és tanulmányait hozta áldozatul, ő nem találhatá fel a magyaroknak titokteljes ős hazáját; India meleg éghajlata, a kiállott nélkülözések, a kitartó, erőfeszített munkásság elfonnyaszták drága életét, mielőtt a Himmalaya - egy egész ismeretlen világot rejtő, mivelt észlelő ember által szóba nem tapodott - lánczolatain áthatolhatott volna, de azért ezen csak a halál kényszerűségének engedő, egy nagy czél felé ernyedetlenül, akadályt nem ismerve előtörő magas röptű lelket bámulnunk kell. Ö, ki szegény volt, önerején, senkitől nem ismerve, senki által nem segélyezve, nem buzdítva, feláldozva itthoni életkényelmet biztosító állását, neki indult egy az egész nemzet által századok óta hőn óhajtott, de nem létesíthetett felfedezési útnak; nem vezette őt rang, kitüntetés, gazdagság utáni vágy; nem voltak neki fejedelmektől nyert hajói, segédcsapatai, mint Columbusnak, vagy Cook-nak, - ő az akarat hatalmán kivül semmi más eszközzel nem bírt, emberi lehetőséget fölülmúló kitartással, nélkülözéssel és határtalan fáradalommal elhatolt Indiába, s ott az igénytelen ember, idegen hazában idegen tudósok tiszteletét, felkarolását és kitüntetését vívta ki; évtizedeken át tanult, fáradott, éhezett, büszkén visszautasítva minden ajánlott segélyt, s midőn már ismerni hitte a nyelveket, melyekkel czélja felé hatolhata, elhagyta Calcuttát ; de alig haladott túl a polgárosult világ körén, fájdalmasan látta át, hogy eddig szerzett nyelvismeretei nem elégségesek czéljára s Lassában megállapodva, rizskásán tengődve, szanszkrit s más himmalayántúli (transhimmalayai) nyelvek tanulásához kezdett, mígnem a nagy lélek által lakott gyenge test megtörvén, elhalt, midőn megközelité a czélt, melynek egész életét szentelé, midőn a siker reménye biztosan mosolygott feléje. Elszállt a nagy lélek, s idegen földön porlanak a haza nagy halottjának tetemei. Nekünk nem maradt fenn egyéb, mint neve s tisztelt emléke,- mely ez igénytelen falut a nemzet Bethlenemévé alakítja át. Hol domborul sírja, nem tudjuk; tiszteljük tehát a helyet, hol bölcsőjét ringaták. Csoma élete ismeretes részint Hegedűs Sámuel, Kőrösi egykori tanárának necrologjából, részint b. Eötvös Józsefnek az elhunyt emlékére az Akadémia gyűlésén 1843. oct. 8-án tartott emlékbeszédéből. Azonban én itt mégis czélszerünek és szükségesnek hiszem e nemes életnek egy kivonati leírását adni azért, hogy minden hazafinak tudomására jusson, de azért is, hogy némely ott fel nem említett adatokkal azt kiegészítsem. Kőrösi Csoma Sándor Körösön 1784-ben apr. 4-én született (születési évére vonatkozó megjegyzéseinket, lásd Életrajza menűpont alatt!), jómódú katonaszülőktől. Tanulmányait a körösi falusi iskolában kezdette s Nagy-Enyedén ritka szorgalommal folytatta, s már mint tanulónak a történelem tanulmányozása által szerzett ismeretei alapján megerősödött lelkében azon elhatárzás, hogy nemzetünk ős hazájának felfedezésére elinduljon. Azért midőn 1815-ban a végezte, a göttingai egyetemre ment a keleti nyelvek tanulmányozása végett. 1818-ban visszatérvén, Szigetin tanárnak választatott, de ő kedvencz eszméjének, nagyszerű tervének kiviteléért visszautasította a felajánlott tanári állomást. 1810-ben gyalog ment el Zágrábba a szláv nyelv tanulása végett, honnan visszatérve, 1820-ban barátai, tanárai lebeszélésével, visszaijesztésével s a roppant út fáradalmaival, nehézségeivel mitsem törődve, szegényen, minden podgyász nélkül egy szép tavaszi reggelen sétabottal kezében, mintha csak rövid sétára menne, elindult roppant útjára. 1821-ben már Teheránból ír az enyedi tanároknak, erre gyűjtés utján segélypénzt küldenek, de mire az hozzá jutott volna, már Tibethben van. Onnan Kis-Bukhárába ment, hogy a Gobi-pusztára hatoljon, azonban a khinai elzárkózottság ezt nem engedte létesíteni. 10 évig mulat Tibethben, mely alatt a tibethi nyelvet tanulmányozza, tibethi szótárt, nyelvtant ír. "10 évi tudományos martyrság - mint Eötvös jellemzőleg mondja - melynek nagy részét a Kamán és Zsimkáz buddha kolostornak egy kis hideg szobájában a legnagyobb nélkülözések közt töltve, 40,000 tibethi szót ír össze". Mely idő alatt két sikertelen kísérletet teszen Bukharába hatolni, míg végre az Indiába való menetelre határozza el magát, azon oldalról kísérlendő meg a behatolást. 1829-ben szabad Tatárországon át megindul a híres angol utazó Moorcratfttal, de a kóbor tatárok által megtámadtatván; Moorcraftt 16-od magával legyilkoltatott. Körösi egy más utassal csuda által megmenekül, míg végre sok viszontagság közt Calcuttába ért, hol az angol tudóstársaság melegen fogadja, tibethi szótárát és nyelvtanát kinyomatja, őt a calcuttai múzeum nagybecsű levéltárának rendezésével bízza meg. Ezt, minden csomagra tartalomjegyzéket írva, fáradságos munkával s ritka szakismerettel rendezte, s midőn őt ezért megjutalmazni akarták, ő visszautasította, azt mondván: „Hogy mily helytelen lenne jutalmat fogadni el egy oly munkáért, mely neki igen kedves foglalkozás volt, s melynek átnézhetése engedélyéért inkább neki kellene fizetni". E tájt kapta hazulról az országgyűlés folyama alatt számára gyűjtött segélypénzt. Ez örömet okozott neki, mert tanújele volt - mint iránnak, hogy róla és vállalatáról a hazában nem feledkeztek meg. S bár a legnagyobb nélkülözések közt élt, ez összeget nem használta fel, hanem Princeps barátja kezébe tette le, hogy majd hazajöttekor ind könyveket és kéziratokat hozzon a hazai tudományos intézetek számára. Princeps ez összeget kamatozásra egy bankba tette le, a bank megbukott, de Princeps az angol-ind társulatnál kieszközölte, hogy Csoma kártérítést nyerjen, s midőn ezt a büszke, önérzetes férfi megtudta, becsületét ezáltal sértve érezvén, úgy megharagudott egyedüli s legjobb barátjára Princepsre, hogy csak később s nagy kérésre bocsátott meg neki. Csoma, mint az angol tudóstársaság tagja, a legnagyobb tisztelet tárgya volt, mindenki kereste ismeretségét, barátságát, de őönmagába zárkózva, egyedül nagy tervének élt, idegen az idegenek közt, mert Princeps halála után senki sem tudott barátságába jutni. „Lelke előtt - mint Eötvös mondja - mindig távol hazája állott s azon czél, mely után hosszú vándorlásra kiindult, s melyet elérni életének egy végső reménye volt". Meg nem szűnő munkásság közt tanulta a szanszkrit nyelvet, átkutatta az arab, tibethi, szanszkrit irodalmat, s az 50 éves férfi fiatalságának egész lelkesedésével indult útnak Lássa felé, mert meggyőződése szerint a Lassától kelet-északra i eső C h á m tartományban lakó dzugur népben hitte a mi eldődeink ivadékát feltalálni. - 1841 mart. 24-én ért Dardschillingbe, Sikkim tartományba, hol Campbell angol ügyvívő szívesen fogadta. Itt a Dalai Lámától továbbutazhatására engedélyt nyerendő, időzött. Itt betegedett meg, a Himalája alján uralkodó láz megrohanta, a csak későn elfogadott orvosi segély-többé nem mentbeté meg. Apr. 11-én 5 órakor reggel meghalt. Elszállt a nagy lélek, melynek minden törekvése egy nagy eszmének volt szentelve, megtörött az élet, megszűnt dobogni a szív, mélynek minden dobbanása a hazának volt szentelve, s jellemzően mondja Eötvös: „Hogy ha van, ki honáért többet tett, nincs senki, kinek állhatatosságban példáját követni dicsőbb volna". Dé életleirási vázlatunk nagyon hiányos lenne, ha itt Csoma jellemére és fennkölt szellemére nagy világot vető s emlékét ténylegesen fenntartó némely tettét hallgatással mellőzném. A magyarnak azon nemes tulajdonságánál fogva, mely szerint bármi távol dobatva is a hazától, bármily kedvező vagy kedvezőtlen viszonyok között sem feledi el soha a távoli szülőföldet, honszerelmét, honvágyát soha sem tudja a világpolgárság (cosmopolitismus) közönyébe fojtani. Csoma is távol honától határtalan nélkülözései s fáradalmai között folytonosan honfiúi kötelmeire gondolt, s midőn önmagától büszke cynismusában mindent, még a legszükségesebbet is megvonta, mihelyest kevés szükségeit túlhaladó pénzösszeghez jutott, azt ő haza küldötte jótékony czélokra s rokonai, falubeléi felsegítésére. 1836-ban hihetőleg a Princeps eszközölte kártérítésből 140 darab aranyat küldött az enyedi collegiumnak, úgy, hogy 40 arany ebből tőkésittetvén, arról ő személyesen hazajöttekor rendelkezen. Ezen kívül küldött 100 db aranyat a k.-vásárhelyi katonai növeldének, 100 aranyat testvérének Gábornak, 100 aranyat a körösi közönségnek, 200 aranyat a tudóstársaságnak. Csoma halála előtt is, mint mindig, nélkülözéssel küzdött, azért egy ismerőse, amsterdami Kaiser nevű orvos, felsegélésére aláírás utján segélyt gyűjtött; de Csoma - e büszke, megalázást nem tűrő ember - azt visszautasította; Kaiser Csoma tudta nélkül a gyűlt összeget betette Csoma neve alatt az angol bankba. Elhalt Csoma, elhalt az orvos is, neje egy J. Pinna nevű ügyvédhez ment férjhez, ki hajlandó lett volna a Csoma neve alatt letett összeget elsajátítani, de neje lelkiismeretet csinált, s nem nyugodott addig, mig férjét hosszas halogatások után végre reá nem vette, hogy a letett összeget Csoma utódainak kiszolgáltassa. A Bach-rendszer alatt hivatalosan kérdés tétetett Kőrösre, hogy vannak-e ottan Csoma Sándornak utódai, s midőn azok tétele hivatalosan constatiroztatott, azon értesítést vették, hogy rendelkezzenek az angol bankban levő 11,000 forintot meghaladó, Csoma Sándor neve alatt betett összeg átvétele iránt. A kovásznai járáshivatalhoz a rokonok behivatván, egy ott levő szász hivatalnok S mivel ők a körülményekkel és viszonyokkal ismeretlenek voltak, rávette a szegény együgyűeket, hogy közbenjárásaért s a pénz megszerzéseért adják neki felét; kik abbeli örömükben, hogy ily reménytelenül jutottak örökséghez, nagylelkűen ily értelmű felhatalmazást állítottak ki, s néhány hónap múlva eljött a pénz s annak fele 5689 frt Csoma utódai, illetőleg testvére gyermekei között kiosztatott. Ezek hálás elismerésök jeléül egy emlékkövet akartak a körösi temetőben emelni Csoma Sándornak, de a körösi ref. lelkész, Nagy Pál tanácsára egy örökké fennmaradó emléket emeltek azáltal, hogy a körösi iskola számára 100 frt alapítványt tettek oly kikötéssel, hogy az 10 évig kamatozzék, s az ekként felgyűlt összeg tőkésittetvén, annak kamatja azután egy tanítói állomás fizetésére s kézikönyvek beszerzésére fordittassék. És ekként emeltek Csoma nagy szellemének egy maradandó, örök időkre fennállandó, dicső nevéhez méltó emléket. De van még egy másik ilynemű emléke is Csomának Háromszéken. Ugyanis a k.-vásárhelyi katonai növelde 1849 után megszüntethetvén, annak a nemzet adakozásaiból gyűlt tőkéje nagyrészben felosztatott, eldividálódott, más része a fiscus kezére ment. Midőn azonban a szentgyörgyi collegium megalakult, az uralkodó 10,000 forintot rendelt, melybe bele volt számítva a Csoma által a k.-vásárhelyi katonai növeldének adományozott 100 arany is kamatjaival, e mellett Cseh Jakab szintén a k.-vásárhelyi növeldénél tett alapítványa is. A Cseh-család kikötötte, hogy ezen alapítványon a családból iskolába adandó növendékek neveltessenek, a Csoma-alapítványt pedig az iskolai igazgatóság igen bölcsen általánosította s úgy rendelte, hogy annak kamatja minden évben a legjobb tanulók közt kiosztandó ösztöndíjak megszerzésére fordíttassék, ez életbe is léptettetett s most az ebből vásárolt ösztöndíjként kiosztott minden ily könyvre fel van irva,hogy azt jó erkölcseiért és szorgalmas tanulásaért Körösi Sándor kegyadományából nyerte. Az enyedi collegiumnak küldött 100 arany (mert a rendelkezésére fennhagyott 40 aranyat testvére, Csoma Gábornak adták ki), kamatját azóta mindig egy jó tanulónak adják ki. Így él Csoma Sándor emléke hazájában, így terjeszt szellemi életet a nemzet között még, halála után is, ily emlékeket emelt ő önmagának távol hazájában ; s a nemzet elfeledné e nagy halottját? Nem, ki ily nemesen élt, ki életét és minden munkásságát hazájának szentelé, annak emléke szent, annak neve iránt tisztelettel kell viseltetnie nemzetének, s nem kétlem, hogy eljövend azon időkor, midőn a hazára szebb jövő virultával a régi mulasztások helyrehozásának korában, a haza elismerése egy emlékszobrot fog itt Kőrösön Csoma Sándornak emelni, mert ha valaki, úgy ő ezt bizonynyal kiérdemli oly hőn szeretett hazájától. |
||||||
|
||||||
|
||||||
Kopjafa
a templom udvarán és a református templom belseje |
||||||
A templom belseje Bogdán Zoltán felvétele |
||||||
Emléktáblák
a templomban |
||||||
|
||||||