Képzőművészeti, filatéliai és numizmatikai ábrázolások



2015. március 27-én elhunyt Kubinyi Anna
Kossuth- és Prima Primissima díjas textilművész
Kubinyi Anna részt vett Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírhelyének rendbehozatalában, majd a város és a magyar külügyi tárca felkérésére 2013 tavaszán kiállítása is nyílt az indiai városban. Itt az érdeklődők megtekinthették legújabb művét, a több mint egy négyzetméteres Csoma-oltárt, amelyet öt hét alatt készített el úgy, hogy napi 12 órát szőtt.

 
Portré ábrázolások (grafika, olajfestmény)
Emlékérmék, domborművek, metszetek
Akvarell, kisplasztika, textil
Bélyeg
Levelezőlapok
Ex libris
Egyéb (telefonkártya, gyufásdoboz)

Portré ábrázolások

Márkos Ferenc Egyesült Államokban élő portréfestő, készítette 2014 tavaszán a csomakőrösiek számára. A képet Dr. Nagy Lajos a festő barátja, volt osztálytársa küldte el honlapunknak. Köszönet érte!

Az eseményről a Háromszék oldalain olvashatunk tudósítást.

Boldogfai Farkas Imre
(1955)
Tóth B. László
Rusz Károly
tusrajza
Torró Vilmos
Boldogfai Farkas Imre
1942
Ismeretlen művész olajfestménye a MTA könyvtárában
Cseh Gusztáv tusrajza
Torró Vilmos
1984 fametszet
Frigyes Géza
Fery Antal fametszet
Gy.Szabó Béla fametszet
Gy.Szabó Béla fametszet 1942
Bars László
tusrajz
Bartha László
A zarándok
 

Numizmatika

Kőrösi Csoma hatalmas népszerűségének egyik bizonyítéka, hogy neves szobrászművészek véstek tiszteletére érmet. Alapvető tanulmány ebben a témában Bernard Le Calloc'h: Kőrösi Csoma Sándor a numizmatikában című munkája, mely a The Medal, No. 13. Autumn 1988. számában jelent meg. A tanulmányt a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok folyóirat ismertette (K.D. szignóval) , 1990. 8. számában. A szerző 26 érmet sorol fel 1988-ig bezárólag. Ezt igyekeztem pótolni internetes böngészéseim alapján.

Emlékérmek, plakettek, domborművek

Antal Károly
szobrász (1909-1994 életrajza)
-Kőrösi Csoma Sándor jakháton (szobor, bronz, 1968, Pécs, Kőrösi Cs.-Dandár u.),
A kisméretű bronztervet 1957-ben A Magyar Nemzeti Galléria vásárolta meg
Zágoni KCsS Biblio.: 1079; Bernard Le Calloc'h: Kőrösi Csoma Sándor a magyar szobrászművészetben, in: Kőrösi Csoma Sándor és magyar mítoszaink, 24-36. old. Kovászna, 2002
-Kőrösi Csoma Sándor (álló teljes alakú szobor, mészkő, 1984, Érd, Magyar Földrajzi Gyűjtemény)
-Csoma a zanglai kolostorban. Szilágyi F.: KCsS hazai útja;
Zágoni KCsS Biblio.: 1081; Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 69.

-Csoma és a tudós láma. Szilágyi F.: KCsS hazai útja;
Zágoni KCsS Biblio.: 1082; Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 69.
Asszonyi Tamás
(Pécs, 1942-) Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász- és éremművész
-Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára készített érem, a (bronz, méret 11,8 cm)
Forrás: Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Ált. Iskola Érmek, plakettek leporello
Bartha László
(Kolozsvár, 1908. augusztus 5. – Kőszeg, 1998. január 5.) Kossuth-díjas magyar festőművész, könyvillusztrátor
-A zarándok rajz, könyvillusztráció Áprily Lajos, A kor falára, Válogatott versek, Budapest, 1967
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 69.
Bartos István
(1947-2010) éremművész életrajz
-Kőrösi Csoma Sándor eo.ö.br. plakett
Bars László
(Sátoraljaújhely, 1902 - Debrecen, 1987) festő, grafikus
-tusrajz Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója (nyolcnyelvű könyv) Debrecen, 1976, címlapon
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 69.
Bánsági András
(1934-1993) grafikusművész
-Darjeeling 1842. Kőrösi Csoma Sándor emlékére, 1784-1842. Ex
libris, jelzett, 13×9 cm
Berán Lajos (1882-1943)szobrász, éremművész
-Kőrösi Csoma Sándor. Emlékérem. A Magyar Éremkedvelök Egyesületének megrendelésére, vert bronz és ezüst érem átmérő: 60 mm tömeg: 103 g (ezüst) 1909.=Turán XXV. (1942.) 3. (okt.) 105.; Művészeti Lexikon 1. Bp. 1965, 212.; Varga Lajos: Berán Lajos centenáriuma, MNemzet XXXVIII. (1982.) 134. (jún. 10.) 8. érem kiadás éve 1909 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Zágoni KCsS Biblio.: 1112;
Bognár György:
-Kőrösi Csoma Sándor Emlékmúzeum Szécsény 1987 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Baráti Körének Szécsényi Csoportja emlékérem szign:B.Gy ezüst , 42,5 + aranyozott
-Magyarok III. Világkongresszusa 1992 - Kőrösi Csoma Sándor aranyozott, bronz ill. ezüst
Boldogfai Farkas Imre:
rajz Szilágyi F.: KCsS hazai útja;
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 70.
Borsos Miklós: (Nagyszeben, 1909- Budapest, 1990) Munkácsy Mihály-díjas (1954), Kossuth-díjas (1957) szobrász, grafikus, éremművész
Kőrösi Csoma Sándor emlékérem. Öntött bronz, átm.: 88 mm, 1963.= Borsos Miklós életműve. Állandó kiállítás. Györ 1979;
Érem 1979. 2. sz. 44.
; Zágoni KCsS Biblio.: 1114. ; (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
"Az iskola kiváló tanulójának és kiváló sportolójának" díj, bronz, méret: 8 cm,
1986, Dunakeszi KCsS Ált. Iskola
Forrás: Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Ált. Iskola Érmek, plakettek leporello
Czóbel Béla
-Kőrösi Csoma Sándor 100 Ft érme, Készült Kőrösi Csoma Sándor születésének 200. évfordulójára 1984-ben, átm. : 32 mm, súly: 12 g, alpakka
Cseh Gusztáv
(Kolozsvár, 1934. – Kolozsvár, 1985.) grafikusművész
Cséri Lajos
(Hajdúböszörmény, 1928-) éremművész, szobrász
KCsS érem kiadás éve 1984 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Csíkszentmihályi Róbert
(Budapest 1940-), Munkácsy Mihály-díjas (1974), Kossuth-dijas (2013) szobrász
-Kőrösi Csoma Sándor emlékérem 1984, Budhista Misszió, hátlapon: Homage To The Hungarian Bodhisattva Bicentenary (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
-bronzdomborműve a Körösi Csoma Sándor kollégium aulájában volt található (lebontották!)
-KCsS érem 1992, születésének 150. évfordulójára, Dunakeszi KCsS Ált. Iskola
Forrás: Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Ált. Iskola Érmek, plakettek leporello
-Csoma Bodhiszattva. Dombormű. Fa, Kvh 1973, 77X34 cm. J.I. tulajdonában.

Zágoni KCsS Biblio.:
1119.  
Csorba Géza
Kőrösi Csoma Sándor, az örök vándor A Magyar Pantheon számára készített állószobor kis mintája, a szobrász tulajdonában
Zágoni KCsS Biblio.: 1052  
Csúcs Ferenc
(Szentes, 1905-) szobrász
KCsS érem, öntött bronz plakett, átmérő 110 mm, 1984 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Csutak Levente:
Életkerék, 72x57 cm. Brassó, 1972
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 70.
Dócziné Berde Amál:

olajfestmény Kőrösi Csoma Sándor elindul a kollégiumból, Nagyenyed, Bethlen Kollégium Könyvtár olvasóterem
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 72.
Domonkos Béla
: Kőrösi Csoma Sándor, a magyar Bodhiszattva. Felállítva 1974
Buddhista Misszió hivatali helységében, Bp. VIII. ker. Múzeum utca 5. Képeslap formátumban is megjelent

Gál András (1951)
érem kiadás éve 1984 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old) bronz, 130 mm
Kőrösi Csoma Sándor / Erdélyi székely-magyar 1984, bronz 99 mm
Edvi Illés György (Bp. 1910-) festő, szobrász, ötvös
Kőrösi Csoma Sándor. Emlékplakett. Készítette az MFT Körösi Csoma Sándor halálának 100. évfordulójára, 1942-ben. Kiállítva az MFT titkári szobájában, Bp. VI.ker. Népköztársaság útja 62.

Zágoni KCsS Biblio.:
1115. ; FMT, 1990. 8. szám, 79 old
Erőss János:
Kőrösi Csoma Sándor. Kisplasztika; Bivalybika-szarv, 23X14X7 cm. A művész tulajdonában, Sszgy. [Ábrázolás: Kőrösi Csoma Sándor íróalakja, az oldalakon karcolásos díszítés; a gyermekkori és dardzsilingi emlékek.]=E.J.: Csontfaragványok. Kiállítás. Sszgy 1974. máj.; E. J.: Csontfaragásai. Kiállítási katalógus. Korunk Galéria, Kvár 1979. júl.

Zágoni KCsS Biblio.:
1116.  
Enyed. Dombormű. Fa, Kvh 1973; 77x34cm. J.I. tulajdonában
Zágoni KCsS Biblio.: 1118.
Fery Antal (1908-1994) grafikus, ex-libris rajzoló
-Kőrösi Csoma Sándor arcképe, fametszet, Schöfft Ágoston rajza alapján, illusztráció a Református Egyház ZsinatiIrodásjának Sajtóosztálya által kiadott minikönyv borítóján, 1984. A könyvbenb több miniatür fametszet található, Csomát ábrázoló szobrok alapján.
-dr. Barabás Pányi Éva ex-librise, Csorba Géza szobráról készült rajz felhasználásával
-Kompozíció, a képen a bal felső sarokban Kőrösi Csoma Sándor arcképe látható. Alatta a nagyenyedi kollégium épülete. Jobbra a Himalája bércei és dardzsilingi síroszlopa. Középen egy szalagon Kőrösi Csoma Sándor neve.
Frigyesi Géza
Gy. Szabó Béla
Kőrösi Csoma Sándor fametszet, 174x95, 1934
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 73.
Kőrösi Csoma Sándor fametszet, 362x260 cm., 1942, KCsS halálának 100. évfordulójára
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 73.
Gergely István
:
Dombormű, KCsS KME 1992., 351
Imets László
Kőrösi Csoma Sándor élete, fametszet, 1968 jelenleg a Csomakörösi emlékszobában láthat.
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 74.
KCsS élete, fametszet, Csíkszereda, 1976, Sepsiszentgyörgyi Múzeum
Estéli-Hetényi: KCsS Dokumentáció 74.
Jakabos István
:
Nagy út. Dombormű. Fa, Kvh 1973, 77X34 cm. J.I. tulajdonában
Zágoni KCsS Biblio.: 1117 

       
Gergely István
dombormű
Petrovics István
dombormű
Székely József
bronz plakett
Sánta Csaba
terakotta
Asszonyi Tamás bronz emlékérem, 1992
Borsos Miklós, 1963
Cséri Lajos, 1984
Csíkszentmihályi Róbert, 1992
Csíkszentmihályi Róbert, 1984
Oláh Szilveszter
Ligeti Erika
Bartos István

Kutas László (1936)
érem kiadás éve 1984 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Kiss Sándor (Sáros, 1925-Zsennye, 1999) Munkácsy Mihály-díj (1969, 1974)
Kőrösi Csoma Sándor bronzérem, átm. : 100 mm. = Mai magyar grafikai és kisplasztikai kiállítás, MNG Budavári Palota 1976, 61.

Zágoni KCsS Biblio.:
1121. ; (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Konyorcsik János(1926-2010 )
Kell lenni valahol…/Kőrösi Csoma Sándor/ eo.ö.br. plakett 280X198 mm Forrás:http://numizmatika.aranypengo.hu/
Kő Pál (1941-) Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész
-Kőrösi Csoma Sándor emlékére (bronz, 1984, Budapest, XVII. ker., Akácvirág u. Általános Iskola)
-Kőrösi Csoma Sándor (bronz, 1984, Tibet)
Forrás: http://www.forrasgaleria.hu/hu/artist/ko_pal/bio
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ko-pal-147

-
Kőrösi Csoma Sándor (Dardzsiling, 1983) Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kő_Pál
-Kőrösi Csoma Sándor-Emlékérem. Az MTA-nak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium részéröl.= MTAÉrt 1910, 110.
Zágoni KCsS Biblio.: 1124.
-Kőrösi Csoma-emlékplakett = Emlékkiálltás 32.
Zágoni KCsS Biblio.: 1113.
Lapis András
Lebo Ferenc
Lengyel István
Ligeti Erika (1934-2004)
-Kőrösi Csoma-Plakett.= KCsDokum 1982, 85.
Zágoni KCsS Biblio.:   1125.; FMT, 1990. 8. szám, 79 old
- Bronz lapozgató kő talapzaton Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) orientalista, nyelvtudós, utazó tiszteletére, hat plakettel, életéből vett jelenetekkel; tetején „Aranyszarvassal” (forrás: Tápiószentmártoni szarvas, i.e. 6. sz., Magyar Nemzeti Múzeum, Bp.) Jelezve a hatodik plaketten b.f.: Anno 1984 k.l.: LE és j.l.: Ligeti Erika 49 (70) cm http://www.belvedereszalon.hu/4hagyatek/Ligeti.html
Márkos Ferenc
Medgyessy Ferenc
(Debrecen, 1881- Budapest, 1958)
Kőrősi Csoma Sándor Öntött, patinázott bronz. M.: 28 x 34 cm
Madarassy Walter
(1909-1994)
érem kiadás éve 1941, 1963 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Marsai Ágnes
-dombormű A pilisi Kőrösi Csoma Sándor emlékművön. Az eredeti bronzlapot ellopták, kerámiából készült a másolat.lásd még
Medgyessy Ferenc
(1881-1958)
érem kiadás éve 1928 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Muzsnay Ákos
Oláh Szilveszter
(1947-)
br. érem 70mm (kibocsájtó: Kőrösi Csoma Általános Iskola (1173 Bp. Akác virág u. 49) http://www.archivum.kcst.hu/muveszet.html

Percz János
:
Kőrösi Csoma Sándor. Ötvösmunka. Buddhista Misszió, Bp. Film-archívum, 1969.
Zágoni KCsS Biblio.: 1126.
Petrovits István:
Kőrösi Csoma Sándor. Fémdombormű, 19X22 cm.=A Sszgy-i Múzeum kiállítási katalógusa, 1977.
Zágoni KCsS Biblio.: 1127.
Kőrösi Csoma Sándor, dombormű, bronz 22x17x2 Spsztgy, KCsS KME 1992., 126

Renner Kálmán (1927)
Körösi Csoma Sándor. Bronz plakett, kétoldalas, jelzett, d:9,5 cm
érem kiadás éve 1984 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Salló István
Sánta Csaba
:
Jakháton, terakotta, átm.: 12 cm Szováta, Csoma 1994, A megmaradás esélyei cimű kiadványban
Schöfft Ágoston

Gaboda Péter: Kőrösi Csoma Sándor egyetlen hiteles portéjának története
Szabó Imre
(1947)
KCsS érem kiadás éve 1984 (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Szántó Gergely
(Velence, 1886- Budapest, 1962) éremművész, grafikus, szobrász
KCsS érem kiadás éve 1928, Magyar Pantheon éremsorozat (FMT, 1990. 8. szám, 79 old)
Szántó György
:
Kőrösi ,Csoma Sándor-Emlékérem. Öntött bronz, 68 mm. Az MNM-ben.
Zágoni KCsS Biblio.: 1128.
Székely József:
KCsS, plakett, bronz átm.: 18,5 Székelyudvarhely, Csoma 1994, A megmaradás esélyei cimű kiadványban
Szénássy Attila
Szervátiusz Jenő
,
: Kőrösi Csoma Sándor. Tölgyfa kompozíció, 65x35 cm. Sorban, Raoul: Szervátiusz Jenö. Bp. 1973, 30., 48.
Zágoni KCsS Biblio.: 1129. 
Sz. Egyed Emma
Tamás Noémi
(1948 - 2004) festőművész, grafikus, ex-libris készítő
1972-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványaként, majd Olaszországban, Franciaországban és Finnországban is végzett tanulmányokat.
Kőrösi Csoma Sándor Ladakhban, olaj

Tassy Béla:
Kőrösi Csoma Sándor emlékére, rézkarc, papír, 59,5x37,5cm
Torró Vilmos
Tóth Béla
Tóth László
Törös Gábor (1934):
Kőrösi Csoma Sándor. Bronzplakett 1884, 1985. átm.:14,7 cm. Nagybánya 1979.
Zágoni KCsS Biblio.: 1130. ; FMT, 1990. 8. szám, 79 old.
Ugray György (Dicsőszentmárton, 1908- Bp., 1971) szobrász
-Kőrösi Csoma Sándor (patinázott gipszszobor, 1986, Budapest, Kőrösi Csoma S. Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium).
Varga Éva
Zanglai lámakolostor. Dombormű. Fa, Kvh 1973, 77X34 cm. J. I.. tulajdonában.
Zágoni KCsS Biblio.: 1120.  
Zombori Béla

Kőrösi Csoma Sándor Rézdomborítás, Kőrösi Csoma Sándor emlékfal, felállítva 1978. márc. 28.-án KCsS Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban
Zágoni KCsS Biblio.: 1131. .   

       
Tőrös Gábor
bronzplakett
Antal Károly:
Csoma a zanglai kolostorban.
Antal Károly:
Csoma és a tudós láma.
Gál András, 1984
Gál András, 1984
Kutas László
Szervátiusz Kenő
Berán Lajos emlékérem 1909
Czóbel Béla 1984
Bognár György
Magyarok III. Világkongresszusa, 1992

Kisplasztika, textil

Olosz Ella (Keresztvár, 1937. január 3. – Kovászna, 1993. február 7.) erdélyi magyar textilművész, néprajzkutató. Olosz Katalin nővére, Gazda József felesége.

Gazdáné Olosz Ella textilművész

Kőrösi Csoma Sándor emlékére 1984
In memoriam Kőrösi Csoma Sándor
Kecskeszőr, pamutfelvetés, vegyes technika, haute lisse, 165x161 cm.
Kubinyi Anna (1949-2015) Kossuth- Prima Primissima és Szervátiusz Jenő-díjas textilművész
CSOMA KAPUI - VICTORIA MEMORIAL HALL- KALKUTTA
2013. november 13.- december 8-ig
„In Memoriam Kőrösi Csoma Sándor”; (300 x 155 cm), 2009

Filatélia

Arcképek (II) 1934
T.: Légrády Sándor
Arcképek 1954
T.: Légrády Sándor
200 éve született Kőrösi
Csoma Sándor
T.: Zsitva Sz.
A Magyar Tudomány Ünnepe 2004
MTA Könyvtára Keleti Gyűjtemén
T.: Widerkomm E.

A két kolostor - Kanam, Pukhtal - jelenlegi szerzetes főnökeinek kézírása,
legalul a zanglai kiirály (a vár tulajdonosa) üdbözlő sorai
Levelezőlapok
Kőrösi Csoma Sándor síremléke. Levelezőlap.
Háromszék vármegye Kőrösi Csoma Sándor Emlékbizottságának jubileumi kiadása a szülőfaluban létesítendő Köözművelődési Ház Alap javára. Jókai Nyomda, Sepsiszentgyörgy, 1942
Zágoni KCsS Biblio.: 1041 
 
Kőrösi Csoma Sándor szobra Kovásznán. Levelezőlap.
K.J. (Kosztándi Jenő) Kőrösi Csoma Sándor portréja.
Szervező bizottság kiadása, Kovászna, 1958
Zágoni KCsS Biblio.: 1085
 
Kőrösi Csoma Sándor, a magyar Bodhiszattva. Domonkos Géza szobrász művének reprodukciója levelezőlapon.
A Kőrösi Csoma Sándor Intézet kiadása. 1974
Zágoni KCsS Biblio.: 1100 
  Kőrösi Csoma Sándor emlékház. Csomakörös református templom. Kőrösi Csoma Sándor mellszobor.
Foto: Koprint Kft, Kovászna. A képeslap megvásárlásával hozzájárult a Csomakőrösi református templom feljavításához.
 
A Magyar Bodhiszattva sztupája. Levelezőlap.
A Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet kiadása. Bp. 1982
Zágoni KCsS Biblio.: 1108 
Elsőnapi bélyegzések
„300 éves a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskola – Hajdúnánás, 2006. június 3.”
Az alkalmi bélyegzést 2006. június 3 – től - június12-ig a Hajdúnánás posta végezte (irányítószám: 4081). 
Ex libris
Bánsági András ex-librise
Fery Antal ex-librise
A képen a bal felső sarokban Kőrösi Csoma Sándor arcképe látható. Alatta a nagyenyedi kollégium épülete. Jobbra a Himalája bércei és dardzsilingi síroszlopa. Középen egy szalagon Kőrösi Csoma Sándor neve. A síroszlop alatt felirat: Itt várja Krisztusát. Ez alatt számok: 1784-1842, 200. A kép alján felirat: "Bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Gróf Széchenyi István". A portré alatt a készítő szignója: Fery Antal
Forrás: Debreceni Egyetem Elektronikus Archívum
 
Numizmatika

Magyar Földrajzi Tudományos Társaság Emlékérme (készítette: ?)
1967-ben alapított érem, halálának 125. évfordulója alkalmából hozták létre a kitüntetést. A kitüntetést olyan földrajztudósnak adományozzák, aki a földrajztudomány nemzetközi kapcsolatainak ápolásában nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Az emlékérem bronzból készül. Előoldalán van Kőrösi Csoma Sándor domborművű mellképe. Alatta felírás: ALEXANDER CSOMA DE KŐRÖS 1784-1842. Az érem hátoldalán a Magyar Fökdrajzi Társaság jelvénye, felette felirat SOCIETAS GEOGRAPHICA HUNGARICA. Alatta PRO MERITIS SCIENTIARIUM GEOGRAPHICARIUM INTER GENTES - 1872. Az éen alul bevésve: Viro doctissimo (dominae doctissimae) a megadományozott neve valamint az adományozás éve.
 
Bognár György, Szécsényi Múzeum emlékérme, 1987
 
Telefonkártya
A MATÁV sorozata Világjáró Magyar Tudósok.
A kártya hátlapján lévő felirat:
Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós, tibetológus, útazó. A magyar őshaza és nyelvi gyökereink kutatására Ázsiába utazott. Nyugat-Tibeti kolostorokban, nagyon nehéz körülmények között dolgozva, megalkotta az első tibeti-angol szótárat és nyelvtankönyvet, mellyel megalapozta a tibetológia tudományát. Úttörő nyelvi, irodalmi, vallás- és kultúrtörténeti kutatásaival, máig élő hírnevet szerzett magának és hazájának.
Kiadta a MATÁV 50.000 db-ban. Érvényes volt 2002 április- 2004. december
Gyufásdoboz