Emlékek
a székely fővárosi rk. egyházközség múltjából
A
hitújítás előtti korszak.
Jaross Béla dolgozata
Marosvásárhely
város keletkezésének története ismeretlen. Alapul véve azonban a székelyeknek
a hunoktól való eredetét, biztosra vehető, hogy itt a székelyföldi Erdőség
és a Mezőség közti forgalomnak középpontján, már a honfoglaló magyarok
községszerű székely települést találtak, melynek legközelebbi szomszédai
a mai Maroskeresztúr, Marosszentkirály és Sárpatak római castrumoknak
utódai voltak. Már akkor összeismerkedett a két őslakos nemzet, hogy mint
békés embertestvérek éljenek együtt az évszázadok további folyamán.
Miután az ember a beléje oltott hódító és uralmi ösztönnél fogva a mindig
táguló élethorizontot keresi, minek természetes földrajzi tényezői a hegyek
lejtője és a folyók iránya, a székely nemzettest szükségszerű lélektani
és földrajzi követelménye volt a Kárpátővből kiszakadó Nyárádmente benépesítése,
hogy megtalálja az ő Nyugatának kapuját és további útjait: így jutott
el a Maros vízéig. De mert a Nyárád vize torkolatával zsákutcába került
s mert az említett római castrumok közlekedési útja a Marosszentanna -
Kolozsvár irányban valamivel följebb nyílott, annál inkább mutatkozott
a székely főváros mai helye alkalmatos települési végállomásnak, mert
páratlanul gazdag vala kitűnő forrásvizekben: egy, a mai katonaiskola
aljában, errébb a Cigánymezőn a Bürger-kert tövében, aztán az egykori
szökőkút a ref. iskola előtti, a Bodor-kút, a Nyerges-ház alatti Csorgó,
a Király-kút és a Vályus-kút bővizű forrásai. Az ősi község, melyet az
1100 körül uralkodó Könyves Kálmán magyar király "Novum Forum Siculorum"-nak
nevez, "Vásárhely" néven pedig 1288-ban László erdélyi vajda
hitelesen átírt oklevelében említtetik, az egykori SzentMiklós- (Gecse
Dániel), Fazekas- (Borsos Tamás), Klastrom- és Kövecses- (Rákóczi Ferenc-)
utcák fölötti platókon terült el, amikor a Maros ezen dombok tövében folyt,
a Cigánymező, Kövecses, Sáros-utca és a mai minorita-telek, Tornakert
alja irányában. Medrét pontosan jelzi a visszamaradt kavicsréteget.
A korábbi Görög-ház, ma Takarékpénztár, vagy a Zárda helyén malmok kattogtak
a Maroson. A város síkrészi területe ártere volt a rakoncátlan folyónak,
melybe a Poklos-pataka a mai Főtér két utcasorának házai alatt kereste
a találkozást valahol a régi hajósköz (Baross Gábor u.), a mai zsidótemplom
tájékán. A házak előtt grádicsos lejárók szennyes ruhák sulykolására,
a Bányai-palota aljában a jó civisek háztartásához tartozó libák és rucák
és sertések feredőtava.
Ez a Poklos-patak ugyanis hasonlítatlanul bővebb vizű és nevéből következtetve
valósággal romboló hatású lehetett a mostanihoz képest, mert forrásvidéke
a nyiroktartó erdőség volt, melynek máig utolsó maradványai a Trébelynek
néhány ősi cserfája, a mi temetőnk árkának cserkorcsai, és a Tisztviselőtelep
- somostetői út sarkallásánál évről - évre irtott, de egy-egy-éves sarjai
lombozó csergyökerek.
Záporesők alkalmával a Somostető minden vízét a városra zúdította a Trébely
és a temetők árka, melyek egészen az Ebhátig valósággal részekre osztották
a helység területét.
Messze földön szépséges Főterünk nem létezett, a Piac még az 1820-as években
is jóformán a mai ortodox katedrálissal beépített terület, melynek ma
már egyáltalán nem létező 4-ik utcasorán - a Leszámítoló-bank és a Kereskedelmi
Bank épületeit összekötő vonalban - állott a fatornyos Városháza, melyet
1848-ban Gedeon tábornok felégetett, hogy többé fel ne épüljön. Akkor
bontódott le azon egész sor és nyílt meg a szemnek az eddig Poklos-utcának
nevezett főtéri rész, utolsó magyar elnevezéssel Széchényi-tér, folytatólag
Deák Ferenc-utca.
Akkor került ide erre a pontra a közlekedési utak kereszteződése, mert
bizony addig a felsővárosi az alsóvárossal összekötő utcák a mindent kifejező
Sáros-utca (a plébánia mögötti Eötvös-u.) és a jobb-hangzású Kövecses
(Rákóczi-u.) valának, - folytatásukat a mai betongát irányában a Maroson
átvezető kompátjáróhoz kapván, mely a közlekedést a Mezőség felé közvetítette.
Lám! Bármennyire a valóságok tudománya a történelem, fantázia nélkül témánkat
nem tudnók a földre helyezni; nem tudnók meglátni rajta a kezdetleges
kicsi viskókat, melyeknek faanyagát az egészen ide lehúzódó erdők, tetőzetét
a mezőségi tavak nádasai szolgáltatták; melyeknek kéménynélküli tetőzetén
eláradó füstfelleg napszállta táján, az esti harangszó után (Mária tiszteletére,
de nem Úrangyala) jelezte, hogy a családok a munka után behúzódtak éjszakai
csendes pihenésre.
Topográfikus ismertetése után lássuk már etnográfiáját - néprajzát! Székely
lakosságától elkülönözve a cigánymezői Csorgótól innen, szerényen meghúzódva
éldegél a kisszámú "oláh" népelem. Fából összerótt biserikájuk
tókájának hívogatására vasárnaponként összegyűlnek a daskel által végzendő
istentiszteletre; 1054-ben már megvolt a nagy keleti szakadás, tehát a
gör. keleti ortodoxia hívei, kik a sluzsbákon nem a római pápáért, hanem
a konstantinápolyi pátriárkáért imádkoztak.
1400 körül lehet, hogy már cigányok is (amint magukat nevezik "romák"
- ember) szakadtak a még külsőbb végekbe. Ki törődött velük egyelőre ?
Bár az akkor egyedüli vándorkereskedelmet Konstantinápoly felől görög
kereskedők bonyolították le: (tőlük származik a város görögös „Agropolis”
elnevezése), az a körülmény, hogy az Árpád- házi királyok alatt a királyi
jövedelmek kezelését a zsidók kerítették kezükbe, - az egész székely nemzet
évenkinti ökör adójának (40.000 drb. állat !) beszolgáltatásakor, ott
látom őket mozogni a későbbi Régibaromvásár-, Külsőkutas-, Belsőkutas-utcák
terein, meg a királykúti és vályuskúti itatók nagy térségein, hogy aztán
visszahúzódjanak Náznánba, ahol Gyulafehérváron és Erdőszentgyörgyön kívül
egész Erdély területén, egyedül engedélyezett zsinagógájuk mai napig vallásos
kegyelettel fenntartott szentélyük.
No és most már szólaltassuk meg (ahogy akkor nevezték) Újvásár, Újszékelyvásár
(szemben a régi Kézdivásárhellyel), katolikus istentiszteletre hívó első
harangjait; nem valami csengettyűk ám, mert a hitre térítő apostol-király
Szent István rendelkezése szerint még más kilenc községnek is meg kell
hallaniok szavukat ("sub pulsu campanae"). A mai, Kollégium
hegyfokáról nézi magát a Maros tükrében a község Szent Miklós tiszteletére
felszentelt plébánia temploma, az őt körülvevő cinterem-temető környezetében.
Közel hozzá a plébános (plébánus, a nép szolgálatát vállalt egyén) szerénylakása,
egy födél alatt, a plébániális iskolával, és az összes templomi szolgálatokat
végző kántornak még szerényebb laka, ahol valamely mesterség műhely munkáját
is elláthatja.
Vasárnap van; (hétköznap nem igen van szent mise, inkább csak temetéssel
kapcsolatban Requiem!) Harangoznak egyet, harangoznak kettőt: megindul
a mai Koronkai út aljából Felsősárvári és a túloldalról Alsósásvári, -
a Cigánymező végén szerénykedő Gordásfalva. - a Holtmaros közelében elterülő
Kisudvar, - a Mészárosrét táján Kisfalud, - a csávási országút és remeteszegi
út közti Székely-falva, - az aránylag közeli, a malomárok hídjáról elnevezett
Hídvég és Remeteszeg, - a távolabbi (a víztelep helyén létezett) Benefalva
apraja-nagyja, 7 éves kortól számba véve a község bírájától; senki fia
nem maradhat el, mert Szent István és Szent László, Könyves Kálmán törvényei
kivételt nem ismernek (a templomban fecsegőt kopaszra nyírják!); csak
házőrzeni marad vissza minden füstön vagy portán valaki, ám nem tolvaj
ellen, (mert senki sem kockáztatja karját, szemét, fülét, orrát), csak
az esetleges tűzkár ellen!
Beharangszóra mind egy tömegben együtt vannak s miután az elsorolt községek,
melyek összeépüléséből a későbbi "mezőváros" keletkezett, együttvéve
éppen kiteszik a szükséges 10-es számot, előttünk áll a komplett plebániális
egyházközség. Jön már a tisztelendő plébános úr is, szép szakállal, testrefeszülő
kékeslila posztó-reverendában. Lehet, hogy éppen itt az Istenben boldogult
előd oldalán tanulta ki a papi szolgálat tudományát, - de az is lehet,
hogy valamelyik szerzetnek (bencésnek, franciskánusnak, domonkosnak) kolostor-iskolájában
képezték ki lelkipásztornak, - lehet, hogy a fehérvári káptalan iskoláját
végezte! Bármint volt is, az bizonyos, hogy a tri(d)enti zsinat előtt
(1563) nem lévén papnevelő intézetek, papi tudomány és szellem dolgában
a lelkipásztorkodó papságnál valami nagy igényt nem lehetett támasztani;
e tekintetben a szentelését végző püspök nagyon kevéssel megelégszik:
latinul azonban tudnia kell a római egyház rítusa miatt. Minden templomi
istentisztelet szenteltvíz hintéssel kezdődik s végződik: az "Aspergest"
valószínűleg az egész nép énekli. A misekönyvet (persze nem a mai terjedelemben,
napokra beosztott miseszövegekkel, hanem csak egynéhány, több-kevesebb,
állandósult misével!) minden papnak magának kell lemásolnia és gyarapítania,
s egész életén keresztül mint szeme-fényét őriznie, mert bizony a magyar
könyvnyomtatás első terméke csak 1473-ból való! Evangelium éneklése után
bibliai oktatásban részesültek a hívek mily mértékben kapcsolódtak be
tevőlegesen a liturgiába, nem tudhatni, mert kódexeink között sajátosan
énekeskönyv jellegű nincsen; azonban már az 1508-ból való Nádor-kodex
kottái jelzik, hogy a magyar ének is felhangzott az istentiszteleteken.
Az úrfelmutatási harangszó a legszentebb áldozat pillanatát jelzi azoknak,
kik házőrzés vagy betegség miatt otthon maradni kényszerültek. Az Oltáriszentséget
nem az oltáron, hanem a szentély falába vágott vasrácsos fülkében őrzik.
Szentségtartó, az Oltáriszentség ünnepélyes kitétele a XVI. századig ismeretlen
lévén, szentségi énekeik nincsenek. Viszont a magyar középkort jellemző
Mária tisztelet általánossága valószínűvé teszi, hogy a Salve Regina szívhez
szóló és szinte mindent felölelő antifonáját eredeti latinban mindenki
tudta és énekelte. A passiót, vagyis a mi urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének
történetét nemcsak felolvasták, hanem a szentszöveget népies elemmel megtoldva,
az istentisztelet keretében elő is adták, kiosztott szerepekkel lejátszották.
Éppen így karácsonykor az Úr ]ézus születésének misztériumát, minek visszamaradt
emléke a kántálás. Böjtben Dávid király bűnbánati zsoltárát, a "Misererét"
- temetéseknél a "De porfundis"-t latinul énekelték. Éppen úgy
a „Rorate” misekezdő antifonát a hajnali miséken, melyekre nagy buzgósággal
gyűlnek össze az advent korai órájában. A délutáni ájtatosság, az u. n.
litánia másodszor is begyűjti a híveket mégpedig a délutánnak mindjárt
legelső órájában; könnyen ment, hisz közben nem mentek haza, szent mise
után ugyanis a nagyharang jelt adott, hogy "szabad a vásár"
bevásárlásaikat végezték el vagy az eladnivalóból csináltak pénzt maguknak,
mint a vasárnap neve mutatja, akkori kiejtéssel: vásárnap. Amikor aztán
litániára is beharangoztak, ugyanez a harangszó a vásárt is bezárta; a
még ki nem fizetett portékáról maradt fönn a tréfás mondás: "majd
megfizeti a nagy-harang". A most annyira kedves lorettoi litánia,
Jézus Szíve, nevű litániák akkor még nem léteztek; annál lelkesebben tört
fel ajkukról a Mindenszentek litániájában: irgalmazz nekünk, könyörögj
érettünk, hallgass meg minket, - éhségtől, döghaláltól, hadaktól, földrengéstől,
égi háborútól, készületlen haláltól - ments meg uram minket !
Reggeli harangszó még nem volt; déli is csak 1456-tól, a nándorfehérvári
győzelem emlékére, - addig csak esténként szólalt meg Mária tiszteletére.
Szigorúan tartották a negyvennapi nagyböjtöt, az adventi 4 hetet, a 4
évszaki (kvator: 4) kántorbőjtöt, minden pénteket és (Magyarország területén
az Árpádok alatt) Szűz Mária tiszteletére a szombatot is.
Halottjaik évfordulónapját jól őrzik emlékükben, hogy gyászmisével áldozzanak
kegyeletüknek, ezért a fejfakeresztre a halálozás napját rávésni el nem
mulasztják.
Az ádventvégi karácsonyi, és a nagyböjtvégi húsvéti szent áldozástól senki
nem maradhat el, utóbbiról igazoló írást is kapnak; ha szolgálatra jelentkeznek,
ha vándorútra kelnek, arra még szükség lesz, hogy előmutathassák !
Milyen lehetett ennek a vallás ölén nevelkedett jó, egykori székelyvásári
egyházközségnek családi és társadalmi, erkölcsi élete, nem állván semmiféle
statisztikai vagy közművelődési adat azon korból rendelkezésemre, indirekt
következtetéssel kísérlem meg reá megfelelni.
Tudvalevő, hogy a magyar még pogány korában is családi- és házaséletében
csodálatosan tiszta és szemérmes volt, szinte vérébe oltva a nőtisztelet,
- ez is tette oly fogékonnyá a Mária-tiszteletre minden nemzetek fölött!
Boldogult másodelődöm, Kovács Ferencnek a moldovai csángók közt 1868-ban
tett tanulmányútját, illetőleg annak útinaplóját idézem:
Klézse nevű csángó-színkatolikus község plébánosa, Petrás Incze ]ános
nagyműveltségű pap, maga is irodalomápoló és író, úgy ajánlja be 3000
lelket számláló hitközségét, hogy amióta ő ott lelkipásztorkodik, 25 év
alatt összesen 6 törvénytelen gyermek született. Ma a katolikus hitközségeken
az arányszám 15% - a 3000 lelkes plébánián 25 év alatt kitenne 300-at!
Igen ám, de a fiatalság egymásiránti magatartása annyira szemérmes, hogy
tánc közben is férfi-férfival, leány-leánnyal érintkezik! - És ez az egész
csángó nép mórese! A felhozott példának döntő jellegét arra nézve, hogy
milyen lehetett itt az ősök erkölcse, senki sem kifogásolhatja, aki tudja,
hogy azokkal a csángókkal ugyanegy vér és lélek vagyunk.
Híveit évenként egyszer, Vízkeresztkor, otthonukban keresi fel a plébános.
Akkor veszi számba a múlt évi húsvéti gyónócédulákat és amíg a kántor
az ajtó szemöldökfájára rója az új évszámot, meg a három király nevének
kezdőbetűit, azalatt a plébános újévi jó kívánságai kifejezéseként megszenteli
a házat, annak minden zegét-zugát, áldást mond az új esztendő gondjaira,
munkájára. Hosszasabban időzhetik, mert az egyház hites emberei ezalatt
szedik be a papi és kántori járandóságokat, de bizony a világegyház szükségleteit
ellátó - a keresztes hadak költségeit fedező - pápai tizedet is, minek
lajstroma 1332. évről a Vatikán levéltárában Novum Forumnak említi a vásárhelyi
plébániát. Ez az évszám az Anjou Róbert Károly és folytatólag annak a
Nagy Lajosnak korszaka, (az Árpád-ház ugyanis III. Endrével 1301-ben kihalt
vala), kinek birodalma a Fekete-tengertől az Északi-tengerig a magyar
név legnagyobb dicsőségét hirdette a világtörténelem folyamán. Négyszer
járt itt a mi városunkban: az egyik vasárnapi szent misén oda tudjuk képzelni
őt is porba hullva a királyok Királya előtt népe épülésére.
Róma küldetése azonban, mely az Úr J. Kr. parancsa szerint az, hogy az
evangéliumot minden népnek hirdesse, nem záródhatott azzal, hogy a Kárpátok
övén belül keresztény országot létesített. A Kelemen-havasok túlsó oldalán
nagyon félelmetes népnek kezdődött országa: a tatároké, kikkel Dzsingisz
kán idejében szomorú, végzetes találkozója volt IV. Bélának 1241-ben a
sajói csatasíkon. A magyar állam és a katolikusegyház érdekében állott
ennek az egyébként rokon-népnek a megtérítése.
Ezzel a céllal tűnnek föl a mai vár területén az 1216-ban létesült, szent
Domonkos által alapított, a magyartól prédikáló rendnek nevezett szerzet
fiai. Nem a hitközség szolgálatára jöttek tehát, hanem, hogy innen, mint
alkalmasnak vélt központból irányíthassák hittérítői munkájukat a tatár
Moldova felé! (Ennek a rendnek későbbi nagyemberei: a párizsi egyetem
katedráján tanár szent Albertus Magnus és még nagyobb tanítványa, egyben
a katedrán utóda: Aquinoi Szent Tamás, Florenzben Savonarola, a Notre
Dame, nagy szónoka La Cordaire, a magyar őshazát kutató Juliánus barát,
stb.). Nagy reményekkel jöhetnek ide őseinkhez. Támogatta vállalkozásukat
IV. Béla királynak, az ország második honalapítójának királyi kegye, hiszen
az ő leánya a magyar katolikusegyház későbbi Árpád-házi b. Margitja. Abudai
Margit-, akkor Nyulak-szigetén szintén ennek a szerzetnek tagja! Aztán
történetesen Erdély akkori püspöke, Benedek, maga is domonkos-rendi szerzetesből
lett azzá; - ott látom tehát szorgoskodni őket fehér rendi ruhájukban,
fekete palástban, hogy felépítsék templomukat, monostorukat, iskolájukat
- de itteni működésük alig egy-két évtized! Eltűnnek.
Az assisi-i szent Ferenc által ugyancsak 1210-ben (egyidejűleg a domokosokkal)
alapított másik misszionárius rend átveszi hívatásukat. Az 1316-iki jegyzék
már a barátokat találja helyükön azzal a megjegyzéssel, hogy ez a kolostor
Tatárország határán fekszik. Szent Ferenc rendjének ez az ága a monumentális
építkezéseket szereti: azért is a minoriták legújabb sematizmusában is
az ő alapításuknak szerepel. Hatalmas koncepció nyilatkozik meg már abban,
hogy a domonkosok itt hagyott templomát lerontják, csak a köveit használják
föl a hatalmas méretezésű gót-stílusú templom felépítéséhez. Egy három
mázsás harang megy át a domonkos-templomból az új ferencesbe "0 Rex
Gloriae" körirattal, mely még a ref. időket is szolgálta. (Historia
Domus Patrum Franciscanorum.) De a minoriták nem érik itt annak befejezését.
Közben ugyanis 1444-ben Hunyadi János, Erdély kormányzója, az ő szent
barátjának, a franciskánus Capistrano Jánosnak befolyására, Cesarini Julian
pápai követtel elvéteti a minoritáktól és az u. n. observans ferenceseknek
adatja át, kiknek áldozatos munkájával a gyönyörű alkotás 1460 táján elkészülvén,
Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére felszenteltetik (ez a mai ref.
vártemplom). Másik harangjának körirata : "Maria mater gratiae"
; ez is szolgálta még a későbbi ref. korszakot. (Péterfi József ref. esp.
följegyzése.) Az egész város és vidék fölött fejedelmi alakját visszatükrözik
az alatta törtető füzes-bokros Maros hullámai.
A domokosoktól is visszamaradt azonban még valami, amit Hunyadi János
törökverő harcaiban kardja markolatjára tűzött, amit az olvasni nem tudó,
imakönyvet nélkülöző hívő székely, a beléje elhelyezett, dióhéjba tömörített
biblia miatt "olvasó"-nak nevezett el, - az ő hagyományuk a
Rózsafüzér. Azért, mikor március 25-én, ennek a templomnak búcsújára,
a szerteszéjjel lakó székelység az esperességnek (dekanatus-nak) 10 plébániájából
és a mai főesperességi 23 helyett akkor 86 plébániából - a mai csiksomlyói
búcsú mintájára -- a Mindenszentek litániáját és a Salve Reginát zengedezve,
olvasó imádságot mormolva, a tavasz első sugarainál felkanyarodik ebbe
a pompás szentélybe, - hol a pápa kegyéből ugyanazt a búcsút nyerhetik
meg, mint az assisi-i Porciunculában, - olyan kép ez, ez a szentáradat,
a tízezrek áhítata és lelki öröme. melyet visszavarázsolni ide, a vártemplom
köré. még közel 500 esztendő után is több, mint egyszerű történelem!
Megcsodálják a templomot, mely Nagy Szabó Ferencnek (a mai plébániaház
egykori gazdájának és építőjének) a gyulafehérvári Batthyányi tékában
őrzött krónikája szerint "oly ékes egyház vala, oly ékes ablakai,
hogy annak Erdély egy városában sincsen párja, sem lészen, sem volt. Orgonája
is olyan hogy Erdély egy kulcsos városában, még Fejérvárt sem volt olyan.
Harangok választott jók, óra is nagy és jó vala”.
Székely Antal gvardián mellett 6 misés pap hallgatta ki a búcsúsok szent
gyónását. 1525-ben pedig 13 misés papja van a kolostornak, kik Hunyadi
Kelemen atya által másolt (1522) zsolozsmáskönyvből imádkoznak. Egynehány
a kolostori iskola professzora; mert biz' itt nem csak a plébániális iskolák
tárgyait tanítják: (olvasás, írás, bibliai történetek), hanem polgárosodó
városhelyről lévén szó, a triviális ismeretkörből számolást is, a földről
is valamit, latint is, zenét is stb., mert az orgonista, Brassai Jeromos
s a mellette éneklő Tötösi Mátyás erre is vállalkozhattak. Bákai Gergely
a gvardián, Vásárhelyi Ferenc (bizonyára idevaló), Kisdemeteri Gergely,
Bessenyei Gergely (bizonyára innen a szomszéd Búzásbesenyőről), Bölcskei
Mihály. Kolosvári Ferenc, Telegdi István mellett a szásznemzeti katolikushívek
gyóntatására Gárdi Pál, Régeni György - nevek, melyek egyszersmind jelzik
közeli vidékről való származásukat.
A páterek közül egyik annak a női zárdának volt házi lelkésze, mely kb.
a mai Surlott-grádics helyén Szent Ferenc III. rendi leányait fogadta
be ahogy akkor nevezték; sesztrakat (a szláv sestra, a német Schwester,
a magyar nővér), beginákat kolostoruknak, melynek mai emléke a Klastrom-utca
elnevezés, 1503-ban már régi lakója volt az erdélyi főúri családok egyikének
sarja, Harrinnai Farkas Dorottya, néhai Illyei Dénessy János özvegye.
E szerzetháznak a néhány évtized múlva bekövetkezett hitújítás is megkegyelmezett;
még 1576-ban is ott élnek Nyújtódi Borbála és Járai Margit de már nagyon
elaggottak s nem tudják magukat kezük munkájával fenntartani; eladják
hát kőből épült, cellákra osztott házukat Götsi Máté ref. papnak, a későbbi
debreceni püspöknek, de úgy, hogy éltük fogytáig ők ketten még benne lakhattak.
Anyaga a vár felső bástyájába és falába nyert beépítést, ők pedig maguk
pihennek a vártemplom körül a barátokkal közös rendi cinteremben.
A leánynevelés még nem képezé azon kor szükségletét; önmegszentelésük
munkáját azzal egészítették ki, hogy a környék szegény templomai részére
szentruhákat varrtak-hímeztek, a maguk rendi templomát ékesítgették, szentek
legendáit másolták: Teleki-kodex néven ismeretes a marosvásárhelyi Teleki-tékában
őrzött s latinból magyarra fordított, ezen nővérek által másolt Szent
Anna élete, vagy másik erdélyi nyelvemlék, a Lázár Zelma-kódex, egy a
gyalakúti Lázár család Katerina nevű tagja részére készült szent olvasmány,
aki a vásárhelyi zárda tagja volt.
Egy másik páter naponként átjár a római orvos vértanukról elnevezett szent
Kozma- és Damján-utcában épült ispotály kicsi kápolnájába. Ennek fenntartói
és gondozói a Szentlélek rendi karitász testvérek. Ápoló-ruhájukon feltűnik
egy nagy vöröskereszt. Áldozatos szeretetükön kívül, mellyel az azon korban
oly gyakori járványos betegeket, pestisnek élőhalottjait gondozzák, elaggott,
magukkal tehetetlen szegényeket ápolnak, semmijük nincsen. Az ispotály
jövedelmi forrása valami kicsi birtok a szomszéd Maroskeresztúron, melynek
neve mutatja ezen intézményhez való viszonyát, mint amely községnek ura
Szentlélek-rendi ispotályosoknak, egyébként nem felszentelt papoknak vöröskeresztje.
A keresztény irgalmasság hősi kivirágzásának ez a háza kb. a mai kaszárnyán
innen lehetett, a gimnázium igazgató lakásával szemben, az utcák találkozása
sarkán. A barátok zárdájának nagy udvara sohasem üres; nincs nap, hogy
a környék uraságai, az ő mindenkori nagy jótevőik egyike-másika ne pihentetné
lovait istállójukban s ő maga ne élvezné akár napokon keresztül a szerzetház
vendégszeretetét. Szálloda, vendéglő, hiányában szent Ferenc fogadja vendégül
a Bálintittokat Jeddről, Jobbágyfalváról, Marosjáráról a Baranyaiakat,
a Béldieket Kiskendről, a Keresztúriakat Sárpatakról, a Boérokat, Bornemiszákat,
Berzenczeiekeí Görgényből, Abafájáról, a Hallereket Marosugráról, a Henterekeí
Szentdemeterről, a br. Huszárokat Abafájáról, a Jósákat Alsóbölkényből,
a Kovacsócziakat Körtefájáról, Mikeseket Marosújvárról, a Petkieket Marosszentgyörgyről,
a Telekieket Paszmosról, a Toldalagiakat Nyárádszent-Benedekről. Bizony
volt ott elég dolga a 10 segítő-testvér-fráternek, köztük az egyik, mint
borbély állandó munkát kapott!
Az uraságok nem is háládatlanok. Málhásszekereik hol egy-egy terű búzát,
hol egy-egy hordó bort szállítanak be a zárda népének. sőt még a végrendeletben
sem feledkeznek meg róluk, még pedig nem a csíki székely mottójára, hogyha
megkerül a havason elkallódott tinó, akkor az Erzsók leányáé, ha nem kerül
meg, Isten nevében legyen azoké az áldott somlyói barátoké, kik az emberiség
bűneiért annyit imádkoznak! Nem! Ellenkezőleg egészen az assisi-i mintára:
Toldalagi András 1471. okt. 25-én, Szondi Osvát és Székely Miklós atyák
előtt végrendelkezik a marosszent-királyi-székelyházi-remeteszegi pálosok
javára, de azzal a kikötéssel, hogy a nekik hagyott halastó halaiból a
marosvásárhelyi barátoknak s néha a nővéreknek is juttassanak.
Ezen jótevők közül sokan a rend konfráterei közé nyernek felvételt, oda
temetkeznek azok rendi temetőjébe. Így Barlabási Lénárt erdélyi alvajda,
1525. jan. 28-án tett végrendeletében náluk kér nyugvóhelyet s azért nekik
hagyja ősi szokás szerint a temetésre feldíszített hátaslovát és címereit,
mely utóbbiak a sok más nemesi jótevő címere mellett a templom falán nyernek
elhelyezést.
Ádventben, nagyböjtben csendes a nagy zárda; az iskolával le nem foglalt
páterek missiókra szélednek szét a falusi plébániákra; nem is marad adósuk
a jó hálás nép, majd ha kéregetni jön hozzájuk a fráter, megtelik a szekere
csirkével, tojással, sonkabokával s miegymással.
Az itthoniak közül az egyik a Kálváriára viszi ki nagyböjt péntekein keresztutat
járni az ájtatos híveket. A római Szentszék a ferenceseknek adta meg a
kizárólagos jogot, hogy a 14 stációt felállítsák, és a hívek ugyanazokat
a búcsúkat nyerhessék, mintha magát a jeruzsálemi stációkat járnák. Ennek
a Kálváriának helye a mai temető volt, emlékét az utca elnevezése megőrizte.
A vártemplom élénk hitélete mellett a Szent Miklós-plébánia inkább a jogi
egyházat képviselte bár lelkészi hivatal a mai értelemben nincsen; anyakönyvet
még nem vezetnek; összes írnivalója a pápai és papi tized nyilvántartása;
ennek jövedelmén kívül a stolából éldegél. Csak itt, a plébánia templomban
van keresztelő-kút, az esketéseket csak itt végezheti, koporsótétel, temetés,
gyászmise az ő joga és terhe, a betegek szent olaja csak a plébánia templomban
van meg, a vele való kenetet csak a plébános szolgáltatja ki» kezdetben
még a vasárnapi szentmisehallgatás kötelezettségeí is csak a plebániatemplomban
lehetett leróni, húsvét táján a szent gyónásí ugyan a barátoknál is végezhetni,
de a szent áldozást érvényesen már csak a plébános kezéből! Körmenetek
csak az ő templomából indulhatnak, ilyenkor, főleg keresztjárók alkalmával
a két templom egymást meglátogatja; a szent kereszt elővitele mellett,
zászlók alatt, harangok zúgása közben, a Mindenszentek litániáját énekelve,
együtt könyörög az egész egyházközség, úgy is mond-hatom: az egész város,
mert a kettő ez időben még ugyanegy.
Nagy napja az egész városnak Szent Miklós ünnepe, akkor van Székelyvásárhely
búcsúja. Süt-főz az egész város, minden ház ragyog a tisztaságtól, mert
minden asztal vendéget vár; Szent Miklós úgyis a nagylelkűség és ajándékozás
Szentje. Az iparos polgárságnak műhelyük és a vásári sátrak révén falusi
ismerőseik, komáik, keresztgyerekek a búcsúi vendéglátással pecsételik
meg a városnak és falunak ezt a kezdetleges, de hagyományos összeköttetését.
A plébános magához invitálja a város bíráját és elöljáróit, meg aztán
a vargák, szűcsök, fazekasok, kádárok és szabók céhének atyamestereit,
a papok, szerzetesek és vidékiek maguktól jönnek.
Ezt a misét ugyanis csak az esperes tudja kellőleg celebrálni s ahhoz
assistentia kell ám! A szószéken is idegent, vendégpapot akar látni mindenki;
már előzetes érdeklődés fogadja akár a nyárádszent-benedeki kolostor fekete-skapulárés,
bőrszíjas bencés papját, akár a vízentúli marosszentkirályi pálos-kolostor
fehér barátját. Erről aztán egy egész esztendőig fognak beszélni, de arról
is, hogy az evangéliumot és az Ite missa est-et ki és hogyan énekelte,
mint legnagyobb tisztesség az esperest oldalán. No, a papok pedig: barátok,
pálosok, bencések arról, hogy milyen volt a búcsúebéd, a városi nagypap
ebédje? Amint hogy a falusiak sem térhetnek vissza búcsúfia nélkül, hogy
az otthonkényszerültek is részesedjenek a szent napból. Olyan hangos sem
lesz többé a kollégium tere, mint ilyenkor vala, a sátoros nagy ünnepen!
Ugyan bizony mi lehetett ezek után az oka annak a szomorú, nevezetes eseménynek,
hogy 1497-ből való elődömet, Lőrincz plébánost templomi szolgálata közben
az oltárnál megölték? A tettesek családjai ma is élnek: szentgericei Boros
]ános, vajai Gáll, ákosfalvi Gyedő Benedek, cserefalvi Veres Balázs, nyárádtői
László, Szövérdi Bálint, Szamosi Bán Máté és Mátyás, folyfalvi Jánosi
Dömjén, vajai Sükösdi Máté, szentgericei írástudó István, Sükösdi Pál,
kisgörgényi Nagy Gergely; a gyilkosoknak egész serege! Miért - mi okon?
nem jelzi annak az ítéletnek a szövege, mely szerint nevezettek birtokai
vérdíj címén az erdélyi püspökségre szállottak. Templomot és temetőt újra
kellett szentelni.
Még egy plébános elődöm neve ismeretes: János papé 1513-ból, de csak a
neve egy tanúzás alkalmából.
Említve lőnek a nyárádszentbenedeki bencés szerzetesek. Semmi adat nem
maradt fönn róluk, de ami mindennél több, fönnmaradt munkájuk gyümölcse
abban az értelemben, becsületességben, szorgalmas munkálkodásban, nyíltságban,
atyafiságos emberségben, mely annak az egykori kolostornak tövében nevelkedett
Ákosfalva, Nyárádszentbenedek, Vaja, Szentígericze, Baczkamadaras népét
mind e mai napig megkülönbözteti a többi nyárádmenti községek népétől.
Szent Benedek fiai a mezőgazdaság első úttörői valának mindenhol, az intenzív
gazdálkodás, melyet már szinte a kertészet szaktudásával végeznek a Murok-ország
népei, még mind az ő érdemük.
Hasonlíthatatlanul többet tudunk a vízentúli pálosokról, a nép ajkán fehérbarátokról.
Ez az egyetlen magyaralapítású szerzet, - az Ányos Pál, Verseghy Ferenc,
Virág Benedek, Fráter György, Esterházy Imre prímás, Széchenyi Pál kalocsai
érsek szerzete! Monostorukat a Mennybefőlvett Boldogságos Szűz Mária tiszteletére,
a marosszentgyörgyi és remeteszegi határ aljában, tölgyerdő sűrűjébe (így
szerették!) 1350-ben Tóth János és Bulgár László épitettek. Eltérőleg
a barátoktól vagy domokosoktól, inkább az önmegszentelő, szemlélődő irányzatnak
szerzete. Lakói közül fennmaradt Vincze perjel neve 1467-ból, Bonefili
(!) prioré 1471-ből, Gyulafehérvári Andrásé és Krasznai Mátéé 1529-ből,
Vecsey Antal perjelé és Szolnoki ]ánosé 1535-ből.
Leghíresebb lakója Gyulai Dénes fehérvári éneklőkanonok, felszentelt püspök,
ki ezen stallumait otthagyván itteni szent élete miatt, a Rend könyvében
Beatus Dionysius néven él és hal meg a szentek halálával és 1525-ben a
kolostor kriptájába temettetett.
A hitújítás őket is elsöpörte, monostorukat Baki Pál és Angyalosi ]ános
vették birtokba. "Mikor pedig ezek udvarnépe a barátoktól maradt
jókkal lakoznának és részegeskednének, tehát valamint a gyertyával-e,
vagy mint, felgyúlt a szép klastrom, s úgy égett vala el. Sokáig csak
úgy állott pusztán, a kőporát hordozták, kiknek kellett, - s a tégláját
s a kövét is."
Ha a várnak első s az összesek közt legformásabb bástyája alatt visz el
utunk, figyeljük meg szép faragású köveit: különben az egész bástyát 1620-ban
ennek a vizentúli pálos kolostornak köveiből építette föl az akkor mar
Marosvásárhely törvényhatóságú város főbírája, Borsos Tamás. A maradékokat,
faragott köveket 1842-ben hilibi Gaál József, Marosszék főkirály-birája
építette bele egerszegi udvarházába. Az egykori kolostornak ma nyoma sincs,
hacsak nem Remeteszegnek azon szerzet védőszentjéről, Remete szent Pálról
fönnmaradt elnevezése.
És fönnmaradt az aug. 15-iki nagyboldogasszonyi búcsú a marosvásárhelyi
hívek gyakorlatában, kiknek kedves zarándoklásuk esik az egykori nagy
pálos templom helyett a XVIII. század közepén, (1746) de szintén a Mária
mennybe felvitele tiszteletére épült kicsi, de kedves és vonzó náznáni
kápolnához.
No de mi történt itt aztán, miféle földrengés nyitotta meg itt a földet,
hogy elnyelje az Egyháznak évszázados alkotásait? Megszűnjék a szent Miklós
templom? Plébánia és csak a Szent Miklós-utca elnevezése őrizze emlékét?
Megszünjék a domokosok, franciskánusok országra szóló klastroma és iskolája,
ha mindjárt állnak is a templom ősi falai? Megszűnjék a Szentlélek rend
ispotálya hacsak valamelyes folytatását nem sejteti az azon tájon, a Régikórház
utcában létesített városi kórház? Megszűnjék és csak a Klastrom-utca nevében
éljen tovább a nővérek zárdája és hogy csak a bástya néhány kövében lássuk
viszont a pálosok szentkirályi kolostorát? Mintha itt minden csak azért
létesült volna, hogy egyszerre megsemmisüljön? Felvetődik tehát a kérdés:
mi történt itt az 1500-as évek után rövidesen? Mi söpörte el nemcsak a
marosvásárhelyi egyházközsége és a marosvásárhelyi dekánátusnak (esperességnek)
kívüle még 9 legközelebbi plébániáját; Nyárádtő, Marosszentgyörgy, Nagyernye,
Sáromberke, Marosszentkirály, Maroszentanna, Lőrincfalva, Káposztásszentmiklós,
Mezőpanit) hanem csak a mai Maros megye területén még más 90 plébániát
az erdélyi egyházmegye 630 plébániájából 593-at (meghagyva a kompakt Székelyföldön
37-et) mi kergeti szét 1556-ban az erdélyi gyulafehérvári ősi káptalant,
s magát a püspököt, Bornemisza Pált székhelyéről?
Milyen változása állott be a történelemnek, hogy aztán 1556-tol másfélszáz
éven át katolikus papnak még mutatkoznia sem volt szabad Marosvásárhelyen
és hogy a Gyulafehérvári székesegyház is csak más-félszáz év múlva láthatta
újra száműzött püspökét?
Hacsak annyit mondanánk feleletül, hogy a Luther Márton nevéhez fűződő
"reformáció", nem adtunk vele okaiban ismeretet.
A középkorvégi időket az egyháztörténelem általánosságban az egyházi fegyelem
meglazulása korszakának ismeri. Most bosszulta meg magát a császárok,
királyok és főúri családok évszázados illetéktelen befolyása a pápai trón
betöltésére. De az egyházi és államkormányzati élet túlságos összefonódása
folytán az e korban oly gyakori hadvezér-államférfi főpapokat is megszenvedte
a hitélet papokban, szerzetesekben, hívekben egyaránt.
Hogy csak itthon maradjunk Erdélyben, éspedig a tárgyunkat jellemző időkben:
klasszikus példa Mátyás király unokaöccse, vingárdi Geréb Lászlónak erdélyi
püspöksége (1475--1501), aki minden ízében korának gyermeke, élete pedig
hű tükre korának. Mátyás király IV. Sixtus pápától kierőszakolja a még
csak klerikus unokaöccsnek kinevezését az erdélyi püspöki székre. Ki bár
14 év után fölszentelteti magát püspökké, de első papi miséjét csak 23
éves püspöki működése után mondja el, úgyhogy primiciája már-már egybeesik
kormányzatának negyedszázados jubileumával. Bármennyire helyettesíteti
magát a főpapi funkciók végzéséhez segédpüspökkel, s bármennyire foglalkoztatja
is a gondolat, hogy papságának megreformálásáért egyházmegyei zsinatot
tart, mindaz olyan nehéz időkben és hosszú 26 éven keresztül még sem pótolhatta
országos ügyekben jóformán állandó távollétét.
Ugyancsak önhibáján kívül még Statileo püspök kormányzata (1528-1542)
volt részes abban, hogy a "protestantizmus" néven ismeretes
egyházforradalom olyan végzetes eredménnyel söpört végig az erdélyi katolicizmuson.
Erdély még nem heverte ki a Dózsa György nevéhez fűződő parasztlázadásnak
(1514) társadalmi pusztításait; tetejébe 1526-ban reánk szakadt a mohácsi
vész minden csapása: az ország megoszlása és a népnek önmagával való meghasonlása.
Tehát éppen akkor, midőn legnagyobb szüksége lett volna Erdélynek valláserkölcsi
vezérre, az ő főpapjára, az események legkritikusabb szakában, a már megtörtént
vallásszakadás viharában Statileo püspök kénytelen egyházmegyéjétől távol,
évekig, a külföldi udvarokat járni diplomata küldetésben, hogy bár politikailag
mentse a még menthetőt.
Halálozása évében, 1542-ben Honterus már leszakítja a katolikusegyház
kebeléről a legtekintélyesebb erdélyi egyházközséget Brassót, s ezzel
megnyílik a zsilip a protestantizmus részére.
Az erdélyi egyházmegye végzetét pedig valósággal megpecsételi az a fájdalmas
körülmény, hogy megint csak politikai befolyások következtében Statileo
után 11 évig nem kap püspököt; nem csoda, ha vezetés híján a fegyelmében
amúgy is eléggé meglazult és szellemi harcokra kellőleg fel nem készült
lelkipásztorkodó papság tanácstalanul állott az új tanokkal és az egyház
belső rendjét megváltoztatni akaró új elgondolásokkal szemben.
Csak arra szorítkozom, hogy a marosvásárhelyi egyházközségnek további
sorsát befolyásoló tényeket regisztráljam. Ki volt akkor itt a plébános,
nem állapítható meg; bárki volt azonban, a már országos viszonylatban
rohanó eseményeket föl nem tartóztathatta, sem árjuktól el nem téríthette.
János Zsigmond, az önálló Erdély fejedelme, katolikus hitét letévén, előbb
lutheránussá, majd kálvinistává, végül unitáriussá lett. 16 éves volt
csak, mikor Erdély Rendei 1556-ban Tordán országgyűlést tartván, a katolikus
vallás gyakorlatát Erdély területére betiltották. A katolikus intézményeket:
püspökséget, káptalant, plébániákat, szerzeteket, iskolákat feloszlatták.
Nyilvánvaló, hogy Erdélyben ezzel a legteljesebb impériumváltozás állott
be: politikailag a Bécstől való függetlenséggel, vallásilag a protestantizmus
egyeduralmával.
Az államhatalom ellen mit tudjon tenni Marosvásárhely tanácsa? Alkalmazkodik
s a tordai országgyűlés határozatait még azon 1556. évben végrehajtja.
A lutheránussá lett gyulafehérvári kanonok és kápt. iskolaigazgató, Kálmáncsehi
Sántha Márton eszközli a katolikus intézmények új birtokba vételét.
Szent Miklós plébániatemplom, ferences vártemplom, szentkirályi pálos
egyház mécsese utolsót lobban, még egy utolsó szent áldozásban a papság
magához veszi az Oltáriszentséget, a tabernákulumok ajtaja nagypénteki
módra tárva marad, plébános és szerzetesek elhagyják templomaikat, elszélednek.
A lutheránus vallás nagyon keveset változtat a templomok berendezésén:
oltár, szószék, orgona, miseruhák, kehely, a szertartások külső menete
alig mutatnak eltérést a katolikustól; egyelőre előtérbe lép a prédikáció
és népének; majd el-elmarad a fül-gyónás, a szentek tisztelete, a körmenetek,
stb.
16 év múlva 1572-ben a város vallást cserél, egészében a Kálvin puritán
tanára megy át: a templom lutheri felszerelését sem tűri meg, minden máglyára
kerül, úgyhogy az évszázados múltból semmi, de semmi sem marad vissza
emléknek. Az orgonát, mely "Erdélyben létezett legszebb vala",
meghagyták, azt 1602-ben Básta generális dúlásakor a templomra szakadt
tűzveszedelem hamvasztotta el.
"A víz lefoly, de marad a kő" Óh de messze elkerült mellőle
a Maros vize, de áll az impozáns kőalkotás, mint a katolikus idők századokra
szóló hirdetője. Az egykori ferences, ma református vártemplom, a pálos-kolostor
köveiből épült bástya és várfalak az apácakolostor beépített köveivel.
A Szent Miklós-plébánia templom üresen, elhagyottan állott tovább. nem
volt rá szükség, elég volt az egy vártemplom. A temetőt beszűntették a
templomot, átformálták valami iskolacélt szolgáló épületté, talán tanítólakássá.
Még egyszer említés történik cserepeiről, melyekkel a leégett templom
tetőzetét pótolták. Az új vallásnak iskolája az egykori barátok lakásai
épületében rendezkedik be. A jezsuiták naplói szerint (167. lap) 1722-ben
gróf Haller Gábor odaajándékozza anyagát az építendő templomuknak. Elhordták.
Nagyon valószínű, hogy a vidéki egyházak plébánosai az új vallás szolgálatában
helyükön maradtak; elhelyezkedésük kérdését befolyásolhatta a celibátus
eltörlése, illetőleg esetleg amúgy is családos állapota.
A hívek alig veszik észre a változást, amely egyelőre csak egyes szokások,
külsőségek elhagyásából állott, a hitelvek csak lassan-lassan és sokszor
nagyon későre alakulnak ki és véglegesednek, nem egyszer a három protestáns
vallásnak, a lutheránusnak, a kálvinistának, az unitáriusnak váltakozásából,
míg aztán valamelyikben végleg megállapodnak.
A tömeges kitérés dacára egy-két törzsökös marosvásárhelyi család tántoríthatatlanul
megmarad ősei hitén, és katolikusnak marad püspök nélkül, pap nélkül,
templom nélkül. Így a mai plébánia építtetője és gazdája, Nagy Szabó Ferenc
(a család keresztelőit, házasságait, ugyan más nemlétében a ref. pap végzi
el), ő maga 1659. jan. 16-án, tehát kerek 100 évvel a város áttérése után,
mint katolikus hal meg.
1687. június 9-én pedig a városi Tanács és az Eklézsia presbitériuma meginti
Baranyai Györgyöt, hogy házában titkon pátert rejteget és feleségét, Köpeczi
Klárát páterrel temetteti.
No igen, mert Maros szék területén legelső törvényes jelentkezése a katolicizmusnak
1635-ben a mikházi ferences zárda alapítása, onnan kap lelkipásztort P.
Filep Tamás főesperes személyében az 1662-ben visszaállított hodosi plébánia.
Ez volt az az idő, mikor Marosvásárhely mint filiális (?) l00 évi szünetelés
után ezzel a vékonyka szállal ismét belekapcsolódott a katolikus világegyház
organizmusába.
Korszakot nyit Erdély további vallástörténelmében a katolicizmusnak is
szabad vallásgyakorlatát helyreállító Diploma Leopoldianum 1691-ben.
Valahonnan előkerül egy elaggott katolikuspap, Székely Zsigmond és 3 évig
itt lelkészkedik, templom nélkül, javadalom nélkül.
Mígnem 1702. szept. 23-án a mindössze 5 férfiből és 3 nőből álló kisded
nyáját átadja az Endes István házfőnökkel képviselt jézustársasági atyáknak,
kik a 146 év előtt kioltott öröktűz mécsesét felgyújtva, megnyitják Marosvásárhelyt
a katolikus egyházközség reneszánszát.
Források:
Benkő K.: Marosvásárhely-város tört. (kéziratos).
Benkő K.: Marosszék ismertetése.
Barabás S.; Székely Oklevéltár.
Schematismus Transs. 1882.
Pallos A.: Maros-Torda Népoktatása.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása.
Dr. Karácsonyi J.: Szent Ferencrend története.
P. György J.: Ferencrendiek Erdélyben.
P. Boros F.: Az erdélyi ferencrendiek.
Márki S.: Egyetemes Történet.
Hóman B.-Szekfű Gy.: Magyar Nemzel Története.
Mihalovics Zs.: A katolikus karitász.
Fodor I.: Krónikás Füzetek.
Domus Historia Patrum S. J. Marosvásárhely.
Schem. Fratrum Min. 1933.
Dr. Temesváry J.: Erdély középkori püspökei.Adatpótlás.
3. 1. 3. bekezdéséhez: Román testvéreink egyházi berendezkedése a későbbi
századokba esik, amikor a város felső részében, az ú. n. német-város felé
terjeszkednek, ahol templomaik is épültek.
3. 1. 5. bekezdését dr. Bitay Árpád így igazítja helyre: A székely nemzet
az ököradót nem évenkint, hanem csak a király koronázásakor és első fia
születésekor szolgáltatta: 4 ökörből egyet. A kiválasztott ökrökre keresztény
adószedők rásütötték a király bélyegét. (Ezt nevezték "Ökörsütés"-nek).
1555-ben az utolsó igazi ökörsütéskor egyedül Maros székről 1335 ökröt
bélyegeztek le s ebből két marosvásárhelyi katolikus intézmény is kapott
egyet-egyet: "Az ispotály szegényeinek alamizsnául egy ökör"»
- "Az apácáknak alamizsnául egy ökör". (Székely Oklevéltár III.
Kvár 1890. 310. 1.)
5. 1. 1. bekezdéséhez érdekes megjegyzést fűz ugyancsak dr. Bitay Árpád.
A középkori székely papság műveltségét és közéleti tekintélyét jellemzi
Csik Nagyboldogasszony plébánosának esete 1495-ből, kit valóságos közjegyzői
szerep betöltésére kértek föl, még pedig maguk a hivatalos bírói fórumok,
a Nemen Ked (vagyis a székely ágak és nemek szerint megalakult biróság).
(Székely Oklevéltár Bpest 1934.) Így a székely főváros plébánosi székében
is bizonyára a székely papság legképzettebb és legtekintélyesebb egyénei
kaptak helyet.
8. 1. 2. bekezdés 6. sorában nem Dzsingisz", hanem Batu-khán. A m
o s t a n i p l e b á n i a t e m p l o m (építették 1728-tól 1764-ig
a jezsuita-atyák) - és a plébánia lak - (Szabó Nagy Ferenc krónika írónak
1623-ban épült háza, a város legrégibb épülete). |