HÍRES POLGÁROK LEXIKONA

Orvos-sebész, szül. 1810-ben. Jelentékeny részt vett Marosvásárhely város közigazgatásában és társadalmi életében. A negyvennyolcas forradalmi időkben hazafias önállással képviselte a magyar érdekeket, amiért az osztrák kormány feketelistájára került és gyakori üldöztetésnek volt kitéve. Meghalt 1875-ben, Marosvásárhelyen. Neje: Darkó Klára.
Sírfelirata a ref. temetőben:
Itt nyugszik A j t a i Lajos orvos sebész
1810-1875. és neje Darkó Klára 1820-1895.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 4. szám

Kőművesmester, Csiszár Lajos vállakozó pallérjaként vezette a Városháza kőművesmunkálatait.
Irodalom:
Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei, Difprescar Kiadó, Mvhely, 2000

1823-32-ig paptanár a marosvásárhelyi rk. gimnáziumban és 1831-36-ig régens a neveldében. A Sáros-utcai neveldeház építkezését fáradhatatlan buzgósággal vezette és azt befejezte 1834-ben. De nem sokáig élvezhette az új épület kényelmét, mert egy létráról leesve, oly zúzódást szenvedett, hogy 1836-ban, java korában meghalt. A plébániatemplom alatti sírboltba temették.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 5. szám

Erdélyi református püspök, szül. 1767. február 22-én a torda-aranyosmegyei Oláhdellő kisközségben, egyszerű szabad-székely szülőktől. Életrajzi adatait ő maga írta és foglalta rímes versekbe 1850-ben, Marosvásárhelyen. E szerint gyermeksége első nyolc évét Magyardellőn töltötte, hová szüleivel költözött, s az ottani pap, a keresztapja tanította az elemi tudományokra és ajánlotta továbbtanulásra. 1775-ben így beiratkozott a marosvásárhelyi ref. kollégiumba, ahol Kovásznai Tóth Sándor professzor támogatta az eszes, életrevaló falusi gyermeket. Tíz év alatt elvégezte az alsóbb, osztályokat, majd 1785-ben deák, a legjelesebb, osztályának dísze-fénye lett, így hamar részesült alapítványi segélyezésben. Előbb id. gróf Bethlen Sámuel, majd gróf Teleki Sámuel, erdélyi udvari kancellár alumnusa lett. Ezalatt a felsőbb tudományokat végezve, praesesnek tétetett: a görög nyelvben, filosofiában és theologiában, ugyancsak a költészeti osztály vezetésével bízatott meg; könyvtáros és juratus lett, majd kilenc évi deákoskodás után, hazai tanulmányai betetőzésére, 1795-ben a jénai és 1796-ban a götiingai egyetemre ment.
Külföldön eltöltött tanulmányai után hazaérkezve, 1797. szeptemberében előbb a kancellár sáromberki udvari papja, de már a következő évben Borosnyai Lukáts Simon első pap mellett, a marosvásárhelyi káplánságra hívatott meg. 1798-ban vette nőül kibédi Péterfi Máriát, kibédi Péterfi László, sáromberki ref. pap és görgényi esperes, oltszemi Székely Borbárától született leányát, gróf Teleki Sámuelné, iktári Bethlen Zsuzsanna neveltjét. Még ez év végén, Basa István professzor mellett theologiai lector-professzornak vétetett fel a ref. kollégiumban. 1800. aug. 7-én, a ref. konsistorium határozatából, Basa István tanár nyugalomba vonulásával, rendes tanárnak neveztetett ki, éspedig a történelem és filológia tanszakokra, ezek mellett á zsidó-, görög- és latinnyelvet, és ezek régiségeit 1836-ig tanította. Tanári tevékenységé mellett, papi szolgálatát sem hanyagolta el. Képzett papnak, kiváló szónoknak bizonyult, aki feltűnéskeltő prédikációkat vagy oratiokat tartott. Pappá avatások alkalmával, synodusi beszéd tartására püspöke gyakran igénybe vette, így tudományos képzettsége az erdélyi ref. egyházi körökben ismeretes volt. Igy érthető, ha 1830. június 19-én, a köz-főjegyzői tisztség jelöltjei között találjuk nevét, majd a következő nap, a Déván tartott synoduson, Hegedűs Sámuel, híres egyházi szónokkal szemben, utódlási joggal megválasztották egyházi főjegyzőnek, és júl. 9-én már Nagyenyeden letette az esküt püspöke kezébe, így került aztán 1836-ban, Bodola János halálával a püspöki székbe, miután a főkonsistorium május 27-én, Kolozsváron ünnepélyesen beiktatta a reformátusok legfőbb egyházi hivatalába, mellyel 35 évi marosvásárhelyi tanári működése véget ért. 1838-ban a fejedelem nemesi rangra emelte, majd 1845-ben a kir. tanácsosi címet nyerte. 1849. november 17-én, a felkelt románság dühe elől, családja unszolására Nagyenyedről Kolozsvárra, majd fiaihoz Marosvásárhelyre menekült, ahol élete hátralévő részét töltötte. Itt érte a halál: 1854. augusztus 12-én, d.u. 3 órakor. Temetésén, aug. 14-én Bodola Sámuel könyörgést mondott és Péterfi József, marosvásárhelyi esperes gyászbeszédet tartott. Hamvait a ref. temetőbe, tanárai és tanártársai közé tették.
A református püspökök közül Antal János volt az első, ki tanulását Marosvásárhelyen kezdte, folytatta és végezte, épen azért úgy összeforrt a kollégium intézményével, hogy bár népes családja volt, vagyonából jelentékeny részt juttatott a kollégium közalapjai gyarapítására: 1847. január 1-én kelt hagyatékával 1000 réhnesforintot. Nagy része volt a halhatatlan emlékű Gecse Dániel emberszereteti intézetének létesítésében. Együtt dolgozták ki a vásárhelyi kollégium fennállásának százéves emlékére, a vártemplomban tartott ünnepélyen a Gecse fejében fogamzott emberboldogító nagy eszme megvalósításának tervét.
Felesége (mh. 1813. okt. 12-én) 15 évi házasságuk alatt 7 gyermekkel ajándékozta meg: Mária (Hegedűs Lajos, marosvásárhelyi ref. pap neje); Borbára (Molnár Sámuel, marosvásárhelyi ref. tanár neje); Zsusánna (Bodola Sámuel, marosvásárhelyi, később nagyenyedi paptanár, majd erdélyi ref. püspök neje); Ferenc, ügyvéd Marosvásárhelyen; János (meghalt ífjú korában); Katalin (Nagy Sámuel, radnóti ref. pap neje) és László, orvos, a marosvásárhelyi ref. egyházközség és kollégium al-, majd főgondnoka, több mint húsz évig kollégiumi orvos. Unokái: Hegedűs János, marosvásárhelyi, majd nagyenyedi ref. tanár; Hegedűs Lajos, gerendi reform. pap; Molnár György, héderfáji ref. pap; Molnár Zsigmond, ügyvéd, a Gecse-intézet pénztárnoka; Bodolla János, kir. táblabíró, majd ügyvéd; Bodolla Dénes, fejérdi ref. pap; Antal János, marosvásárhelyi törvényszéki bíró és Antal Géza, orvos, a budapesti egyetem rk. tanára.
Sírfelirata a ref. temetőben:
Itt nyugszik erdélyi református püspök és királyi
tanácsos Antal János, született 1767-be, meg-
halt 1854-ben augustus 12-én, élete 88-ik évében.
Emlékül emelték tisztelő gyermekei.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 4. szám

Orvostudor, kir. tanácsos, a marosvásárhelyi városi és országos kórház főorvosa, Antal János ref. püspök fia, szül. 1808. június 27-én, Marosvásárhelyen, ahol a theologiai és jogi tanulmányait is végezte. 1829-ben, az orvosi szakra Bécsbe ment és mint szülész, Nagyenyeden a Bethlen-kollégium kórházi főorvosa lett. 1849-ben családjával Kolozsvárra, majd Marosvásárhelyre menekült, hol 1867-ben városi tiszti főorvos, 1875-ben az országos kórház főorvosa lett; 1861-74-ig a marosvásárhelyi ref. kollégium algondnoka, majd 1884-ig főgondnoka és mint ilyen a zenei élet fejlesztésére különös gondot fordított és ezért 1871-84-ig minden évben 50-50 forintot adott a kollégium zenealapja gyarapítására: 13 év alatt így 650 forintot, amikor a zenealap már 2376 írt tőkét tartott nyilván. Ezenkívül az említett években 2-2 aranyat és 5-5 frtot juttatott jutalmakra és pályadíjakra. 1881-ben a kir. tanácsosi címet nyerte. Meghalt 1884. december 28-án, Marosvásárhelyen.
Megjelent nevezetes műve:
Dissertatio in aug. med. pharmacologia de digitali purpurea. Vindobonae, 1836.
Az Antal-család sírfelirata a ref. temetőben:
Magyardellői Antal János kir. törvény-
széki bíró, szül. 1838. megh. 1897. márcz.
13-án. Neje nagyajtai Huszár Józefa,
szül. 1846. megh. 1915. október 27-én.
Magyardéllői Antal László orvos-sebész
tudor, szülész-szemész mester, királyi taná-
csos, a marosvásárhelyi ev. ref. főoskola és
egyház főgondnoka, városi orsz. kórházi
főorvos, sat. 1808-1884.
Hálás emlékül emelték gyermekei
János, Kornélia.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 4. szám

A marosvásárhelyi királyi táblai elnök. Altorján született 1815. dec. 11-én. Jogot Pozsonyban és Bécsben hallgatott. 1837 óta szolgált az erdélyi udvari kancelláriánál, majd a kir. táblánál, 1842 óta pedig, mint a kir. tábla asszesszora a rendi gyüléseken is részt vett. Erősen konzervativ meggyőződésétől a forradalomban sem tért el, amidőn elhagyta hazáját. 1849 végétől fogva ismét hivataloskodott és 1860-ban elnöke lett az erdélyi főtörvényszéknek, 1861-ben pedig az ujra törvényessé alakított kir. táblának. Jelentős szerepe volt Tolnai Lajos mellett a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság megalapításában, melynek legelső elnöke is volt. Hivatalos működése mellett nagy gondot fordított a gazdaságra, különösen a gyümölcs- és bortermesztésre. Művei közt legfontosabb "A székely örökség" történelmi és jogi szempontból 1868. Gyűjteményei közt különösen becses volt az 1848-1849. forradalomra vonatkozó, mely annak a korszaknak különösen székely emlékeit lehető teljességgel ölelte föl, és nagyon gazdag volt unikumokban. Országos hírű mintagazda, a takarmánysilózás egyik legelső hazai kezdeményezője. Nagy könyvgyűjtő volt. Több ezer kötetes könyvtárát az Erdélyi Múz.-nak hagyta.
Művei:
A székely örökség történelmi és jogi szempontból (Marosvásárhely, 1868);
A zöldtakarmány elvermeléséről és eltartásáról (Marosvásárhely, 1883).
Irodalom:
Pallas Lexikon
Szinnyei, Magyar irók élete
Magyar Életrajzi Lexikon

Altorján született, Kolozsvárott és Nagyszombatban tanult, ahol 1695-ben nyert bölcsészettudori cimet, majd egy évvel rá jogtudorrá avatták. I Lipótnak híve volt s mint ilyent a kurucok több izben zaklatták, jószágaiból kikergették, elfogták; A Rákóczi-szabadságharc alatt rövidebb ideig a kurucok is, a labancok is fogva tartották. 1706-ban Lipót törvényellenes intézkedései és vezéreinek kegyetlenkedései folytán az ellentáborba csapott át s e miatt Greven osztrák ezredes őt elfogta és Brassóban két évig sanyargatta. Ismét visszatérvén a császár hűségére, 1699-ben Küküllő főispánja, 1708-ban Háromszék főkirálybírája lett, 1713-ban pedig bárói rangot kapott. Ő volt az, aki az 1717-iki tatárbetörés alkalmával a Székelyföldről elhárította a veszedelmet. A 18. századi erdélyi történetírás legértékesebb hagyatékát adta a következő művével: "Metamorphosis Transylyaniae, az az: Erdélynek régi együgyü alázatos ideiben való gazdaságából ez mostani kevély, czifra felfordult állapótjában koldusságra való változása..." Bevégezte 1736-ban, melynek másolati példánya meg van a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárban. 1747-ben a már igen hajlott koru férfi elvesztette szemevilágát, miért is nagy munkáját ezentul nem sajátkezü feljegyzéseiben folytatta, hanem íródeákjainak diktálta.
Az Apor család tagjai
Apor István bárót (1638-1704) nagybirtokos katolikus főurat, történetírót és naplóírót. Nevét emléktáblával örökítették meg, mely a kastélyban ma is látható, aki nagybátjya volt Apor Péternek (1676-1752), kinek porai az altorjai római katolikus templom alatti kriptában nyugszanak. Lánya báró Apor Zsuzsanna (1701-1728) gróf Haller Józsefné volt, akinek az ételekről, italokról, süteményekről és kézimunkákról készült írásos gyűjteménye 1727-ben jelent meg. Apor Károly (1815-1888) jogász, a Marosvásárhelyi Királyi Tábla elnöke volt, a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság alapító elnöke, Apor Vilmos mártír püspök nagyapjának testvére. Az ő neje volt a polihisztor Brassai Sámuel egykori jegyese. Jeles tagja volt még ennek a famíliának báró Apor Gábor (1889-1969) diplomata, vatikáni követ, a máltai lovagrend nagymestere, Apor Vilmos édes testvére.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 10. szám
Torja leírása: http://www.cosys.ro/haromszek/falvak/torja/leiras.html
Pallas Lexikon
Apor Péter Kovács Sándor Iván
Metamorphosis Transylvaniae szemelvény
Apor Péter, az erdélyi Don Quijote Bellák Barnabás
BR. APOR PÉTER: APOR PÉTER FOGSÁGÁRÓL. (TÖREDÉK.) Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény
BR. APOR PÉTER: AZ CATHOLICA RELIGIÓRÓL Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény

Jezsuita hitszónok, tanár, első ízben 1757-58-ban működött Marosvásárhelyen, ahol fáradhatatlan ügybuzgalommal, sokszor az őslakosság erőteljes ellenállása dacára, végezte missziós feladatát. Másodízben 1763-ban került vissza ide és mint a rendház főnöke működött, majd a jezsuita rend eltörlése után, mint világi pap helyén maradt és 1773 - 81-ig, mint az egyházközség plébánosa, a római katolikus tanoda és neveldeház igazgatója (Regens seminarii et director studiorum A. R. D. Georgus Apostol) vezette az egyházi intézmények ügyeit. Fanatikus meggyőződéssel, akadályt nem ismerő elszántsággal eredményes missziót töltött be és nem csak a városban, hanem a környező falvakban is kiszállott téríteni, hirdetni a katolikushit érvényét. Az ő kezdeményezésére és felügyelete alatt épült 1772-ben a Nagypiac és Szentkirály-utca sarki Lábos-ház, az árgusokra épített egyemeletes római katolikus tanoda első épülete. 2000 forintalapítványt tett egy marosvásárhelyj és egy nyárádtői tanuló felsegélyezésére. 1782-ben nyárádtői plébános, később beneticiatus lett. Meghalt 1797. márc. 14.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 8. szám

Előbb városi senator, 1790-ben főbíró, 1797-ben a marosvásárhelyi ref. kollégium algondnoka.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 8. szám

Magyar író, született Széken (Doboka megye) 1737. szeptember 17-én, meghalt 1817. március 11-én. Iskoláit, Marosvásárhelyt és Nagy-enyeden elvégezvén, a marosvásárhelyi kir. Táblán gr. Nemes Ádám kir. Táblai elnök mellett mint írnok, majd mint iktató nyert alkalmazást, később számfeletti ülnökké, 1787-ben József császár által Marosvásárhelyt felállított új rendszerű törvényszéknél közbíróvá, s végül 1796-ban az ismét visszaállított királyi táblán rendes ülnökké nevezték ki. Németül, franciául is megtanult, munkássága nagyon széleskörű s művelődéstörténeti fontosságú; hivatalos elfoglaltsága mellett egyik leglelkesebb bajnoka volt annak a szívós küzdelemnek, mely a múlt század utolsó tizedeitől kezdve a magyar nyelvnek jogaiba való visszahelyezéséért s a nemzeti művelődés ügyéért Erdélyben is folyt. E cél érdekében mind irodalmi, mind társadalmi úton fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki. A magyar nyelvet és nemzetet oly hévvel szerette, hogy e miatt egy német kapitánnyal párbaja is volt. Az irodalomban először verseivel köszöntött be, melyeket a Magyar Hírmondó (1781) s azután a kassai Museum és az Urpheus közölt. Az 1791-iki országgyűlésen lelkes izgatásaival létrehozta az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot melynek érdekében több munkát is írt:
*Egy erdélyi magyar nyelvívelő társaság felállításáról, való rajzolat az haza felséges rendjeihez (Kolozsvár 1791),
*A magyar nyelvmívelő társaságról. Újabb elmélkedés (u. o. 1792) és
*Levél az erdélyi magyar társaság nevében (u. o. 1795); a társaságnak - melynek tagjai között találjuk a város szellemi arculatát meghatározó kollégium több tanárát is: Dósa Gergely, Bolyai Farkas, Köteles Sámuel - ameddig az állt, titoknoka s egyszersmind éltető lelke volt; ezzel kapcsolatban szervezte 1792-ben a Régi kézírások társaságát, a kéziratban heverő régi erdélyi emlékiratok és történeti munkák kiadására, s e célból irta
*Az erdélyi kézírásban levő történetírók kiadására felállítandó társaságnak rajzolatja (u: o. 1791) című munkáját; a kéziratok címeit gondosan összejegyezte
*Az erdélyi kézírásban tevő történetíróknak esztendőszám szerint való lajstromában (u. o. 1791); s maga is igen gazdag kéziratgyűjteményre tett szert, mely az Erdélyi Múzeumban volt. Kéziratban is számos munkája maradt, s kiterjedt ismeretségénél fogva fontosak irodalmi levelezései is. 64 éves korában bölcsészeti tanulmányokat végzett, Kantba merült, filozófiai értekezéseket is írt. Nyolcvan éves korában halt meg.
Egyéb művei közül nevezetesebbek:
*Anglus és magyar igazgatásnak egybevetése (Kolozsvár 1790),
*Julia levele Ovidiushoz, németből (Kassa 1790),
*A buda basa, franciából (Bécs 1791),
*Újmódi gonosztevő, a fiúi szeretetnek jeles példája, színjáték 5. felv., franciából (u. o. 1791),
*Az igazgatás formáiról, franciából (Kolozsvár 1791),
*Apró munkái (Marosvásárhely 1805),
*Elmejátékai (Nagyvárad 1806) stb.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 8. szám      

Marosvásárhelyi ácsmester, Csiszár Lajos vállalkozó ácsmestere, a Városháza tetőszerkezetének készítését és felállítását vezette.
Irodalom:
Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei, Difprescar Kiadó, Mvhely. 2000