HÍRES POLGÁROK LEXIKONA
 
Palkovits János * Patrovics Kálmán * Pávai Mátyás * Peielle Vencel * Petelei István * Petri Nagy György * Petki Dávid * Péterfi Albert * Péterfi József * Péterfi Károly *Péterfi László * Péterfi Pál * Pontet Sándor * Pólya Tibor

Palkovits János
Jezsuita hitszónok, tanár, 1746-ban a marosvásárhelyi római katolikus altanoda és neveldeház igazgatója.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 10. szám

Patrovics Kálmán (1880-1952)
a budapesti József Nádor Műegyetemen szerezte oklevelét. Wigand Ede hatása alatt tervezte villa elrendezésű lakóházát a Tisztviselő telepen. Ő tervezte az unitárius templomot és a katolikus egyház bérházát a Köteles-Bolyai utca sarkán.
Irodalom:
Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei, Difprescar Kiadó, Mvhely, 2000

Pávai Mátyás sámsondi
Procurator, 1807. aug. 18-án a polgári hitet, mint nemesember, taxa nélkül letette.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 7. szám

Peielle Vencel (1787-1828)

Városi főbíró, Peielle József és Filep Anna fia, szül. 1787-ben, mint neve is mutatja, apja Csehországból bevándorolt és itt elpolgáriasult. 1805-ben városi senator és notarius lett, majd 1819-ben katolikus részről főbírónak választatott Erőskezű, tevékeny városvezető volt. Az ő eszméje volt 1820-ban, hogy a piaci kúthoz "a' közönség nagyobb gyönyörködtetésére" Bodor Péterrel zeneszerkezetet alkalmaztasson és minden lehetőt elkövetett hogy ez a nem mindennapi elgondolása sikerüljön. Meghalt 1828-ban. Neje: Mészáros Teréz. Nővére: P. Mária, Lázár János főbíró neje.
Sírirata a rk. temetőben:
Venceslao Peielle huic urbi genito judici sagaci ac vigilanti ter. hac diguitate ornato 45° aetatis vere examini thalami consorti amato natae carolinae parenti conjux Theresia Mészáros hoc monimentum L. L 0. posuit anno quo denatus est. MDCCCXXVIII.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 7. szám



Petelei István (1852-1910)
Író, újságíró, született Marosvásárhely, 1852. szeptember 13-án, meghalt Kolozsvárott 1910. január 5-én. 1872-től a budapesti egyetemen folytatott filozófiai tanulmányokat. 1880-tól Kolozsvárt újságíró a Kelet, majd a Kolozsvári Közlöny című lapnál. Ugyanebben az évben a Petőfi Társaság tagja. 1886-tól 1891-ig a Kolozsvár szerkesztője. Az erdélyi irodalom önzetlen szervezője, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság elnöke volt. Súlyos betegsége miatt 1891 után visszavonultan élt Marosvásárhelyen, s végül a kolozsvári elmekórtani intézetben halt meg. Az orosz prózaírók, különösen Turgenyev volt rá erős hatással.
Művei:
*Keresztek (elb., Bp., 1882); *Az én utcám (elb., Bp., 1886); *A fülemile (r., Bp., 1886); *Jetti (elb., Bp., 1894);* Felhők (elb., Bp., 1897); *Vidéki emberek (elb., Bp., 1898); *Az élet (elb. I-II., Bp., 1905); *Elbeszélések (I -II., Kolozsvár, 1912); *Lobbanás az alkonyatban (Bisztray Gyula bevezetőjével, Bp., 1955).
Peteli sírja a katolikus temetőben
Irodalom:
Péterfy Jenő összegyűjtött munkái (III. Bp., 1903);
Schöpflin Aladár: Magyar írók (Bp., 1919);
Gyalui Farkas: P. küldetése (Kolozsvár, 1935);
Diószegi András: Turgenyev magyar követői (Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből, Bp., 1961)

Petelei István Hegedűs Géza Irodalmi Arcképcsarnok
Petelei István Schöpflin Aladár esszéje Nyugat, 1910, 2 szám
Petelei István életrajza Válint Nóra
Petelei István levelek
Petelei István novellák MEK Magyar Elektronikus Könyvtár

Petki Dávid királyhalmi, gróf ( - mh. 1744)
Kolozsmegyei főispán, cs. k. kamarás, aki 1731. okt. 27-én, a fksz. rendeletéből részt vett és elnökölt Marosvásárhely város tisztújító gyűlésén. A marosvásárhelyi és mikházi ferences szerzeteseknek patronusa és általában a katolizáló mozgalmak nagy pártfogója volt. A marosvásárhelyi ferencrendi kolostor építkezéséhez nagy összeggel járult. Birtoka és udvarháza a szomszédos Marosszentgyörgyön volt. Az ottani templomot 1720-ban a reformátusok kezéről erőhatalommal visszafoglalta és a helyreállított rk. egyházközséget az, ott házipaposkodó mikházi szerzeteseknek adta át. Ő telepítette be az akkor színtiszta székely községbe, Marosszentgyörgyre a románságot. Meghalt 1744-ben. Neje: gróf Zichy Klára, meghalt 1746-ban. Mindketten a mikházi barátkolostor sírboltjában pihennek.

Petri Nagy György (1761-1811)
Marosvásárhelyi polgár, tímár-mester, P. N. György és Újvárosi Ember Mária fia, szül. 1761. február 24-én Marosvásáhelyen, ugyanott meghalt 1811. ápr. 19-én. Az egyébként tekintélyes polgár, mestersége mellett írástudó ember volt, aki 40 éven át, 1770-1810-ig magyar nyelven naplót vezetett, melyben a korabeli társadalmi viszonyokat, az akkori napi eseményeket sorolja fel. Érdekes adatokat nyújt az akkori pénzviszonyokról, az ipari termékek és élelmi cikkek árhullámzásairól, megemlékezik, mint szemtanú II, József császárnak 1773. júl 11-én Marosvásárhelyen tett látogatásáról, felemlíti II. Józsefnek a török és I. Ferenc császárnak a franciák elleni hadjáratait, végül érdekes adatokat nyújt arra nézve is, hogy Marosvásárhely város az 1809. évi nemesi felkelésben mely arányban vett részt. Az eredeti kéziratot ilenczfalvi Szász Péter, a kollégium perceptora előszóval ellátva, kivonatosan lemásolta és hagyta az utókorra. Kiadta: Petri Nagy György maros-vásárhelyi polgár naplóját címmel alsó-csernátoni dr. Molnár Gábor, 1911-ben.
A jegyzetek befejezőjéül egyik kortársa jellemzésére még hozzáteszi:
"Petri György, házas életében tiszta, gazdaságában munkás, társalkodásában nyájas, beszélgetésében ártatlan, e' cselekedeteit birta az okosság és azokkal senkit meg nem bántott, sokaknak használt, némellye-ket pedig a' jó útra vezérelt. Értelemmel feljebb birt a' közönségesnél és annak jó gazdája volt. A' becses kincs nem mindenkor záratik czifra- edénybe. Ez meg bizonyittátott Petri Györgyben. A' kik őt ismerték, sajnálják, hogy ezt a Cserép Edényt az Halál eltörte. Élt 51. Esztendőket, 's megholt 18-dik Április 1811-dik Esztendőben. - NB. Ezen Ephitáphiumot készítette Tiszteletes Székelly Márton Uram, edgyik Maros-Vásárhelyi Református Pap."

Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 8. szám


Péterfi Albert kibédi (1800- 1850)
Péterfi László és Pál öccse, debreceni, majd nagyenyedi ref. tanár, nagytudományú nyelvész, szül. 1800. jún. 14-én, Sóváradon. Tanulását édesatyjánál kezdte, majd 1803-ban a marosvásárhelyi ref. kollégiumba iratkozott, ahol 1815-ben, mint eminens diák keltette fel tanárai figyelmét. Innen 1819-ben a debreceni főtanodába került mint tanító (contrascriba - senor), majd továbbképzése végett Göttingában és más külföldi egyetemen 3 évet töltött. Beszélt latinul, görögül, olaszul és angolul de az arab és héber nyelvben is járatos volt. 1831-ben, a nagyenyedi ref. kollégiumba a régi nyelvek tanárává neveztetett ki. Itt több esztendőn átműködött, de amikor akarata ellen Székelyudvarhelyre helyezték, állását nem foglalta el, hanem Bilakra ment és gróf Lázár Mór udvarában tartózkodott innen elkeseredve, mint egy számkivetett Romániába ment és a bukaresti ref. egyház papi állását töltötte be. Itt nem sokáig lehetett, mert 1850-ben a kolerajárvány áldozata lett.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 5. szám


Péterfi József kibédi (1826-1890)
Megyei főorvos, Péterfi József, ref. esperes fia, sz. 1826-ban Marosvásárhelyen, érettségizett u. ott 1841-ben és meghalt u. ott 1890-ben, (l. sírfeliratát.)
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 4. szám

Péterfi Károly kibédi (1790-
Ref. lelkész, ref. koll. filozófiai tanár, Péterfi László sóváradi ref. pap és kovásznai Csórja Júlia fia, szül. 1790. ápr. 17-én. Az elemi és gimnázium alsó osztályainak tanulását édesatyja vezette be, mert hiszen a csekélyjövedelmű sóváradi eklézsia nem juttathatott papjának annyit, hogy 9 fiú- és 2 leánygyermekét idegenben taníttassa. Ezért csak 1803-ban került a marosvásárhelyi ref. kollégiumba, ahol a rhetorika-osztályban, 3 év elteltével, 1806-ban subscribált. Jeles tanárai: Dósa Gergely, Köteles Sámuel, Antal János, Tompa János és Bolyai János vezetése mellett, hallatlan szorgalommal, mindössze hat év alatt végezte el a deáki kurzusokat, mialatt önerején németül és franciául is megtanult. Ez a fokozott tanulás és tanítás végül is kimerítette, azért 1811-ben, legyengült egészsége helyreállítása céljából az elöljáróság megengedte, hogy segélypénzt gyűjtsön, melynek eredményével: 1200 v. c. frttal, frissült felkészültséggel gyarapodva láthatott munkához. 1812-ben a philologika classisban alkalmaztatott köztanítónak, majd gr. Degenfeld Miksa fia, Ottó mellé került magánnevelőnek. 1814-ben, tudományvágya külföldre vonzotta, de a zavaros politikai viszonyok miatt Bécsnél tovább nem juthatott s így az itteni egyetemen a tudomány széles ágaiban igyekezett magát képezni. Azonban otthonról és László bátyjától kapott szűkös támogatás mellett helyzete elviselhetetlenné vált, így kapóra jött a haza jövetelére alkalmat adó, marosvásárhelyi ref. egyház meghívása, mely papjának választotta meg. 1815. július havában köszöntött be és a vártemplomban nagy és előkelő közönség előtt, feltűnéskeltő prédikációval vezette be papi pályáját. Az ifjú pap tevékenységének már kezdetben is tág tere nyílott, amikor a Szentmiklós-utcái ref. kistemplom építkezésének költségeihez erélyes mozgalmat vezetett be. E célból lefordította Kotzebue : Octavia és Lessing : Miss Sara Samponson c. színműveket és az előbbit "ezen város új ref. templomának számára" 1817. jún. 15-én, vasárnap d. u. előadta a Marosvásárhelyen vendégszereplő kolozsvári Nemzeti Színjátszó Társaság. Az előadást megelőző napokon személyesen járta el a vagyonosabb családokat, a templomban buzdító beszédet tartott és az írt célra 1100 rh. váltó frt. tiszta jövedelmet hozott össze. Három évig "mívelte az Úr szőlőjét" és ekkor, 1818. június havában, a ref. kollégium filozófiai tanszékébe nevezte ki a főegyháztanács, majd ugyanezen hó 29-én, a kollégium első százados ünnepén, ünnepélyes beköszöntővel foglalta el tanári székét. A filozófiai tárgyakon kívül, rendkívüli órákon a latin irodalmat is tanította, valamint Köteles Sámuel nyomdokait követve, nagy súlyt helyezett a magyar nyelvű tanítási rendszer áttérésére. Érdemeit a Nemzeti Tudós Társaság méltányolta, amikor a magyar nyelv és literatúra ápolásáért, 1834. nov. 8-án levelező-tagjává választotta. 19 évi tanárságából 6 évig tanvezető és 3 évig igazgató volt; amellett a Teleki-könyvtár ellenőrzését vállalta, 1827-ben a marosvásárhelyi synoduson egyházi beszéd tartására kapott püspöki megbízást, 1829-ben a bonyhai synodus könyvszerkesztő bizottságában vett részt. Bokros teendői mellett azonban irodalmi működésre alig jutott ideje, azért nyugalmasabb hivatás után vágyott. Ezt szem előtt tartva. 1837-ben a tordosi egyház papjának választotta, ahol ezúttal is fontos misszió betöltése hárult reá. Az egyházközség rendbe hozása, újéletre élesztése az ő feladatává vált. Templomot, haranglábot, cintermet, a papi telek kerítéséit és melléképületeit kijavíttatta, magyar népiskolát és paplakot építtetett, valamint a lelki-életet és a nemzeti szellemet hozta egyensúlyba. Mindazonáltal a tíz évi fáradságos munka szép emlékei a forradalmi napokkal véget értek; a felkelő románság elől Szászvárosra menekült, ahol a februári csikorgó-hideg éjeit szénakazalban töltötte nejével és 9 gyermekével. Fiai hadba vonultak, mialatt a magyar kormánybiztos ajánlására a bűntetőtörvényszéki hivatalt vállalta, de csakhamar ráeszmélt arra, hogy papi személyével foglalkozása összeférhetetlen, lemondott és a békebírósághoz ment át. Az összeomlás után, 1850. szept. 15-én elfogattatott és Szebenben fogságba vettetett, ahonnan nov. végén szabadult meg. Ezután a mindenéből kifosztott papot a dévai egyházközség választotta meg lelkipásztorának. Ezalatt, mint a vajdahunyad-zarándi egyházkörzet képviselője, 1850-ben a marosvásárhelyi, 1851-ben a kolozsvári és 1852-ben a székelyudvarhelyi synodusokon vett részt. Dévai kényszerű állomáshelyéről mindinkább vágyott vissza ifjúkori álmai városába, Marosvásárhelyre. Az idejövetelre akkor nyílt alkalom, mikor Ercsei János halálával, 1852. szept. 22-én a filozófiai tanszék üresedésbe került. Azonban előrehaladott korára való hivatkozással, kívánságát nem teljesítette a tanár választó főkonsistorium, ellenben két évvel később a város egyházközsége kárpótolta, amikor másodszor is megválasztotta papjának, s így 1855. febr. 4-én beköszöntött, majd még 12 évig folytatta Marosvásárhelyen papi hivatalát; ekkor, 1867-ben, 52 évi szolgálat után nyugalomba vonult és 1873, január 23-án, 83 éves korában, a halál jóvoltából örök nyugovóra tért.
Neje: Böszörményi Mária (sz. 1799. mh. 1850. jan. 28., tífuszban), akivel 1817. nov. 2-án lépett házasságra. Gyermekei: László (alvinci pap), Júlia (Solymosi József, pénzügyi hivatalnok neje), Károly (koll. rajztanár), Dániel (harctéri sebesülésében halt meg 1849-ben), Pál (városi tisztvelő), Albert (gazdatiszt), Dénes (kir. táblai bíró), Karolina (Koncz József tanár neje) és Viktória (Jakab Károlyné, mh. 1879.)
Filozófiai művei részint nyomtatásban, nagyobbrészt kéziratban 14 drb. egyházi és alkalmi beszédei nyomtatásban 8 drb., kéziratban 64 drb. elegyes művei 14 drb. Fordítások és kivonatok 4 drb. nyelvészeti munkái 3 drb. (Részletes jegyzéket 1. Koncz József: A marosvásárhelyi evang. ref. Kollégium története. Marosvásárhely, 1896. 351-55. l.)
Emlékére gyermekei 1873. jan. 30-án 130 o. ért. frt. alapítványt tettek a ref. kollégium rendelkezésére, valamint apjuk könyveit is 173 művet 287 darabban az intézet könyvtárának ajándékozták.
Sírirata a ref. temetőben:
Kibédi Péterfi Károly kolleg. filoz. tanár, tordosi, dévai és m.-vásárhelyi ev. ref. pap, M, T. Akad. lev. t. sz. 1790. m. h. 1873.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 7. szám

Péterfi László kibédi, ifjabb (1783-
Ref. kollégiumi tanár, szül. 1783. jún. 3-án, Kibéden. Atyja P. László, kibédi ref. pap, akitől első oktatást nyerte. 1800-ban a marosvásárhelyi ref. kollegiumban folytatta tanulmányait, majd 1804-ben, mint eminens, a felsőbbszak rendes tanításával bízatott meg, egyben a Teleki-könyvtár őrsegét is vállalta és jegyzékelté az ott felhalmozott könyveket, amellett "Die Peripatetiker des 1-ten Jahrhundert oder die Beschreibung der Reise J. Christi and seines Aposlels" című híres német művet fordította magyarra. 1810-ben Erdőnaszádon gr. Degenfeld Ottó és Imre nevelését vállalta, mely idő alatt több értékes fizikai és mértani értekezést írt. Innen küldetett a külföldi egyetemekre és két évi tanulás után hazatérve, tanítványait előkészítve a debreceni tanoda felsőbb osztályaira, I826-ban sárospataki, 1829-ben nagyenyedi tört. tanárrá neveztetett ki, amikor nőül vette Lengyel György ügyvéd özvegyét, Bessenyei Annát. 1848. őszén Borosbocsárdon szüretezett, amikor a felkelő román parasztok a 61 éves tudós férfiút kegyetlenül meggyilkolták. Tragikus halála részleteiről a Nagyenyedi Album (Pest, 1851.) 37. I. a többek közt azt írja, hogy "...előbb verések közt kövekkel megrakott bivaly-szekeret vontattak Péterfi Lászlóval, s miután azt nem bírva lerogyott egy oszlophoz köttetve. szalmával betekerték s úgy égették meg." Gyermekei nem maradtak utána. 1841 jún. 11-én kelt végrendeletében hagyott a marosvásárhelyi ref. kollégiumnak 5300 váltó német forintot és a székelyudvarhelyinek 5347 váltó német frtot kötlevelekben. Amikor a forradalom alatt a hagyományozót megölték, a körlevelek szerint elpusztultak, részint özvegyénél és mostohafiánál. Lengyel Gábornál maradtak, és mivel az igénykeresetre kitűzött folyamodás határidejére nem jelentkeztek, az összeg egy részét S. Lajos bokodi pap felvette és elköltötte.
Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 5. szám


Péterfi Pál kibédi (1792-1861)
Orvos, szül. 1792. március 14-én, Kibéden, ahol atyja egészen az ú. n. retorica-osztályig képezte. 1803-ban a marosvásárhelyi ref. kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol idővel köztanító és ellenőr lett. 1816-ban a ref. egyházi főtanács támogatásával, az examen-vizsgák sikeres letétele után, Bécsbe ment orvosnövendéknek. Itt gyors felfogásával, szorgalmával azonnal feltűnt, úgy, hogy 1821-ben a szakvizsgák letétele után és a "Die Diabete mellito" című orvosi szakdolgozata alapján orvosi oklevelet nyert, majd 1827-ig bécsi kórházakban, mint segédorvos működött, egyben gyakorlatot szerzett. Innen Sárospatakra, bátyjához, Péterfi László, ref. koll. tanárhoz költözött, ahol a főiskola orvosává neveztetett ki. 1830-ban Marosvásárhelyre jött, majd Udvarhelyszék főorvosa lett. Két évvel később végleg megtelepedett Marosvásárhelyen, hol egyideig mint városi főgyógyász, majd élete végéig mint gyakorló orvos szerzett a székely főváros társadalmi és kulturális életében érdemeket, megbecsülést és szeretetet. 1859. május 29-én az erdélyi ref. főegyháztanács a marosvásárhelyi ref. kollégium egyik algondnokává nevezte ki és haláláig bőkezű támogatója volt a főiskolának. Soha nem nősült meg, így magtalanul halt meg 1861. március 17-én, Marosvásárhelyen. Betegeiről jegyzőkönyvet vezetett, minden pácienséről, betegségük lefolyásáról leírást, az észlelt változásokról és tapasztalatairól pontos jegyzeteket készített. Ezt a gyűjteményt maradékai felhasználva, értékesítették a közegészségügy szolgálatában.

A Péterfiek sírfelirata a ref. temető cintermében:

Kibédi Péterfi Károly kolleg. filoz. Ta-
nár, tordosi, dévai és m.-vásárhelyi ev. ref.
pap, M. T. Akad. l. t. sz. 1790. m. h. 1873.
Emléke orvostudor kibédi Péter fi Pál-
nakszülét. 1792. megh. 1861. A nép áldása
kisérte sirba. Tették hálás testvérei 1864-ben.
Kibédi Péterfi József marosvásárhelyi
ev. ref. pap 1819-1873., marosi egyházme-
gyei- esperes 1850-1873. sz. 1795. mh.
1873. jul. 11. Áldás emlékére.
Kibédi Péterfi József dr. marostorda-
megyei főorvos sz. 1826. mh. 1890.
Béke poraira.
Kibédi Péterfi Anna 1824. máj. 24-
1911. ápr. 3. Emléke áldott.

Irodalom:
Fodor István: Krónikás Füzetek, IV. sorozat 4. szám

Pontet Sándor (1884-1953)
Freiburgban, Svájcban született. 15 éves korára árva maradt. Pesti nagynénje neveli, ahol közép iskoláit is végzi. Gépészmérnöki oklevelét a budapesti József Nádor Műegyetemen szerezte. Főiskolai tanulmányai után Felsőbányán, Petrozsényben vízvezeték beszerelési munkálatokon dolgozik. Innen 1907-ben Fekete Ödön kassai mérnökhöz kerül, aki 1908-ban Marosvásárhelyre küldi, ahol a város vízművének csőhálozata lefektetésén dolgoznak. Kezdetben építkezések szakmunkáinak vezetésével, ellenőrzésével foglalkozott, majd önálló tervezőirodát indított - Bernády bíztatására - amelyet az Eötvös utcai Bornemissza házban rendezett be, amelyet megvásárolt. A helyi építőiparosok szövetségének alelnöke egy ideig. Amikor Kissármáson gáztör fel, felismeri a földgáz bevezetésének szükségességét, amely új korszakot nyithat az erdélyi ipar és kereskedelem számára (Ellenőr újságcikk, 1912, dec., 25) Nagyobb vízbevezetési munkái: Felsőtagozatos Leányiskola, Polgári Iskola, az Albina Bank, Magyar Tanoncotthon, Törvényszék épülete, Honvédcsapat Kórház, Nagyállomás, SZékely és Réti, Mestitz bútorgyár. Közkutakat épített több erdélyi településen. 1912-ben ekegyárat létesítt, az itt gyártott Jurenák nevű ekéjével több aranyérmet nyer szakkiállításokon. 1935-36-ban Szakadát községben agyagból állít elő okkeritet (sárga festéket). Tőkehiány és a háború miatt vállalkozásai megszünnek. 1953 ban temették el a katolikus temetőbe.
Irodalom:
Sipos Lajos: Marosvásárhelyi mesélő házak, Difprescar, Mvhely, 1999
Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei, Difprescar Kiadó, Mvhely, 2000

Pólya Tibor (1866- )

Irodalom:
Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei, Difprescar Kiadó, Mvhely, 2000
Pólya Tibor