MAROSVÁSÁRHELY RÉGI ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEI.

Írta Dr. Biás István.

Ellenzék, 1931. Július 23, 25, 28, 30.
Augusztus 1, 4, 6, 8, 11, 13, 15. számokban megjelent cikkek.

I. rész.


Városunk múltja mögött több évezred áll. Az őskori leletek a Torna-kert körül talált fennsíkon a kőkorszak, tehát a történelem előtti időkről tanúskodnak, sőt a később ugyanott talált mamut maradványok pedig a föld legrégibb őskorára is utalnak. Történeti igazság, hogy ahol valamikor az emberi műveltségnek legparányibb nyomai maradtak, ott rendszerint az újabb korszakban, kivált a népvándorlás idején, azok a helyek az egyes néptörzsek nomád életű átvonuló, időleges tanyái voltak s a nyomukba jött népek a már u. n. kitapasztalt helyet foglalták el véglegesen. Így volt ez teljes bizonyossággal a mi városunk keletkezésénél is, mert e helynek észak nyugati fennsíkja épült ki legelőbb, vagy is ott, ahol az őskori ember megjelenésének nyomait a kutatás ezelőtt pár évvel megtalálta. Ez az egyszerű indoka annak, hogy a 9. század végén előnyomuló honfoglaló törzsek itt már lakókat találhattak, és ha a földrajzi vonatkozásokat is vizsgáljuk, még könnyebben megérthetjük a további fejlődés nyitját, mert itt, a rómaiak által épített műutakhoz közel, a Székelyföld és a Mezőség közepén, igen korán létesülhettek az újabb településsel kapcsolatos községek.
Ma már tudjuk, hogy Vásárhely története visszanyúlik majdnem a tatárjárás koráig. Eddig a vatikáni levéltár 1332-35 évi pápai lista hivatkozott, mindenki, amikor a város legrégebbi forrását emlegette. Ismerünk most olyan írott emléket, amely e város 1263 évben fennállott ferencrendi szerzet itteni középpontjáról és kolostoráról kétségtelen bizonyságul szolgál. (Karácsonyi: Szt. Ferenc rendjének tört. I. K. 203. l.) Az említett pápai adójegyzék pedig vásárhelyi önálló egyház-községről tesz említést s az előbbi 1263-beli adattal egybe-vágóan, Forum Siculorum, vagyis Székely-Vásárhely néven fordul elő. Az újabb kutatási eredmények rendjén azt is megtudjuk, hogy e városban ötször is átutazó (Orbán B. Székelyföld leírása, IV. K. 107. l. szerint négyszer) Nagy Lajos magyar király 1366. jún. 26-án kiadott oklevelében, "Zekuluvasarhel" keltezés az Anjou-kori magyarság írásának megfelelően a "Székölyvásárhely" eddig ismert legrégebbi magyar elnevezése. (Bánffy-család oklt. I. k. 274. l) E néven hívták igen sokáig. Közben előfordult ugyan, hogy Majlád István erdélyi vajda 1539-ben és Rákóczy Zsigmond fejedelem 1607-ben Marus és Marosvásárhelyről keltezett okiratokat bocsátanak ki, de a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem kiváltságlevele (1616. ápr. 29.) után nemcsak a mostani magyar elnevezés vált közhasználattá, hanem e város is ettől kezdve számíthatja rohamosabb fejlődését.
A város lakossága legelőbb a város magasabban fekvő részében, a Szentmiklós-, Fazekas-, Klastrom és Kövecses-utcák környékén települt le. Ennek a településnek lényeges okait abban kell keresnünk, hogy a vártemplomtól északra fekvő alsóbb városrész: a régi Poklos-, Szentgyörgy- és Szentkirály-utcák a Maros folyó egykori árterületére csak később épülhetett. A vízvezetéki és csatornázási munkálatok idején, a Főtér alsó felénél (a Közművelődési Ház előtti térségen) előkerültek a régi cölöpgát maradványai s egy évszázaddal előbb a mostani Marosvásárhelyi Takarékpénztár kétemeletes székházának (a Petőfi Sándor egykori szállása) alapozásakor (1824. táján) a föld mélyében, régi malomkerékre és kövülési stádiumba jutott különféle malomszerelési faanyagokra találtak. A régi Kerektó-utca, Hajós-köz Holtmaros, stb. csak mind a régi árterület, illetve a Maros régi medrének egykori voltára emlékeztetnek.

II. rész


Mikolai Tóth István kir. ítélőtáblai kancellista a város nagyobb utcáit 1819-21 között házanként színes vízfestéssel lerajzolta a könyvtáralapító Teleki Sámuel gróf számára. Ugyanő 1827-ben kiadta a városnak a Trébely szőlőhegy felől, távlatból készült "látképét" is, melynek eddig ismert négy lenyomatát a helyi Közművelődési Ház könyvtára, a polgármesteri iroda, a református kollégium könyvtára és az Erdélyi Múzeum őrzi, utóbbi az eredeti rézmetszettel együtt.
A kancellárnak készült részletes rajzok egyikén a Szent-György-tér (akkor Szurdék-nak nevezett) Maros felőli oldalán épült házak előtt fapallók voltak s alattuk jó szélesen folyó malomárok vonult keresztül.


A vázolt helyszíni viszonyok szerint a Főtértől délkeletre fekvő városrész, vagyis a vár környéke a Régibaromvásár-utca lejtősebb végéig nyúlhatott a terület, ahol az első települések történtek. A mostani vár helyén állott a Domokos-rendűek (vagy prédikáló szerzetesek) templomát és kolostorát Báthory István erdélyi vajda 1492-ben erődítménnyé alakíttatta át, hogy a törvénytelen adóval sanyargatoít székelységet innen s az udvarhelyi várból féken tarthassa.
Minden helység fejlődése a régi időkben szokás szerint a templomok környékén történt. Említettük, hogy a ferencrendi szerzeteseknek itt már 1263-ban kolostoruk, sőt szervezeti közép pontjuk volt. Újabban pedig amikor Károly Róbert Anjou-kori királyunk idején (1332-35) a pápai tizedeket a vásárhelyí önálló egyházközségtől behajtották, akkor legalább, gyaníthatólag a mostani vártemplom helyén, kisebbszerű kolostor és templom állhatott.
A mostani Vártemplom gót-ízlésű (vagy csúcsíves) építkezése után ítélve legfeljebb csak a 14. század végén épülhetett. Azóta sok átalakítást ért meg, mert a várossal együtt a 17. század első fejében, kétszer majdnem teljesen elpusztult. Később aztán az 1688. évi égés miatt 1693-ig deszkával fedték be a tetőzetet. A legutolsó és alaposabb átalakítást 1907-ben végezték rajta, amikor a templom úgynevezett szentélyrészének boltíves köveit is kicserélték. Ez a félévezredet meghaladó múltú építmény a város legrégebbi műemléke.
Körülötte sorakozik az a hét bástya, melyek mindenikét e város polgárságának egyeteme építette, céhei által. A Vár építése pontos megállapítás szerint, az 1602-1653. évek alatt történt. A bástyák közül kiválóbb műemlékszerű jellege van a Vargák bástyájának. A vártemplom délnyugati szögletén (a mostani Nyerges-féle egyemeletes házzal szemben álló) Vargák bástyáját 1620-ban építették és a várépítés félszázados ideje alatt, sorrendben a másodiknak készült el. Keletkezési idejét csak hét évvel múlja felül az 1613-ban épült kapubástya. A vargák bástyájának anyaga közel hatszáz esztendős, mert ezt az egész bástyát a szomszédos marosszentkiráiyi egykori Pálos-kolostor romjaiból hordozták ide és építették fel. Az 1350-ben alapított és éppen a Dósa-féle parasztlázadás idején (1514) kiújított pálos-rendi kolostor a vásárhelyi vár építésének kezdetén már rég romokban hevert. A krónikaíró Nagy Szabó Ferenc feljegyzése szerint, a szentkirályi romok anyagát Angyalosy János, Bethlen Gábor fejedelem ítélőmestere "1620-ban Nagy Szabó Mihály bíróságában a városnak adá, osztán ami el nem tékozlódott vala benne, ide hordták és bástyát rakák belőle, mely a város felől való szegeletén vagyon".
Ez a 300 éves múltú, szabálytalan hatszögű építmény a legérdekesebb alkotás a vár bástyái között. A többinél díszesebb kiállítású s legjobb fenntartású építészeti emlék. A tetőszerkezeti rész elütő a többi bástyáétól. A legfelsőbb szegleteken gyönyörű kivitelű, a 15. század elejéről származó gyámkövek ékesítik. A talajvíztől legtöbbet szenvedő bástya alsó részén, a leomlott vakolat helyén, igen jól felismerhetők az alapba falazott boltíves kövek. Egyébiránt szomorú emlékünk is ez a bástya, mert a hagyomány szerint az osztrák önkényuralom ezt a helyet avatta az 1854. március 10-én kivégzett székely vértanuk siralomházává.

III. rész.


A Főtér délkeleti szögletén álló plébánia-templomot kettős tornyával 1728-ban kezdték építeni és 1750-ben szentelték fel. Helyén egy kisebb imaház állott, ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1707. április 5-én a mai Szt. János kápolna helyén tartott beiktatása után hálaadó istentiszteletre vonult kíséretével, köztük XV. Lajos francia király követe is.
A templommal átellenben volt az egykori kath. gimnázium, melyet a jezsuiták alapítottak. Az épület a piac északkeleti szögletét foglalja el; ma bérházul szolgál (a Fötér s a Kossuth Lajos utca sarkán) Régebben Lábas-háznak nevezték, mert a földszinti részek oszlopcsarnokú áruhelyekből álltak. Építési ideje az 1780 év körüli évekre vezethető vissza.
Ugyanezen, soron, a Főtér északi oldalán a Ferenc rendiek temploma és zárdája 1745-től, 1777-ig épült az özv. Klemensits-nétől vásárolt telekre, még pedig a várban volt és várparancsnok által erőszakosan elfoglalt és lerombolt polgári házak anyagából.
Megjegyzendő, hogy a várban már a vár felépítése előtt a 16. század végén két utca volt: a Kozma és Dámján utcák. E két utca elnevezését a Vásárhelyi Gergely tudós jezsuita páter rokonainak 1592 évi nemesítő okiratából ismerjük.
Az úgynevezett barátok templomának során van a lutheránusok kisebb temploma, mely 1829-ben épült azon a telken, mely előbb a Bruckenthal báróké volt, kiktől egy Korocky nevű csizmadia s tőle a lutheránus egyházközség vásárolta meg.
A ref. kollégium tantermével szemben lévő oldalon, a Bolyai Farkas-féle egykori tanári szállás helyének főtér felőli (Köteles S. u.) mentén, 1740 táján kezdték a minoriták templomát és szerzetházát építeni, de a kolostori rész bevégzetlen maradt.
A lutheránusok templomával majdnem egyidejűleg épült a reformátusok u. n. Kistemploma városi szegények haza és fatemplom helyére 1815-1830. között. A mostani templom helyén volt Xenodochium, vagyis aggmenház már a mohácsi vész előtt fennállt, mert Marosszék rendei 1514. évi február 1-én az itt ápolt szegények kórházi és egyéb költségeinek fedezésére jótékony alapítványt létesítettek.(Ld. Bem AIbum.)
A kistemplom százéves jubileuma emlékére tavalyelőtt óriási áldozatkézséggel végzett alaposabb, újítási munkálatoknál több régi sírkő került elő az alapépítmények egyes részeiből. Csupán egyetlen sírkőről tudtuk megállapítani, hogy az valamikor Köteles Szőcs Dániel 1651. december 9-én történt elhunytát hirdette. Ez a töredékesen fennmaradt egykori szerény emlékkő visszakerült befalazva feliratával befelé fordítva a főbejárat legszélsőbb balszögletére. A kutatások megállapították, hogy úgy ez, mint a többiek a ref. temetőben esetleg a vártemplom körül volt egykori cinterem gazdátlanul heverő régi sírkövei közül jutottak ide építési anyagul. A Kistemplom átelleni során (a régi Fazekas- és Szentmiklós utcák sarkán) az európai nevezetességű Teleki-könyvtár épületét találjuk. Az alapító, Telekí Sámuel gróf erdélyi udvari kancellár 1785 táján vásárolta meg Rhédey Zsigmondné szül. Wesselényi Kata bárónőtől az akkor is emeletes épületet a hozzá tartozó ingatlanokkal. A könyvtár számára készült udvari szárnyépületet a kancellár építtette és alap kövét saját kezűleg tette le 1795-ben. Az építést 1802 ben fejezték be. A régi saroképület valószínűleg a Mária Terézia királynő korában már fedél alatt volt. Régebbi tulajdonosának kezdőbetűi: B. W. K. és a domborművű delfines Wesselényi-címer az épület sok helyén ma is megtalálható.
A könyvtárral szemben áll a Királyi Tábla régi épülete. A kapubejárat jobbfelőli oldalán befalazott szürke márványkő ezt hirdeti:
"Gróf Bethleni Bethlen Krisztina néhai b. e. Gróf Malomvízi Kendeffi Elek úr az császári királyi apostoli fejedelemnek az erdélyi királyi Guberniumban levő titok tanátsossa, árva özvegye építtette a török háborúk alatt az MDCCLXXXXIX (1789.) esztendőben."
A Táblát az erdélyi országgyűlés 1754. évi határozata folytán helyezték át Medgyesről Maros-vásárhelyre. A Tábla sokáig a piac közepén állott egykori városházánál rendezkedett be, aztán a székháznál (a mostani vármegyeháznál). Amikor később a Főtéren megvásárolt (a mostani Staibl- és Dudutz-féle) két régi házban helyezkedett el, a Kendeffy Ádám gróffal (id. Andrássy Gyula gróf apósával) történt csere útján került a Tábla, illetve az 1848. előtti hivatalos elnevezés szerinti Erdélyi Törvényes Kir. Tábla a jelenlegi székházába, ahol 1827. november hó 1-én tartotta első "törvénykezési" ülését.

IV.rész.


A régi Szentmiklós utca (most Gecse u.) régi múltú épületei között kell megemlítenünk a vármegyeházat, illetve a régies elnevezésű Székházat. Dósa Mihály marosszéki alkirálybírósága alatt, 1745-ben kezdték építeni. Az építés korát az akkor élt marosszéki főtisztek neveivel felsorolt latin nyelvű kronosztikon jelzi, amely a kapu közötti emléktáblán ma is olvasható. Első időben a székháznak csak az utcai részét építették fel s az apránkint megvásárolt s nagyobbodott telken, 1843. táján végezték be a hátsó részt, ahol a most már megkisebbített gyűlésterem van s a pincékben a régi börtönhelyiségek voltak. Itt raboskodtak a székely vértanuk összeesküvésével vádolt foglyok, kiket Ferenc József első erdélyi körútja alkalmával meglátogatott.
A vármegyeház telkének nagyobb részét a mezőmadarasi Szalay családtól vásárolták meg 1718. táján. E megyeház sarokrészén állott a 16. század közepén Göcsi Máténak, a helyi ref. egyház. első papjának háza is,
A vármegyeházzal szemben állott, a kollégium helyén, a Szent Miklós egyház, ahonnan a Gecse utca régebbi Szent Miklós utcai elnevezése származik. A templomot, valószínűleg a Basta korszaka pusztíthatta el, mert 1602-ben a vár építésekor a vártemplom befedésére a fel-használható cserepeket vitték el.
A régi egyház romjaiból épültek fel lassankint, de jóval később a kollégium egykori épületei. Az építkezés különböző természetű menetének akadályai voltak, melynek okait a Koncz József tanárnak a ref. kollégium történetéről írt részletes történeti munkája érdekes módon vázolja.
Megemlíthetjük azonban azt, hogy a Sárospatakról Báthory Zsófia miatt 1672-ben kiüldözött tanulók Gyulafehérvárra s innen is elüldözve 1716. december 2-án érkeztek ide. A város polgárainak és a tanulóifjúság nemes pártfogóinak jóvoltából 1718. szeptember havában költöztek az új hajlékba.
Az 1910-ben teljesen kiépített új kollégium régi épületeiből ma már csak az Eötvös utcai szárny kijavított része van meg, ahol a tanulók lakószobái vannak. Ez a szárny az 1777-1803-ig terjedő időben épült.
Az öreg Bolyai készen találta ezt a még mai napig fennálló épületrészt, mert 1804-ben kezdte meg itteni tanári működését, hogy fiával együtt beírják nevüket a világ legnagyobb lángelméjű tudósainak sorába, hogy fényes dicsősséget árasszanak a magyar kultúra évezredes alkotásaira. Ott pihennek Aranka György, Fogarasi Pap József, Dósa Elek, Gecse Dániel dr. s több nagynevű férfiainak sorában a legrégibb erdélyi temető szín (cinterem) mellett. E szín mestergerendáján felirata szerint:
"Istenünk dicsőségére, tiszteletire, az néhai boldog emlékezetű Méltóságos Úr, T(ekintetes) N(emzetes) Széki Teleki Mihály özvegye T(ekintetes) N(nemzetes) Vér Judit Asszony Eclésiánkhoz conferált beneficiumából építtetett Tiszteletes Halmágyi Mihály Uram bíróságában 1698"

V. rész


A Gecse utcában (az egykori Fazekas-utca sarkán) megemlíthetjük még az unitárius egyházközség régi imaházát, melyben tavaly hangzott el az utolsó fohász a hivők ajkairól, hogy újabb hajlékot emeltek a budapesti templomukéhoz hasonló stílusban.
A régi imaházat 1869 - 1870. években építették fel az unitáriusok. Az 1848. előtt a Trombitás és Benkő utódoktól szerzett telken épült kis imaházat 1870. november 20-án avatták fel.
Hagyomány szerint e helyen volt Gecse Dánielnek, az Emberszereteti Intézet alapítójának lakása.
A Bodor híd és turbina-árok között, a volt huszár laktanyával; a Gecse-utcában (az egykori Fazekas-utca sarkán) megemlíthetjük még az unitárius egyházközség régi imaházát, melyben tavaly hangzott el az utolsó fohász a hivők ajkairól, hogy újabb hajlékot emeltek a budapesti templomukéhoz hasonló stílusban; szemben, bekerített helyen ma is ott áll a Nepomuki Szent János emlékére épített kis kápolna, melyet e város kath. lakossága, kivált a Berzenczy család hozzájárulásával építtetett a hosszú ideig tartott pestisjárvány megszűntének fogadalmi áldozatául.
E kápolna tájékán égették meg 1752, április 28-án a boszorkánysággal vádolt Farkas Borbála helyi bába asszonyt. A szomorú időkbeli korlátolt gondolkozásra valló periratokat a városi levéltár őrzi.
Az eddigi ismertebb régi középületek részletes története még nem meríti ki városunk régi építészeti emlékeinek felsorolását, miután még néhány régi magán-épületünk nemcsak történeti, de műemlékszerű voltánál fogva is, érdekes adatokat tár fel.
A régi magánépületek között még most feltűnően szép az Erdélyi Hitelbank főtéri székháza, habár a tavalyi renoválás a szép barokkdíszítéseket nem nagyon kímélte meg. Ezt az egyemeletes házat 1754 -1755-ben Toldalagi László gróf építtette nejével Korda Annával. Az építésből kifolyóan sok peres civakodás támadt a szomszédos Ferenc-rendi szerzetesekkel és a város tanácsával.
Ugyanezen időtájban épült a szintén Toldalagiék birtokában volt régi városház legszélső, vagyis plébánia felőli része, melyet Csiszár Lajos építőmester1922-ben kétemeletűvé épített ki. A kispiac fölött volt átjárós gótikus, középső részt Reich József építési vállalkozó 1856-ban építette fel s utcaszabályozás céljából már le is bontották. Az alapkőletételi okiratot a lebontás idején nem találták meg, de az építésre vonatkozó iratok között az okmány szövegét a városi levéltárban megtalálhatjuk. Kisebb méretű, de szép kivitelű a vártemplom alatti egykori Görög-féle ház, melyet 1802-ben Teleki Domokos gróf Torda megyei főispán és felesége, Kendeffy Rákhel építtettek. E ház történetéhez tartozik, hogy ide szállott Bem József honvéd altábornagy, az erdélyi hadsereg fővezére 1849. január 13-án, június 10-én és végül július 30-án, amikor Petőfi Sándort a piaci Görög-féle ház (a Maros-Vásárhelyi Takarékpénztár mostani székháza) többedmagával szállásolták el.
A Maros-vásárhelyi Takarék-pénztár székházának építési idejéről, fennebb megemlékezve, elmondtuk, hogy 1824. táján történt alapozási munkájánál malom és gátmaradványokra akadtak, amelyek a Maros e helyen volt egykori árterületét vagy legalább malomárkát tanúsították.

VI. rész


Röviden említettük azt, hogy ide szállásolták be Petőfit is. A kétemeletes épület erkélye fölött befalazott emléktábla ezt így örökítette meg :

" PETŐFI SÁNDOR, a szabadság dalnoka
Marosvásárhelyt, 1849. július 30-án ezen Görög-féle sarokház főtéri erkélyes termében Egressy Gáborral együtt Görög Károly és neje Ziegler Vilma vendégszerető házigazdák körében megreggelizvén — innét indult Bem József altábornagy kíséretében a Fehéregyháza (Segesvár) melletti csatába — hol 1849. július 31-én eltűnt.
Itt még ember volt, innét indult ki a nagy útra, hogy csillag- legyen ő; fénye örökké ragyogjon!
Emelte a kegyelet 1884”


A világirodalom szellemóriásának egykori szállásán éppen három év múlva, 1852. júl. 31-én I. Ferenc József is legelső erdélyi körútján itt töltött egy éjszakát. A vele érkezett Albrecht főherceg Magyarország akkori katonai és polgári főkormányzója s a kíséretéhez tartozó udvari méltóságok, valamint a meghívott néhány főbb katonai személyiség és polgári hivatalfőnök jelenlétében ebben az épületben, délután 6 órakor tartották meg az udvari ebédet is.
Érdekes megemlíteni, hogy Lázár János e város főbírája (polgármestere) ezen az udvari ebéden, az osztrák abszolutizmus szomorú korszakát igen jellemző módon, többek között, szó szerint ezt mondta:
"Felségededet, mint a szélesen kiterjedő Osztrák birodalom szabadítóját és újjáteremtőjét üdvözöljük, kinek azon atyai gondoskodásáért, mely szerint elszédített nemzetünket és városunkat a tátongó örvény mélységéből ki ragadni méltóztatott, örökös hálával és a legmélyebb jobbágyi hódolattal tartozunk."
Így szólt a császárhoz "csikvásárcsi id. Lázár János e sz. kir. város több ízben kiérdemült főbírája, nyug. járásfőnök (Bezirker), királyi tanácsos, Ferencz József arany érdemkereszt birtokosa" stb. aki aztán 1863. novembcr "6-án reggeli 3 órakor, élete 72-ik évében ez árnyék világból ama jobb hazába átszólíttaték" és a helyi minoriták sírboltjában nyert utolsó pihenőt... (Egykori gyászjelentése szerint). A Szentgyörgy és Kossuth Lajos utca szögletén a Marmorosch féle bank helyi fiókjának székháza e város legrégibb magánépülete. Köpeczi Nagy Tamás, Izabella királynő idejében az erdélyi kincstári jövedelmek bérlője, 1554-ben építtette. Számos átalakításon ment át, mig mai formáját kapta. Több tulajdonosa is volt a Köpeczieken kívül: a Nagy Szabó, Borbély másként Galambos, Kovács, Lugosi, Görög, Kelemen és a váradi Török család tagjai, továbbá a város és egykor a jezsuita páterek is bírták részben ezt a házat.
Még a múlt század első felében is ez volt Marosvásárhely legszebb és legnagyobb háza a magánépületek között s ezért többször szolgált régebben az erdélyi fejedelmek szállásául.
Oly sok történeti adatot fűzhetnénk e ház múltjához, hogy azok felsorolásával több évszázad idetapadó emléke újulna fel. Ezúttal csak a legfontosabbakat említjük.
I. Rákóczy György erdélyi fejedelem Gyulafehérváron, 1631. június 14-én e szegletházról az akkori tulajdonosnak a "Marosvásárhelyi vitézlő Szabó István" részére kiváltságlevelet adott. Rákóczy privilégiuma felemlíti, hogy ez a ház még fejedelmi elődeinek is "determinált szállása lévén", ezután "hozzá kedve ellen szállani semmiképpen ne merészeljen akárki is, mert, ha kik ez ellen" cselekednének, azok "semmiképpen büntetsüket el nem kerülik".
Ez a kiváltság tulajdonképpen csak megerősítése volt a régi jogoknak, mert e pátensben a fejedelem elismeri még azt, hogy e házat az "előbbi immunitásában" megtartandónak rendelte. Az eredeti oklevél (Városi levéltár: 183-1631. sz. a,) külsejére egykorúlag ezt jegyezték fel :
"Szabó István piaczi Szentkirály-utcabeli szegellett házárul való levél az hatalmaskodó szállók ellen. Eximáltatván (mentesítvén) és fejedelmeknek bizonyos szállása lévén, arrul való levél."
E házban fogatta el 1633. április 4-én ugyanez a Rákóczy a pártütő Zólyomi Dávidot és záratta Kővárba, ahol 1649. aug. 1-én fogságban végezte be életét.

VII. rész


A város legrégebbi házának és fejedelmi szállásának utolsó nagy lakója II. Rákóczi Ferencz volt két hétig. Április 5-én (és nem márc. 28-án, ahogy sokan írják!) tartott fejedelem beiktatását a város határában s valószínűleg a Szt. János kápolna helyén
A beiktatási ünnepség után a plébánia helyén volt jezsuita kápolnában hallgatta végig a Te Deumot s innen gyalog ment át az említett Szabó-féle szegletházba. Itt először az erdélyi rendek üdvözölték. Majd sorban a katolikus, református, evangélikus és unitárius papok szónokai járultak eléje. Nyilvános kihallgatáson fogadta Des Alleurs marquist is, aki trónfoglalása alkalmával XIV. Lajos francia király üdvözlő levelét nyújtotta át. A magyarországi szövetséges rendek szintén küldöttség útján kívántak szerencsét. Az egész napi ünneplésben kifáradt fejedelem estebédjét egymagában költötte el.
A fejedelem ápr. 7-én két különböző "palotában" vendégelte meg" az urakat. A piacon a nép számára ökröket sütöttek. Ott helyben Ozoróczy György főudvarmester rendeletére a vár mellett felállított hordókból csatornákon vezették le a bort a piac közepén álló kádakba, melyekből kupákkal, kannával és süvegekkel itatnak az azóta olyan nagy áldomást nem látott székelyek.
Másnap, ápr. 8-án tartották az országgyűlést a várbeli templomban.
A fejedelem végül április 21-én, miután a 26 törvénycikket szentesítette, elhagyta városunkat és Radnótra ment ősei kastélyába.
Rákóczi Ferenc, amíg itt tartózkodott, több fontos intézkedése közben innen tűzte ki a híres ónódí országgyűlés egybehívását is. Április 6-tól 17-ig majdnem naponta összeköttetésben állott Károlyi Sándorral, amint innen keltezett leveleiből ismerjük.
Az utolsó erdélyi fejedelem egykori szállása nemsokára merőben új vendégekkel népesült be. Steinville István tábornok 1716 március 26-án az 1672-ben Sárospatakról Gyulafehérvárra menekült református tanuló ifjúságot, a vár építésének ürügye alatt, kiűzte.
A tanulók énekelve, zászlók alatt indultak el a közeli Krakkóba (vagy amint akkor nevezték Krakkóba), ahová az iskola bútorait is magukkal vitték. Innen egy része a tanulóknak Sárospatakra, a másik részük, mintegy harmincan tanáraikkal a Teleki László gróf és Székely Ádám gróf udvaraiba mentek és Szászvárosra kértek letelepedési engedélyt, de eredménytelenül Steinville tábornok "javallásából" elhatározták, hogy a székely fővárosban keresnek menedéket. November 27-én el is indultak és december 2-án érkeztek ide. Itt a városi tanács pártfogásából az 50 főnyire szaporodott ifjúság különböző szállásokra került. Így töltötték az egész 1717. évet s ezalatt a Borbély György házát: a Rákóczyak egykori szállását használták tanteremül. Idővel a ref. egyházi főtanács (a Supremum Consistorium) közbenjárására III. Károly király rendeletéből, némely intoleráns helyi polgár akarata ellenére is a kisebb-fokú itteni iskolával (az úgynevezett particulával) 1718. április 30-án, egy szombati napon egyesítették, s abba ünnepélyesen beiktatták őket. Toldalagi János iskolai gondnok jelenlétében az iskola udvarán a királyi rendeletet kihirdették. A tanulók száma már akkor 110-re szaporodott és a megfelelő helyiségekről aránylag elég gyorsan gondoskodott az áldozatkészség, mert 1718 szeptemberében az új épületbe költözhettek.
A 18. század közepén már több tulajdonos bírja örökség vagy vétel útján az egykori Köpeczi- féle sarokházat. Megállapíthatólag Teleki László gróf apránkint megvásárolta az egyes tulajdonrészeket s a város közönségétől is megszerzi az öthatod részt 1756. november 9-én. Teleki grófnak első intézkedése az volt, hogy az akkor már kétszáz évesnél régibb házat újjáépíttette. Az átalakítással sok vesződése volt, mert 1763. június 11-én hosszabb levelében a városi tanácsnak felpanaszolja, hogy az építésben neki "ízetlenlenkedni ne kívánjanak", hanem "vegyék szívekre" a házzal nem kárt, hasznot okoz, mert azzal a város épül. Az utcák nem szorulnak, hanem a "bolthajtás alatt a vásároknak sokadalmaknak az alkalmatlan időben könnyebbségre szolgál". A ház "elében kivántató kőtábláknak helyecskéket" a tanács nem engedett, holott - úgymond - "Marosvásárhelyt sok civilis ház vagyon olyan, melynek tornácai, grádicsai, karfái a közönséges utcára vannak kitéve, tehát ami szabad egyeseknek, szabad kell legyen másnak is." Ennélfogva "azon kőlábak nélkül építeni lehetetlen lévén s így nem lép vissza ebbeli kívánságától."

VIII. rész


Teleki László gróf ezt a sarokházat valószínűleg mégis csak a saját tervei szerint alakíttatta át, mert "piaci háza előtt lévő közhelyre a boltozat fundamentumainak kitétele" ellen a tanácsülés halasztalanul törekedett. Bajthay Antal kath. püspök, akkori főkormányszéki elnök, 1763. aug. 16-án kelt leiratával s ezt megelőzőleg júl. 19-én a Főkormányszék leintette a városi magistratust s igy az építésnek további akadálya már nem volt.
Végül is azt állapíthatjuk meg, hogy Teleki László gróf oszlopos, nyitott árucsarnokfélét, vagyis az akkori elnevezés szerinti lábas-házat építtette meg. Újabban aztán ezeket a nyitott földszinti frontrészeket befalazták, mert a Tóth István 1819 - 21. évi rajzain ez a ház, bolthelyiségek kivételével, a mai alakjában látható.
Az 1832. december 9-én alapított helyi Kaszinó sokáig e ház emeletén nyert elhelyezést. A szerződést 1845. aug. 24-én kötötték meg, egyelőre 3 évre. Az évi bérösszeg 240 ezüst forint volt, vagyis a szerződés szerint: három ezüst huszast számítva egy forintra.
Itt érte meg a Kaszínó a 48-as nagy időket. Ebből a mozgalmas korszakból ide iktatunk egy érdekes, ma már történelmi becsü kis levelet, amelyet e sorok írója mentett meg a pusztulástól. Tompa Ádámhoz, a "Marosvásárhelyi nemes Casino egyik igazgatójához" szólt:
"Édes Tompa Úr Gróf Teleki Sándor ezredes úr kívánja a Casino magyarországi földabroszát használás végett általadatni: -írást adván róla, hogy visszaadja - kérem ezért a legényemnek elvitel végett általadni.
M.-Vásárhely, 1849. július 22
."
Toldalagi Ferenc, az aláíró gróf volt ez időben Maros szék főkirály-bírája és a Kaszinó elnöke is.A közel százéves magyar Kaszinó múltjából kiragadott kis epizódszerű emléknek az ad fontosságot, hogy a levélben említett térképet Teleki Sándor gróf, Bem honvéd altábornagy főhadsegéde valószínűleg a segesvár-fehéregyházi ütközetben is használhatta, ahol Petőfi örökre eltűnt. Valószínűsíti e körülményt az, hogy Teleki Sándor a "földabroszt" a jelzett ütközet előtt csak egy héttel kérte el a Kaszinó elnökétől.
A főtéri Teleki-házat főuri tulajdonosai mindig egyenes ágon örökölték öt nemzedéken át. Mintegy 162 évig volt kezükben. Végül is gazdát cserélt. Csiszár Lajos építőmester vásárolta meg dr. Teleki Domokos gróftól 1918. október 5-én. Csiszár pedig 1920 szeptember 8-án eladta a jelnlegi tulajdonosnak, a Marmorosch Blank és Társa bukaresti bank-háznak. A banknak módjában állana, hogy a régen elkészült latin feIírattal valamelyes formában megörökítse székházának falán II. Rákóczi Ferenc ottani szállásának emlékét.

IX. BEFEJEZŐ RÉSZ


Több átalakításon ment az óta a Szentgyörgy utca 52 sz. nagy földszintes, kettősszárnyú épület, amelyben jelenleg a Bethlen Kata ref. leányinternátus van, szintén egyike a régi házaknak. Amikor II. József császár 1773. július 11-én birodalmi körútja alkalmával Maros-Vásárhelyre ís ellátogatott, ebben a házban szállásolták el. Akkori tulajdonosa Makariás Valles György császári élelmezési tiszt volt. Még ezen időből származik a Makariás-féle ház mostanság is használt régi elnevezése.
Az épület valószínűleg a Mária Terézia uralkodásának első évtizedében (1750. körül) már tető alá került.
A "kalapos király" egykori látogatását a városi tanács jegyzőkönyvi és városgazdai számadásain kívül több helyen megörökítették.
Egykorúlag Petri György városi polgár krónikájában a "nagy eseményről" következőleg emlékezik meg:
"1773-ik esztendőben, ide Maros-VásárheIyre érkezék József római császár, a várból kijővén, elkísérem a Makarias-házhoz; egy éttzaka ott hála s avval elmén Régembe, a körülvidék véghetetlen instantiát ada be a tsászárnak."
Ezt a feljegyzést kiegészíti az esemény egyik fontosabb szereplőjének fiától származó bővebb leírás, amely a császári látogatás történetét 64 évvel később mondja el.
Borosnyai Lukács János, helyi ref. koll. tanár (+ 1848 okt. 15.) "Régi és új Vásárhely" című (ma már igen ritka) verses krónikája az ide vonatkozó megjegyzéssel (1837-ben) így írja le atyjának egykori szerepét:
"1773-ban, amikor is a piatzon nem találtatott oly alkalmatos ház, mint a mely egy akkori Makariás nevezetű profiánt tiszttől építtetett, a Szent- György utcának, akkor úgy szólva a végin és most is Makariás Háznak hivattatik, innen vezettetett karjánál fogva fel ö Császári Felsége az úgynevezett palaközön (Palás-köz) a Várba és Várbeli templomban az akkori református pap Borosnyai L. Simeon úr által, mert más németül akkor a városiak közül más nem is tudott volna Ő Felségével beszélni."
Jellemző tehát az akkori viszonyokra, hogy a város járhatatlan utcái miatt a császári nagy vendéget a meredek Palásközön kellett a várba felkísérni, hogy a katonaság fölötti szemléjét megtarthassa.
Így aztán könnyen elhihetjük, amit Borosnyai verses krónikásunk megénekelt:

„S hogy Ő Felségével a sáros fertőket
Kerüljék, mászkálták az oldalt s tetőket,
Nem, mert kővel rakott piacunk még nem volt,
S ha sétálni indult papucsba belé holt“.


A Makariás-féle házat a sokáig perlő utódoktól Teleki József gróf (+1817.) és neje 1813 febr. 28-án 16.800 váltóforinton vásárolták meg. Ma a helyi református egyházközség tulajdona. Benne őrzik az egyház igen értékes levéltárát, ahol a Basa koráig felmenő okiratok között sok várostörténeti emlék maradt napjainkra.


Vége.

Minden jog fenntartva©dr. Flórián Csaba 2008

Ez az oldal a VIRTUÁLIS MAROSVÁSÁRHELY része
VISSZA A FŐOLDALRA