A régi Vásárhely báljairól
Népújság, LIV. évfolyam 6. (14970) sz. 2002. január 10., csütörtök

Keresztes Gyula: A városépítő emlékére
Népújság, LV. évfolyam 235. (15502.) sz. ,2003. október 8., szerda

Dr. Bernády György halálának 65. évfordulóján "post mortem" megérdemelné a legnagyobb kitüntetést, az ékkövekkel díszített "Pro urbe" emlékérmet. Mindazt, amit száz évvel ezelőtt a városért tett, azt a ma embere is megcsodálja, szépnek, jónak és hasznosnak tartja.
Bernády György magas fokú műveltsége, kitűnő politikai, közgazdasági érzéke, városépítő képessége és merészsége terveinek végrehajtásában, fáradhatatlan ereje - párosulva a város polgárságának áldozatkészségével - a poros-sáros, közművesítés nélküli várost polgármestersége ideje alatt mind külsejében, mind gazdasági életében megváltoztatta.
Bernády György pályája kezdetén - mint gyógyszerész - apja, nagyapja Aranyszarvas gyógyszertárát (Rózsák tere 55. sz.) vezette, majd országgyűlési képviselő, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban a városi rendőrség főkapitánya. 1902-ben az új polgármester jelölésénél közfelkiáltással Marosvásárhely polgármesterévé választották, 1912-től a Székelyföldi Iparfejlesztés biztosává nevezték ki, s 1913-1918 között a vármegye főispáni tisztségét is viselte. Az államhatalom változása után, 1922-ben parlamenti képviselő volt Bukarestben, majd 1926-1929 között ismételten Marosvásárhely polgármestere.
Első polgármesteri tevékenységét a Széchenyi (Rózsák) tér keleti oldalán, a Kis- köz betorkollási helyén kezdte az 1856-ban épített neogótikus egyemeletes tanácsház épületénél. Ez az épület kiegészítő része volt a Kis-köz sarkán álló 57. és 58. számú, egy- illetve kétemeletes épületekben működő városházának. Ennek a neogótikus épületnek a szimmetrikus homlokzatán, a középtengelyben, a földszint magasságában csúcsíves boltozatos átjáró biztosította az átjárást a Nagy- és Kispiac között. Sajnos, ezt a szép homlokzatú épületet a tornyos városháza elkészülte után, 1908-ban lebontották és a kispiacra vezető utcatorkolatot szabaddá tették.
Bernády György polgármestersége idejében a város polgárságának szolgálatában állt, a város érdekeit védte, a város gazdasági életét fellendítette, növelte pénzügyi bevételét. 1903-ban a város pénzügyi számbavétele már nyereséggel zárult, hitelképessé vált, miáltal megteremtette az anyagi alapot városépítő munkájához.
A város építését Bernády György a városi építészeti osztály főmérnökének és mérnökeinek szakmai tanácsadásával kezdte el. Száz évvel ezelőtt, 1903 októberének 14. törvényhatósági gyűlésén már bejelentette egy új, korszerű városháza építésének tervét. Bejelentése ellen a városi tanács néhány tagja ellenvetéssel próbált tiltakozni, de Bernády válaszának józan érvei meggyőzték azt a néhány tanácsost, s Bernády megkezdhette az előkészítő munkálatokat. Így a szükséges telkek kisajátítását, a tervpályázati kiírás közzétételét, a beérkezett pályaművek díjazását, a kiviteli tervek elkészítésére való megbízatás kiadását, a kivitelezési munkák versenytárgyalásának végrehajtását. A kiviteli tervek 1905-ben készültek el, s 1906 júliusában tették le a székház alapkövét, a következő év végén fejezték be annak építését s adták használatba a korszerű hivatali épületet, a tornyos városházát. Az új városháza a város legszebb helyén áll, s magas tornyával a város szimbóluma.
Bernádynak ez a megvalósítása nagy teljesítmény volt, mivel a városháza építése a város közgazdasági- és politikai életformájának kialakítását eredményezte. Bernády csodálatos előrelátását bizonyítják a tervajánlatot ellenzőkhöz intézett szavai: "Mi nem a mának építünk, az eljövendő századokat, unokáink utódjait is kell szolgálják egykor."
A szabadon álló, részben kétemeletes székház reprezentatív tömegével és impozáns megjelenésével a szecesszió stílusában készült szimmetrikus alaprajzi elrendezéssel, főhomlokzatának jobb sarkán magas toronnyal, tűzfigyelő kerengő folyosóval. Gyönyörű előcsarnoka tölcsérboltozatos, nagy gyűlésterme az első emeleten a kiugró rizalit teljes szélességét foglalja el. A terem öt nagyméretű színesüveg-berakásos ablaka közül a középső Ferenc József teljes alakját, Magyarország királyát és az ország nagy címerét ábrázolta. A többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos arcképe volt látható. A művészi értékű üvegfestményeket 1921-ben kiszedték, azok további sorsa máig is ismeretlen. De eltávolították az épület belsejében elhelyezett márványtáblákat is, amelyeknek feliratai az épület építési idejét, az építtető, a tervezők, a kivitelezők nevét örökítették meg. A székház a város lakosságának áldozatkészségéből épült.
Bernády György politikai és társadalmi összeköttetése révén erkölcsi és anyagi segítséghez jutva a város építését folytatta a Közművelődési Ház és sok más középület építésével. Mindazokkal egy időben rendezte a város utcáit, új utcák nyitásával lehetőséget adott a város népének lakóházak építésére. Városépítő tevékenysége kiterjedt a város közművesítésére is, ennek során vált szükségessé üzemi épületek létrehozása, s nem utolsósorban az utcák burkolatának elkészítése, aszfaltozása.
Dr. Bernády György sokvonalú munkásságát láttatja a sok középület, az újjávarázsolt Marosvásárhely. Halálának évfordulóján kegyelettel és köszönettel emlékezzünk városépítő polgármesterünkre, és helyezzük sírjára, szobrára az emlékezés virágait.

Keresztes Gyula: A marosvásárhelyi posta őskoráról
Népújság, VI. évfolyam 158. (15728.) sz. 2004. július 8., csütörtök

Oláh-Gál Róbert cikkében a neves matematikus, Vályi Gyula szülőháza helyét jelöli meg, s ugyanakkor tudatja, hogy Marosvásárhelyen az első postahivatal abban a házban műkődött száz éven át (Népújság, 2004. július 6.). Ajánlja ezek helyének a megjelölését egy emléktáblával. Örvendetes és elfogadható ajánlat. A marosvásárhelyi matematikus személye ismeretes, ezért most a helyi posta őskoráról emlékezem meg röviden.
Erdélyben I. Lipót császár idejében, 1691- ben indult el a postakocsiforgalom, mely magánkezdeményezés volt. Hivatalos irányítását 1723-ban vette át az Erdélyi Főkormányszék. Városunk bekapcsolódását a postaforgalomba 1755- ben kérte a város közönsége, azonban csak 1771- ben hozták létre az első postahivatal helyiségét a Fazakas (Borsos Tamás) utcában, Vályi Károly házában, illetve telkén, melynek lejtős területén állhatott a szükségelt lóistálló, kocsiszín és szénatartó. A következő évben, 1772-ben indult el a postai forgalom Vajda Sándor postamester vezetésével. A postai küldemények száma akkor még kicsi volt, a postai forgalom fellendülését az 1859. év jelentette, amikor a kolozsvári levélposta (szekérposta) az addigi heti három fordulóról naponkénti fordulóra állt át. A levelek és csomagok szállítását szekerekkel oldották meg, a személyszállítást az ún. extraposta végezte. A postakocsi sebességéről, valamint a hírlapok kézbesítésének gyorsaságáról Borosnyai Lukáts János kollégiumi tanár versesköte-tében (Régi és új Vásárhely) így írt: "hírlapok és egyébb / olvasni valók / Magyar, Frantz (francia) és Német, Görög újságok is / Olvashatnak akik nem mulatnak (szórakoznak) sokat is / A mit ma az ország gyűlésén végeznek / Holnap azon szókkal ide érkeznek." Természetesen a Kolozsváron tartott gyűlésen elhangzott beszédek közléséről van szó, melyeket sebesírók jegyeztek le s a nyomdában került az újságok lapjaira. A postamesterek (az állomások vezetői) fizetést és haszonélvezetet kaptak. Kaszálójuk volt a Postarét, az egykori Cigánymező végében és a Poklos-patak koronkai út és a Csereerdő alja közötti területen. A helyi posta három irányba rovatolta a küldeményeket, Nagykend, Radnót és Szászrégen postaállomásaira, az ún. álladalmakra, ahol lovakat váltottak. A Kolozsvári Közlöny 1863. ápr. 22-i száma tudósította, hogy a marosvásárhelyi postahivatalt már távírdával is felszerelték volna, ha a helyi tanács megfelelő helyiséggel rendelkezett volna. Ezen újságcikk szerint a Fazakas utcai épületet elégtelennek tartották. 1869-ben a postahivatalt a Nagypiac (Rózsák tere), a korabeli Transzilvánia Szálloda hátsó, Nagyköz (Bolyai u.) felőli épületébe költöztették át, ahol már távírda és telefonközpont is működött. A Morse-rendszerű távíró berendezés jelentette a közvetlen kapcsolatot a külvilággal, illetve kézi kapcsolású telefon közvetítette az élő emberi hangot. Az első világháború előtti években a posta, távírda és telefonközpont a Szentgyörgy utcai új kétemeletes épületben kezdte el működését. A korszerűen felszerelt Nagyposta a növekvő város nagyméretű postai forgalmát több mint 50 éven át ellátta, sőt néhány évig az automata telefonközpontnak is helyet adott. Az a postahivatal a táviratok még gyorsabb közlésének érdekében rendelkezett ún. csőpostával is, amelynek lényege: a földszinten kézzel megírt távirati szöveget a tisztviselő a csőbe tette, az ún. futárba, s a mesterséges huzat az emeleti távírdába szállította azonnali közlésre. Nem érdektelen megemlíteni a kolozsvári Közlöny 1859. febr. 11-i száma miként kifogásolta a posták felszerelését: "Minden valamirevaló városban vannak levélgyűjtő szekrények, nálunk minden egyszerű levéllel mind a levélküldő, mind a postai tisztviselők alkalmatlanságára a postára kell futkorászni." Sajnos, ez így van ma is! 1871-ben vezették be a postabélyeget, melyet a postán és a trafikokban vásárolhatott meg a levélküldő. Sajnos ma egy levélbélyegért is a postára kell menni. A csomagküldeményt a postán adta fel a küldő személy, de az ide érkezett küldeményt kocsival vitte el a postás a küldött címre. Ma a csomagküldeményért is a postára kell mennie a címzettnek. Miután Marosvásárhely 1871-ben bekapcsolódott a vasúti forgalomba, a postakocsi szerepét a "vasparipa", a gőzmozdony vette át, így a postai küldemények forgalma meggyorsult. A város növekedésével egy időben a város területén több postahivatal bonyolítja le a megnövekedett postai forgalmat.

Keresztes Gyula: Rákóczi-emlékév Pro patria et libertate

A 2003-as évet a magyar nép II. Rákóczi Ferenc- emlékévként ünnepli. Rákóczi Ferenc Erdély és Magyarország leggazdagabb főura volt, a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelme, háromszáz évvel ezelőtt, 1703. június 16- án tért vissza lengyelországi meneküléséből. II. Rákóczi Ferenc A hazáért és a szabadságért jelszóval az osztrák rémuralommal szemben folytatott harcba vitte nemzetét. A magyar népben felébresztette a szabadság érzetét és szeretetét. Erdély népének nagy része is csatlakozott a Rákóczi vezette csapatokhoz, a felkelés nemzeti küzdelemmé vált. A nyolc évig tartó szabadságharc változó eredménnyel járt. A kuruc háborúk során, 1704-ben Rákóczit Erdély fejedelmévé választották Gyulafehérváron, de távolléte miatt a fejedelmi székbe való beiktatása nem történt meg. Ünnepélyes fejedelmi beiktatása 1707. április 5-én, Marosvásárhelyen volt, a vártemplomban tartott országgyűlés keretében. A következő évben Erdély kimaradt a szabadságharcból, s 1711. április 29-én a szatmári békeszerződés véget vetett a küzdelmeknek. Rákóczit Lengyelországban érte ez a hír, száműzetése első éveit Párizsban töltötte s onnan 1717-ben a törökországi Rodostóba került. Ott halt meg 1735-ben Erdély utolsó fejedelme. A magyar nemzetnek fájdalmas sebet jelentett, hogy szabadságharcának dicső hőse és vezére számkivetésben élt és idegen földön kellett örök nyugalomra térnie. Közel kétszáz év után, 1904-ben gróf Tisza István miniszterelnök törvényjavaslatát a képviselőház elfogadta, s annak alapján II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak Törökországban nyugvó hamvait 1906-ban hazavitték és a nagyságos fejedelem földi maradványait a kassai székesegyházban vörös márványból faragott díszsírba helyezték. A szabadságharcban, a kuruc világ nemzeti küzdelmeiben lelkesítő dalok születtek, lantosok és tárogatósok kísérték a harcosokat, s ezek a dallamok a mai napig fennmaradtak és a magyar zenetörténet részévé váltak. A kuruc nóták költői nagyrészben ismeretlenek voltak, dallamaikat Rákóczi udvari zenészei, vagy a nyertes (vesztes) harcok ismeretlen lovagjai szerezték. A kuruc dalból tüzesen, indulatosan tört fel a nemzeti érzés, a magyar ritmus, a virágénekek dallamában az egyházi énekek hatása. A kuruc nóták dallama és szövegei szájról szájra terjedtek, bővültek s váltak ismeretessé. A harcra ösztönző és a kurucok vitézségét dicsőítő dalok közül a Rákóczi-nóta a nép lelkében valóságos himnusszá vált s ma is közismert, énekelt dalunk. Az idők során neves zeneszerzők választották műveik témájává a Rákóczi-indulót, így Erkel Ferenc 1840-ben, Berlioz 1846-ban, Liszt Ferenc (zenekarra) 1865-ben, majd beépítette a XV. magyar rapszódiába is. Marosvásárhely népe tisztelettel emlékezett meg a városban beiktatott Rákóczi fejedelemről. 1902-ben a polgármesternek választott dr. Bernády György városépítő munkáját az utcák rendezésével és burkolásával kezdte. A marosvásárhelyi vár nyugat felé néző falának hosszában és a kapubástyához felvezető kettős utat, a "kövecses utcát" tiszteletből II. Rákóczi Ferenc névvel illette, és azt új építőanyaggal, klinkerittel (égetett sárga műkő) burkolattal látta el. 1921-ben a Rákóczi nevet a román forradalmár Avram Iancu nevével cserélték fel. a Rákóczi utca rendezésével egy időben a Szentgyörgy utcából a várhoz felvezető kaptatós közt lépcsős feljáróvá építtette át Bernády, s a lépcső Rákóczi nevét kapta. A dr. Bernády György polgármester idejében épült tornyos városháza gyűléstermének ólomberakásos, színes üvegablakaiba helyezett öt történelmi személy portréja közül egyik II. Rákóczi Ferencé, abban a helyzetben, miként azt Mányoki Ádám festette vászonra. A berakásos üvegfestményt Róth Miksa készítette. A magyar történelem nagyjainak színes üvegfestményeit az első világháború után, 1921 februárjában az államhatalom "biztonságba" helyezte. A Bodor Péter által a Maroson átvezető, fából ácsolt híd helyett, mely közel száz év után nagyon rossz állapotba került, Bernády új híd építését kezdeményezte. A háromnyílású híd vasszerkezettel készült. A hídlábak tervezője Péterfy Dénes királyi főmérnök volt, a részben rácsos tartószerkezetű vas felépítményt Fodor Béla budapesti gépgyáros tervezte és kivitelezte. Az összesen 67 méter hosszú és 5 méter széles úttestű hidat 1900 első hónapjában kezdték építeni, s 1911 májusában már átadták a forgalomnak. A híd város felőli hídfőin egy-egy rézből öntött tábla felirata tudatta, hogy a város vezetőségének határozata szerint a híd a Vásárhelyen fejedelmi székbe iktatott II. Rákóczi Ferenc nevét kapta. Az 50-60 év alatt megnövekedett forgalom lebonyolítására már alkalmatlan vashíd helyett vasbeton hidat építtetett a város. II. Rákóczi Ferenc fejedelmi székbe való beiktatásának kétszázadik évfordulójára, 1907-ben dr. Bernády György kezdeményezte a Rákóczi-szobor felállítását. A szobor készítését a város polgárainak áldozatkész adományaival és a város költségvetéséből juttatott pénzből fedezték. A szobrot Székely Károly, vásárhelyi illetőségű szobrászművész készítette, aki a párizsi képzőművészeti akadémián képezte magát. A szobrot a Kossuth Lajos és Arany János utca elágazásánál lévő park területén helyezték el, ott, ahol ma Petőfi szobra áll, de a tér keleti végében. A szobor kétalakos volt. A terméskőből összerakott, csúcsosodó alapzatra állították az ugyancsak terméskőből faragott obeliszkoszlopot, melyre Rákóczi Ferenc mellszobrát helyezte el a művész. A terméskő alapzaton, az obeliszk lábazatánál, a sziklatömbön egy harcos mozdulatú kuruc vitéz tör elő, karddal a kezében. A fejedelem fejszobrát Székely Márton Mányoki Ádám festménye után mintázta. A szobrot tartó obeliszkre csak II. Rákóczi, illetve 1707. április 5. és 1907. április 5. felirat került. A szobor leleplezési ünnepsége 1907. október 29- én volt, de mindössze 15 évig díszelgett a forgalmas út elágazásánál. A bronzból öntött szoborrészeket és az obeliszkoszlopot a város akkori vezetősége leszedte, a terméskő alapzat ott maradt még 8-10 évig, mikor annak helyén egy gázszabályzó házat építettek. 1909-ben készült el a római katolikusok főgimnáziumának épülete, mely tiszteletből II. Rákóczi Ferenc nevét viselte az államosításig. A felsorolt, II. Rákóczi Ferencről elnevezett létesítmények egy része megsemmisült, más részét átkeresztelték, s ma már csak az öreg generációnak van tudomása mindarról, amit a város lakói létrehoztak avégből, hogy emléket állítsanak az utolsó erdélyi fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencnek.

Keresztes Gyula: A Kaszinó
Népújság, LIII. évfolyam 162. (14822) sz. 2001. július 14., szombat

A kaszinó zárt köru társaskör, nemes szórakozóhely. A városokban és a fürdőhelyeken létrehozott kaszinók több teremmel rendelkeztek. Egy nagy terem lehetőséget biztosított zene, színházi előadások, táncestélyek tartására, külön termek könyv és újságok olvasására, társasjátékok uzésére, mindezekkel kapcsolatban kávézó, étkezőhelyiségekkel rendelkező kultúrhely, klubhelyiség volt.
A kaszinó-társaságok létrehozását Magyarországon gróf Széchenyi István kezdeményezte. Azok létrehozásában és fenntartásában a társadalmi és tudásnevelés központosítását és felemelkedését látta. Pesten, a Nemzeti Kaszinó 1827. évi alapítása után Marosvásárhelyen - a vidéki városok közül az elsők közt - már 1832-ben megalakult a kaszinó Társalgó Egylet néven. A harminc tagból álló közgyulés elnöke gróf Haller Lajos, jegyzője Dósa Elek kollégiumi tanár volt. A kaszinó tagjai nemcsak helyi, hanem erdélyi és országos viszonylatban is közismert, előkelő származású férfiak voltak. Célja a különböző rendu és rangú emberek összeismertetése, hasznos dolgokról való értekezések tartása, bel- és külföldi hírlapok megrendelése és olvasása volt. Továbbá szak- és szépirodalmi könyvek beszerzése és kikölcsönzése. A kaszinó Alapszabálya megjegyezte:
"a kaszinó érdeke a csinosabb és nemesebb társalkodás elősegítése, a külföldi és honi ismereteknek újságok általi ismertetésének megkönnyítése". Alapszabálya szerint: "a kaszinó részeseinek (tagjainak) jeles magaviseletu férfiaknak kell lenni", de hölgyek is jártak a kaszinóba társalogni.
A kaszinó alapítását érdemleges tárgyalások, előkészületek előzték meg. Országos viszonylatban felhívást felkérő leveleket adtak közre. A kaszinó tiszteletbeli tagja volt gróf Széchenyi István, báró Eötvös, gróf Mikó Imre, Deák Ferenc, báró Kemény Ferenc és mások.
A helyi kaszinó már a következő év (1833. január 15-én) megkezdte muködését, a könyvtára-olvasóterme a Nagypiac (Rózsák tere) 22. sz. épületében, majd a Köpeczi-Teleki házként ismert muemlék épület emeleti termeiben. Az 1840. évi módosított Alapszabály szerint: "… minden erkölcsös férfiu tagja lehet a Casino társulatnak… a Casino neve alatt oly hely értetik, ahová nem világi haszon, de szellemi tekintet, a közértelmesség terjesztése gyujti össze az embereket közhasznú gondolatok, eszmék végett … Tárva állnak ennek ajtai azoknak, akik nemes gondolkodással, csinos magaviselettel, muvelődésre kész szándékkal jelennek meg termében… hol a társasélet viszonyai közt… vallási, rangi, vagyoni különbségek elhárítása által azt eszközli, hogy a kisebbeknek a nagyokhoz, az ifjaknak az idősebbekhez, a szegénynek a gazdagokhoz kellő illedelemmel közeledve, az ember az emberrel gyakrabban találkozhatik, … a kaszinó biztosítja, hogy az ifjúság ne legyen kénytelen időtöltéséért olyan helyre folyamodnia, hol szemfényvesztő csábjaival… csak zsarolni és az erkölcsöt rontani képes."
A kaszinó elnöksége a kiadások fedezésének biztosítása végett meghatározott tagsági díjat kért.
"Tíz forint, melyet ád, minden tisztes tagja,
Nem sok, és kinél mód van, meg is adja." (B.L.J.)
Kérték ezt a díjat, hiszen a kaszinóban:
"Magyar, francia, német és görög újságot is
Olvashatnak, kik nem mulatnak sokat is
Éjjel-nappal minden tisztán áll és készen,
Olyant válogathat, mire kedve lészen."
A társas szórakozásról így verselt Borosnyai Lukáts János:
"Ha meg unta magát, vagy sok olvasását,
Tákóval (biliárd) teheti meg változtatását,
Nincsenek meg tiltva más mulatságok is,
Hanem uzetnek káros játékok is."
Nem lesz érdektelen idézni Borosnyai Lukáts János 1837-ben megjelent Régi és Új Vásárhely címu verses leírásából, miként foglalta össze a hasznos időtöltéssel foglalkozó kaszinói társaságot:
"Mert ismertetése a tudós világnak,
Voltam ki téve több bajosságnak,
Tudós, ha szegény is, itt ismeretséget
Vethet olyannal is, ki mutat fenséget.
Nem durvulhat úgy el az élők sorában,
Mintha csak holtaknak van társaságában…
Casinonkban módját inkább feltalálja,
Még az idegen is, ahol nincs, nem várja…
Kerülni akarunk rossz társaságot,
Vagy sokba állani szokott mulatságot,
Nem de, nem helyesebb itt időt tölteni?
Hol illetlenséget minden szégyel tenni."
1907-ben a Kaszinó Társaság megvásárolta az Ebhát (Kazinczi Ferenc, Kogalniceanu) utcában lévő báró Kemény házát (ma rendőrség épülete), ahol rendelkezésre állt nagyterem és kis termek, szép, kertes udvar kaszinói szórakozás céljára. 1921-ben a Kaszinó Társaság egyesült a Tornaegylettel. A trianoni békediktátum után az Ebhát utcai épületet az állambiztonsági hivatal vette használatba. A székhely nélkül maradt kaszinó az akkor már Széchenyi (Rózsák tere) tér 23. sz. alatti Révész Ernő könyvkereskedő néhány szobájában folytatta muködését, majd az Apolló-ház földszinti termeiben berendezett könyvtár, olvasóterem, sakk-, kártya-, biliárdtermeiben. A nagyterem lehetőséget adott táncestélyek rendezésére is, mint azt a kaszinó választmánya kimondta, hogy: "az olyan ártatlan, tisztességes társalkodás, amilyent az ily mulatságokban nyerhetni lehet, nem lehet vétkes, vagy megbotránkoztató". A város kulturális és társadalmi megmozdulásai a kaszinó muködésével kapcsolatba álltak. A kaszinó több mint százéves muködését a második világháború szüntette meg. Elnökei közül megemlítem gróf Haller Lajos, gróf Bethlen Farkas, báró Bánffy Zoltán, Mikó Árpád, Sándor János, Agyagási Károly, Sebess Jenő, Ziegler Károly nevét.
Sajnos, ma a nevelő értéku kaszinó(k) helyett a különböző zajos, nagy tömegu klubok, diszkók, bulik vonzzák az ifjúságot, ahol a fülsüketítő zene, őrjöngve táncoló közönség, a szemet rontó villogó és sejtelmes fény, a mérték nélküli italfogyasztás - néha drog is - hatása eredményezi a szomorú híreket, melyekről az újságokból, a rádióból vagy a tévéből gyakran értesülünk.

Keresztes Gyula: A régi Vásárhely báljairól
Népújság, LIV. évfolyam 6. (14968) sz. 2002. január 8., kedd

Marosvásárhelyen a barokk kor pompája, cifrálkodó, nagyúri életvitele - a XVIII. század végén, illetve a XIX. századforduló után - csak néhány főúri városi háznál mutatkozott meg. A következő, biedermeier kor a maga egyszeruségével már jól észrevehető módon vált honossá az építészet és a társadalmi élet terén. Mint ismeretes, mindkét kor épületeiből sok maradt fenn. A társadalmi szokások kisvárosias módon nyilvánultak meg, az anyagi lehetőségekhez viszonyulva.

A XIX. században a város polgársága nagy fontosságot tulajdonított a társadalmi élet széppé, kellemessé tételének. Eseményt jelentett a meghirdetett bálokon, táncestélyeken vagy családi összejöveteleken való részvétel.

"Isten hozott, urak! Hej, hajdan én is

Álarcba voltam s pajzán, drága szókat

Tudtam susogni a szépasszonyok

fülébe. Ennek vége, vége, vége."

(Shakespeare: Rómeó és Júlia)

Hol bálozott annak idején a város fiatalsága és idősebb korosztálya?

Az arisztokrácia városi házában, azok nagytermében tartotta a fényes táncestélyeket, bálokat. Így többek között a Toldalagi palota, a Teleki-Köpeczy-ház stukkódíszes termeiben, a csillárok gyertyafényeinél járták a francia négyest, bécsi valcert és rezgőpolkát.

A Honderu budapesti lap 1844 tavaszelő 2. napján, Galambposta rovatában, vidéki tudósítója,
"Táncmulatság kivilágos-kivirattig" címmel így számolt be a Toldalagi palotában tartott bálról: "Múlt hó 26-án gróf Toldalagi Ferenc, közösen tisztelt főtisztünk fényes táncmulatságot adott, melyen számos vidékiek vettek részt. Így többek között Rindsmaul Emilia grófné, külhonból látogatásra jött, Rindsmaul Clotild… A pompás vigalom, melyben a körmagyar (tánc) többször előjáratott, reggel 7 óráig tarta. Másnap nagy szánmulatság tartaték gróf Toldalagi Ferenc vezérlete alatt… délután 4 órakor az egész szánmenet kivonult
Cz(-igány), Szent-györgyig (minden bizonnyal a Máriaffy kastélyhoz, sz.m.) s csak estve későn a lobogó fáklyák világításával érkeztek vissza a szános-zörgösök."

A nagybálokat, vigalmakat az Apolló "szálában" tartották, melynek emeleti terme a tapsviharos színi adásokon kívül igen kedvelt volt táncmulatságok tartására is. Báloztak, vigadtak a Kaszinó és a nagyobb vendéglők termeiben, és ez utóbbi helyeken családi összejöveteleknek nevezhető bálokról lehetett szó. A korabeli lapok tudósítása szerint a Városi Tanácstól bérelt Nagypiaci Friedrich-féle vendéglőben már 1782-ben tartottak bálokat. 1847-ben, Katalin napján, az Apolló termében - írta a Székely Közlöny - "A vidékről, főleg a Kisküküllő megyéből gyönyöru leány- és nőkoszorú jelent meg vidám szülők kíséretében és a délceg ifjúság örömtől sugárzó arcczal lejtette kivilágos kivirattig a fárasztó, akkor már divatos keringőt".

Az Erdély Szépirodalmi hetilap 1871. február 16. száma így kezdte közleményét: "Egymás után éljük a szebbnél szebb bálokat, e hó 22-én tartand városunk és vidékének színe-java díszesnek ígérkező táncestélyét". Ugyancsak az Erdély 1872. január 11. száma három táncvigalomra hívta fel a "nagyérdemu közönség figyelmét". Így 20-án tartandó Iparos Polgári Dalárda jótékony célú táncvigalmára, 21-én pedig a Jótékony Nőegylet és 27-én az Egyenlőségi Kör táncestélyére, melyeket ugyancsak az Apolló termében rendeztek. E lap január 18. számában már a február 8-án tartandó Marosvásárhelyi Kaszinó bálját hirdette. 1877-ben január 20-án az Apolló szálában a helyi Iparos Polgári Egylet zárt köru táncvigalmát tartotta.

Báloztak a Transzilvánia nagytermében is. A Székely Lapok 1898 januári számában a terem bővítésének szükségességéről is írt, megjegyezve: "a terem bővítésével kellene segíteni a szükségen, mert ezidőszerint megfelelő helyiség hiányában a téliidény alatt nemcsak a színháztól vagyunk megfosztva, hanem egyébb összejöveteleket, bálokat sem rendezhetünk". A nagytermet hosszában növelték 2-3 méterrel, ahol aztán fényes bálokat tartottak. Fél évszázad múltán a nagyterem beszakadt és lebontották, a város egy hasznos teremmel szegényebb lett. A hirdetett jótékony célú bálokon és táncestélyeken a rendezőség a "belépti díj"-on kívül felülfizetéseket is elvárt. A Kormányszék 1817., január 25. rendelete értelmében olvassuk "minden bálok ajtaiba egy e célra kitett perselybe az éhező nép számára segedelem gyujtessék".

(Folytatjuk)

Keresztes Gyula: A régi Vásárhely báljairól
Népújság, LIV. évfolyam 6. (14969) sz. 2002. január 9., szerda

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
A városban muködő különböző egyesületek és társaságok tevékenységéből nem maradt ki a társas összejövetelek rendezése. Ilyen célra az említett termeken kívül alkalmasnak tekintették a legnagyobb vendéglők termeit is. Sok esetben egy időben két különálló társaság összejövete- lének rendezésére is sor került egy-egy nagyobb vendéglőben.
A Honderu 1843. október 31-i számában már a következő előzetes hirdetést jelentette meg városunkkal kapcsolatosan: "A beállandó törvényfolyam (törvényszakok sz.m.) ideje számos ifjakat (joggyakornokokat sz.m.) gyujt ide a kis hon minden részéből. Aztán lesz itt vigalom, poharazás. Szép farsangra számíthat a vidék". 1844 telén a Honderu Galambposta rovatában a hírközlő a következőképpen tudósított: "A farsang nálunk is elkezdődött… négy rendbeli báljaink is vannak most is mint máskor".
A marosvásárhelyi Politikai lap 1899. március 25-i száma az Iparos Polgári Egylet húsvét másodnapi táncmulatságáról tudósított, melyet a László György-féle vendéglő termeiben rendeztek az egyesület saját pénztára javára, melyet célszeruen így népszerusítettek: "Családias jellegu táncestély beléptidíja személyenként 80 krajcár."
A Vöröskereszt Egylet musoros estjére (1899. ápr. 3.) a meghívó szerint a belépőjegy 1 forint 20 krajcár volt. Természetesen a tiszta bevételt jótékony célra fordították. Ugyanazon nap estéjén tartotta a helyi Iparos Ifjúság zárt köru táncestélyét, melynek bevételét a városi szegények segélyezésére adták.
A bálok vacsora - szünidő - előtti és utáni táncrendjét díszes nyomtatványokon (meghívókon), vagy kisméretu (8 oldalas, 3×4 cm) táncrend-könyvecskén ismertették a rendezők, melybe a lányok és az asszonyok feljegyezték partnereik nevét az egyes táncokhoz. Az 1893. február 8-i vármegyei bál táncrendje bőrkötéses és fémveretes kialakításával valóságos muvészeti alkotás. E könyvecske ismertette a vármegyei bál szabályrendeletét és a szünóra előtti és utáni táncok megnevezését és sorrendjét. Az első részben: csárdás, keringő, I. négyes, keringő, lengyelke, II. négyes és csárdás, majd vacsora után csárdás, keringő, rezgőpolka és csárdás következett. Mindez kivilágos kivirradtig.
A nyomtatott táncrend betartása kötelező volt. 1897. január 9-én a helyi humoros lap, az Elevenújság közölte: "A táncrendet áthágók e lap céljaira fordítandó büntetéspénzzel sújtatnak".
Hogy miként járták a táncokat, arra Borosnyai Lukáts János: Régi- és Új Vásárhely címu versében (1836) így kapunk feleletet:
"Tsak az urak járták táncokat feszesen,
Polgárok nem szoktak oly mesterségesen.
De nem is hibáztak gyakran lépéseket,
Hogy kacagták volna egymásra esteket."
A különböző táncokat, azok lépéseit, ritmusát és részeit, valamint a bálok-táncestélyek illemszabályait tánctanárnők vagy tánctanárok tanították, rendszerint csak zongorazenére. Az élelmes Bleyer József táncmester a Transzilvánia nagytermébe, a tanítás bevégeztével tartandó záróünnepélyre tisztelettel meghívót küldött szét 1888. július hó. első napjára, "mely alkalommal a tánckurzuson résztvevőkön kívül szülőket és másokat is vendégként látott."
A farsang előtti időszakban - novembertől karácsonyig - a nagyobb (VII-VIII. gimnáziumi) tanulók is eljártak a tánciskolába. A helyi Vegyes Társadalmi Hetilap 1898. nov. 5-i száma közölte: "a kisebbek számára egyik úriháznál tanítják a táncot".
A város fiatalsága a tánc divatjával is lépést tartott a Nyugattal. Kováts Tivadar balett- és táncmester oktatta az ifjúságot és a felnőtteket a "franciamódi" szerinti táncra (sz.m.: a francia négyesre), mint közölte a Székely
Hírlap 1896. október 3-i számában. Az újságközlemény ugyanakkor figyelmeztette a fiatalságot a farsangi előkészületekre.
A Honderu 1844-ben tudatta, hogy
Szőllősy táncmester a körtáncot (a keringőt) is tanítja.
(Folytatjuk

Keresztes Gyula: A régi Vásárhely báljairól
Népújság, LIV. évfolyam 6. (14970) sz. 2002. január 10., csütörtök

A bálok, a táncestélyek a meghívók értelmében zártköruek voltak, melyeknek sikerét a vendégek száma és az öltözetek milyensége (eleganciája) határozta meg. Az asszonyok nehéz selyemből, bársonyból vagy csipkéből, méretre készített ruhában jelentek meg, dekoltázzsal, háromnegyedes "sonkaujjal", könyökön alól szukítve. A szoknya bő és többnyire "sleppes" volt. Ékszerek és fejdíszek egészítették ki az öltözeteket. A lányok ruhájának anyaga könnyu selyem volt, vagy bársonyból készült. Többnyire a fehér, világoskék, vagy rózsaszínu anyagokat kedvelték. A szoknya a bokáig ért, csipke, fodrok, masnik, apró muvirágok díszítették az öltözetüket. Az elegáns megjelenés elmaradhatatlan kelléke volt a finom, vékony bőrből készült rövid vagy hosszú kesztyu és a legyező, mely csontból vagy finom falemezből készült, színes festett képekkel vagy karcolatokkal díszítve. A legyezőt elegáns mozdulattal nyitották szét, illetve csattintották össze és kecses karmozdulatokkal frissítették a kihevült arcot. A férfiak szmokingot vagy zsakettet viseltek. A fehér bőrből készült kesztyu az estély első részében kötelező volt. A báli cipőkre vonatkozóan a Maros Vidék címu helyi lap, 1882. január 26-i számában a következő hirdetés jelent meg:
"Jakobi H lábbeli raktárában nagy választékban találhatók a legfinomabb női és férfi bálicipők, melyek közül színben, formában és finomságban nagy választékot kínál a leg-igényesebb ízlésnek megfelelően."

Mint írták a lapok: "Ízletes ételekről, italokról és a vendégek udvarias kiszolgálásáról a rendezőség gondoskodik".

A báli szezon szenzációját az álarcosbál jelentette. Hogy az álarcosbál inkognitóját (rejtettségét) ismerje meg az ifjúság, egy megtörtént báli eseményt mesélek el: a bálba készülő szép menyasszony báliruhája színét, díszítését, fejdíszét és álarcának formáját vőlegénye előtt is titokban tartotta. A bálterembe elővigyázatosan egyedül lépett be. A hangulatos bálon tánc közben a vőlegénynek megtetszett egy felismerhetetlen nő és már a harmadik tánc alatt hevesen udvarolni kezdett, néhány szerelmi vallomással ostromolta néma partnernőjét. Éjfélkor, mikor a bál
"házigazdája" kérte az álarcok levételét, a szerelmet valló pórul járt fiatalember döbbenten ismerte fel a szép hölgyben saját menyasszonyát, aki csak nehezen bocsátott meg vőlegényének.

Nem hagyható el az Erdély címu lap 1871. nov. 30-i számában írt rövid tudósítás: "A hölgyek, hogy bálicipőjük és hosszú szoknyájuk sáros ne legyen, hintón, bérkocsin, vagy cseberbe állítva jöttek a bálba". Az utóbbi megoldás szükségszeru volt, mivel városunk utcái sárosak voltak nem csak a külterületeken, de a városközpontban is. Az egylovas bérkocsik estétől reggelig hozták-vitték a bálozókat. A Marosvásárhely Vegyestartalmú Társadalmi Hetilap a Hét Krónikája címu rovatban hirdette a Nőegyleti bált, melyet húshagyókedd éjszakáján tartottak, farsangbúcsúztató bálként.

Az idő távlatából visszapillantva vegyes érzelmekkel mérlegeljük egy letunt korszak szórakozásait, a bálokat, táncmulatságokat. Voltak olyan dolgok, amiket szépnek, kellemesnek, derusnek látunk, még el is vegyülnénk szívesen a bálok színes forgatagában.

A "skólától" a református kollégiumig
LIV. évfolyam 17. (14980) sz. 2002. január 22., kedd

A XV. század végén és a XVI. század elején a mindinkább terjedő muveltség megkívánta az elemi iskolai tanítás tervszeru bevezetését, a magyar nyelven nyomtatott elemi iskolai tankönyvek megjelenését és a magyar nyelvu írásbeliség kifejlődését.

A reformáció (1517) után az erdélyi fejedelemségben a protestantizmus fejedelmi vallássá vált. Az 1556. április 26. és 27-én tartott országgyulés kimondta az egyházi javaknak világi célokra való kisajátítását. Azon év november 25. és december 7. között a Kolozsváron tartott országgyulés határozattal jelölte ki a székelyvásárhelyi kolostort iskola részére. Végül is az 1557. február 6. és 15. között Gyulafehérváron tartott országgyulés jóváhagyta a székelyvásárhelyi kolostor épületének iskolaként való felhasználását. Ekkor jött létre a reformátusok iskolája, a "skóla".

A "skóla partikula" a domonkosok, illetve a ferencesek által épített nagytemplom, a Vártemplom északi oldalához csatolt kolostor meglévő helyiségeiben kezdte muködését. Ott a gyermekek oktatását "skóla-mesterek" (oskolamesterek) végezték. A protestáns oktatók az anyanyelv ápolói és a társadalmi megmozdulások képviselői voltak. Az iskola fenntartását és a vidéki szegény tanulók bentlakását és élelmezését a fejedelemtől kapott segély biztosította.

Az iskola XVI. századból ismert rektorai (igazgatói) közül megemlítem Tordai Ádám, Baranyai Décsi Czimor János és Laskói Csókás Péter nevét. Az utóbbi a wittenbergi egyetem végzettje, kinek XVI. századbeli szellemisége - hit, magyarság (erdélyiség) és európaiság - meghatározta az iskola létét és elismertségét. Baranyai is Wittenbergben tanult és hazatérése alkalmával tanulmányutat tett Német-, Francia- és Olaszországban, s mint sokoldalú és jó felkészültségu tanár kezdte meg oktatói muködését. A skóla partikulában színvonalas oktatásban részesültek a fiú és lány tanulók.

A kolostor helyiségeiben a vidéki tanulók a barátok egykori celláiban laktak. Az 1962-es helyreállítási munkák során a cellák falai részben felszínre kerültek, de azok továbbra is a föld felszíne alatt maradtak. A skóla a Vártemplom tövében 1602-ig muködött 5-6 osztállyal, a református egyházközség gondozása, felügyelete és támogatása mellett. Tanulói közül, akik magasabb muveltségre törekedtek, külföldi egyetemre mentek.

1601-1602-ben Basta zsoldjában harcoló hajdúk feldúlták és felgyújtották a vár területén muködött skólát. A gyermekek oktatását akkor az egykori Szent Miklós- plébánia melletti épületbe helyezték át. A Szent Miklós-templom és mellette a plébánia a Református Kollégium helyén állt. Sajnos, a templom építészeti kialakításáról semmiféle feljegyzés nem tanúskodik. A templom épületegyüttese a reformáció után a protestánsok használatába került. 1602-ben Décsi János lakóházát, mely a ref. kollégium helyén állt, halála után iskolaként használták, s neves oskolamesterek tanították az ifjúságot. A skóla partikula 1718. április 18-ig muködött.

A XVII-XVIII. századbeli vallási villongások idején iskolájukból eluzött Sárospataki Református Kollégium tanulói tanáraik vezetésével 1671-ben a gyulafehérvári kollégiumban kaptak menedéket 1716-ig. Akkor az ottani kollégium tanáraival együtt Marosvásárhelyre jöttek és 1718. április 30-án ünnepélyesen egyesült a három kollégium diáksága és tanári kara Marosvásárhelyi Református Kollégium néven. A kollégium főiskolai rangon muködött, a teológiai tanszéke 1854-ig, a bölcsészeti 1883-ig, a jogi tanszék 1794-től 1870-ig, mindaddig, míg ezeket a tanszékeket Kolozsvárra nem helyezték. Az utóbbi tanszékkel egy időben klasszika- filológia és természettudományi tanszékek is muködtek Marosvásárhelyen. A főiskolai oktatással párhuzamosan középfokú és elemi iskolai tanítás is volt. 1833-tól minden felsőbb tudományt magyarul tanítottak.

A fő- és középiskola részére rendelkezésre álló régi épületek elégtelennek bizonyultak, s azok bővítését fokozatosan végezték, mindezekről a korabeli "számadások" tesznek bizonyságot:

- 1718-ban közadakozásból épült fából a "lakószobák sora";

- 1756 és 1764 között épült a
"régiosztálysor" a jelenlegi iskolaudvar hosszában, kelet-nyugat irányban. Ennek az épületnek alapfalai a lebetonozott udvar szintje alatt maradtak;

- 1777-1780 között építették a már romossá vált Szent Miklós-templom helyén az auditórium (előadóterem) és a könyvtár épületét, egyemeletes elrendezéssel és manzárdtetőzettel;

- 1802-1803-ban épült a kétemeletes bentlakás, akkor "főépület", a Régifasornak nevezett szabad területen. Ezt az épületet Ugrai L. budapesti mérnök tervezte barokk építészeti stílus hatása alatt. Az egyszobasoros és félköríves ablakokkal világított folyosós megoldás a népi építészet hatását tükrözi. A földszinti folyosó hosszában egy nagy fedett terasz is készült, melynek területét 1957-ben két emelet magasságban tantermekkel építették be;

- 1822-ben a bentlakás nyugati végéhez, a lejtős részben, biztonság okából hozzáépítették a Kistermet két szinttel, az alagsorban termet biztosítva az iskola nyomdájának;

- 1828-ban épült az iskola keleti oldalán, az auditórium elé, a hajdani fapiac (Régipiac) felőli homlokzattal a két tantermes Polgári Iskola;

- 1871-ben épült a Bolyai utca hosszában a "Régi kollégium" épülete, az utca felől üzletsorral, az emeleten tanulószobákkal és betegszobával. Az épület utca felőli homlokzata eklektikus formát mutat, az udvar felől nézve az építmény emeleti része földszintes épületként jelenik meg;

- 1884-ben épült a Bolyai utca felől, az udvar szintjén a "gymnasztika-terem", előtte a tornaudvarral;

- 1908-1912 között épült az iskola kétemeletes új épület, főhomlokzatával a térre nézően, a két Bolyai szobra irányába, valamint a Bolyai utcára néző elemi iskola. A szecessziós homlokzatú épületet Baumgartner Sándor, budapesti muépítész tervezte korszeru alaprajzi elrendezéssel, a kivitelezést Csiszár Lajos helyi építőmester végezte. Az új építkezéssel egy időben a bentlakás épületét felújították. Akkor épült a nagy tornacsarnok is, a szükséges mellékhelyiségekkel, az emeleten fürdővel. Akkor a főgimnázium elemi és nyolc gimnáziumi osztállyal muködött. 1848-ban megszunt felekezeti jellege. 1957-ben, az iskola 400 éves fennállásának ünnepségei alkalmával kapta - polihisztor tanáráról - a Bolyai Farkas líceum elnevezést.

A felsorolt régi épületek közül ma csak az 1871- ben épült, Bolyai utca felőli épületrész és az 1802-ben épült bentlakás épülete áll.

A Bolyai János Emlékév keretében célszerunek tartom az iskola összes épületeinek időrendi felsorolását, mely egyúttal az ősi intézmény történetéhez is szorosan kapcsolódik

A marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnázium és elődei
LIV. évfolyam 12. (14975) sz. 2002. január 16., szerda

Székelyvásárhelyen (Maros-vásárhely középkori neve) a gyermekek szellemi nevelését a Szent Miklós-plébánia melletti plébániális iskolában páterek végezték. A város első templomának építési idejéről írott emlék nem maradt fenn, de plébánosa 1332-1335- ben tekintélyes összeget fizetett pápai tizedként. A Szent Miklós-templom a mai Bolyai Farkas líceum helyén állt.

A XIII. század első felében Szent Domonkos-rendiek, majd a tatárjárás után Szent Ferenc barátai telepedtek le a városban. A jelenlegi vár területén a domonkosok kezdték építeni templomukat és kolostorukat. Ezek építését a ferencesek folytatták és fejezték be. A gyermekek nevelését a ferences atyák végezték, akik a legszükségesebb ismeretekre oktatták az ifjúságot.

A reformáció után, 1557-től a "skóla particula" néven muködött iskolában az oktatás már a tanítómesterek feladata volt.

A jezsuiták ideérkezése után, 1702-ben a páterek elkezdték összegyujteni és tanítani az ifjúságot. 1719-ben a jezsuiták megvásárolták Nagy Szabó Ferenc krónikástól a Nagypiac (Rózsák tere) északkeleti sarkán lévő egyemeletes lakóházát és ott folytatták nevelőmunkájukat. Később ezt az emeletes házat plébániaként használták és használja ma is az egyház. A jezsuiták ugyanazon telken, anyagi segélyből építették az első tantermes iskolát, "finevelőt", melynek helyére épült 1728 és 1750 között a kéttornyú tipikus jezsuita plébániatemplom.

A ferencesek második letelepedése a XVIII. század első felében történt, akkor építették a Nagypiac mentén új templomukat, a Barátok templomát, és az ahhoz kapcsolt kolostort 1745 és 1802 között. A kolostorban, szerzetes majd világi iskolát tartottak fenn négy osztállyal. Később a kolostor külső udvarán különállóan épített iskolaépületbe költöztették át a barátok az elemi iskolát.

A XVIII. század első felében a római katolikus egyház megvásárolta a Nagyszentkirály (Kossuth L.) utca és a Nagypiac sarkán álló egyemeletes lakóházat. Ezt a "Lábasházat" hosszabbították meg ugyancsak bolthajtásokkal és használták algimnáziumként, itt hozták létre a bentlakást a "tápláldával" együtt. Akkor már nemcsak a plébániális iskola tárgyait tanították a páterek, hanem a polgárosodó társadalom által elfogadott ismereteket is (számtan, történelem, földrajz, latin stb.). A Lábasház fedélzete 1873-ban leégett és újjáépítésekor az épületet egy emeletszinttel magasították.

1831-1835 között a római katolikus egyház a plébániatemplom mögötti szabad területen, az egykori Sáros (Tîrgului) utca vonalában építtetett egy kétemeletes épületet, melyben négy alsó osztállyal kezdték a tanítást. 1870-ben hatosztályos, majd 1898-tól nyolc gimnáziumi osztállyal muködött az egyházi iskola 1908-ig. Ezt az épületet a XIX. század végén az egyház eladta.

A marosvásárhelyi Székely Lapok 1901. május 5- én megjelent száma tudósított a római katolikus egyház határozatáról, egy új iskola építéséről, melyet a vár mögötti Vártér rendezett területén szándékoztak elhelyezni. Vártérnek nevezték azt a nagy, építkezések céljára kijelölt területet, melyet a vár, a Bethlen sétány, a Pázmány Péter és a Klastrom utca határolt. A telek kisajátítása körüli tárgyalások késleltették az építkezés megkezdését. Az alapkő letétele 1903 tavaszán történt. Az iskola, a szomszédos szemináriumi épület tervét Körössy Albert Kálmán budapesti építész készítette.

Az új kétemeletes iskola főhomlokzata az iskola előtti udvarra néz, jó rálátással az említett utcákról. A korszeru épület főhomlokzata ötsíkú és valamennyi homlokzata az eklektika jegyében készült, de a szecesszió díszítőelemei és vonalvezetése is felismerhető rajta. A középső rizalit hosszában, az első emelet szintjén a tanári szobát, a másodikon a kápolnát az oltárral és az orgonával helyezték el. A földszinten a tanári lakás és a bentlakók tanulóterme, az emeleten a tantermek sorakoztak, az alagsorban lakás és raktárok nyertek elhelyezést. A tornaterem az udvari szárnyépületrész földszintjére került, közvetlen kijárással a játszóudvarra.

Az iskolaépület szomszédságában, a Klastrom utcával párhuzamosan, került elhelyezésre a szemináriumi épület, melyben a vidéki tanulók lakószobái voltak. A kétemeletes épület homlokzatait is a főépület homlokzataival hasonlóan alakították ki. A főépület előtt és mögött van a szépen rendezett játszóudvar, illetve a tornatér.

A jól felszerelt iskola 1905-ben készült el és Római Katolikus Főgimnázium néven muködött 1934-ig. Azután a tanulók létszámának csökkentése következtében az épületben négy gimnáziumi osztály muködött és az akkor ide helyezett Kézdivásárhelyi Tanítóképző.

1940 őszén visszaállították a nyolc gimnáziumi osztályt és az iskola II. Rákóczi Ferenc nevét viselte. A tanítóképzőt Csíksomlyóra helyezték át.

A második világháború után a főgimnázium épületeit is államosították. A népes, sokosztályos iskola Unirea líceum néven muködik közös osztályú tanítással

Keresztes Gyula: Zenélő kút
Népújság, LIII. évfolyam 46. (14706) sz., 2001. február 24., szombat

Kókay István Kamil Marosvásárhely címu verse, melyet Molter Károlynak ajánlott "atyafiságos barátságáért" 1940 szeptember havában, így kezdődött: "Ó, Bolyaiak! Bodor tudós városa/ Ki egyszer ott járt mindörökre szerelmes beléd". A versíró a matematika tudósai mellé sorolja a "székely ezermestert", Bodor Pétert, a zseniális gépszerkesztőt, akinek a maga szerkesztette és építette zenélő kútja Marosvásárhely főterén állt. Bodor kútjáról sokan írtak dicsérő szavakat. Az 1820–22 között épített kút a kor ízlésének megfelelően alakított építmény volt, mely nagy vízmedencéből és a föléje helyezett jónoszlopos, kupolás felépítményből állt.
1836–37-ben Borosnyai Lukáts János, a református kollégium tanára a következőképpen írt Régi és Új Vásárhely címu verseskötetének Első ének-ében, A piacz szökőkútjáról: "Marosvásárhelynek alatt van lapája,/ Hol van Poklos, Szent György, Szent Király uttzája,*/ Emlékoszlopa van közepette/ (…) Fellyul áll Apollo, sugár van fejébe/ Ki fordul reggelre napja fel jöttére,/ Követvén mindenütt, míg le ment estvére,/ (…) Minden hatórára hallottuk zengését,/ Láttuk városunknak benne szép ízlését,/ Melyeket mozgata víz nehézségével/ Tsak, és nem is képzelt mesterkedésével".
A "kútházba" a vizet a vár területén lévő források összegyujtött vizéből vezette le facsöveken a plébánia előtti helyre s medencéjéből három csapon csordogált az edényekbe a jó ivóvíz, mint azt Borosnyai verselte: "Vásárhelynek is nyolc ezer lakósai/ Különösök s vagynak kényes gusztusai./ Maros mellől is küld e Piatz kútjára,/ Mintsem innia menjen sok, Maros partjára". Hordták a vizet a háztartások részére "Minden nap környéke tele is van ennek,/ Még a legjobb borra se járnak úgy, s mennek".
A kút vízbősége lehetőséget adott arra: "Hogy oltassék onnan városunk tuze is". Így érthetjük meg, hogy a század eleji képeslapokon a kút körül miért látható a sok fahordó.
Mindezen haszna mellett a kút építménye az azt övező sétatér dísze is volt klasszicizáló vonásaival. A vízmedence fölötti pódiumról szép rálátást adódott a főtér épületeire s a kút körüli sétálókra. A kút zenélő szerkezetének felcsendülő dallama egyaránt vonzotta a gyermeket és felnőttet.
A kút zenélő szerkezetét 1836-ban hóvihar némította el s a jónfejezetes karcsú oszlopokon nyugvó félgömb kupola padlásán 1911-ig rozsdásodott zenélő szerkezete. Dr. Bernády György polgármestersége idejében, a tervbe vett sok középület között, a nemzeti színház építése is szóba került, s annak helyét a Fő-(Széchenyi)téren jelölték ki. Az építkezés érdekében bontották le a Bodor-kút építményét. A színház tervpályázatán neves építészek vettek részt; sajnos az építkezés az első háború miatt elmaradt.
1936-ban a Budapesti Közmunkák Tanácsa a marosvásárhelyi Bodor Péter kútját Páll Andor és Jankó Gyula mérnökök rekonstrukciós terve szerint, a Margitszigeten felépíttette, mely valóban hu mása a hajdani legendás híru zenélő kútnak. A Margitszigeten, festői környezetben elhelyezett kút zenélő szerkezete óránként szórakoztatja a sétálókat.
Milyen látványosságot jelentene, ha Bodor Péter ritka tehetségu székely mesternek a zenélő kútja ismételten a főtéren állna, s három csövén folydogálna a jó ivóvíz és zenélő szerkezete óránként csalogatná a kút köré a sétálókat a zene hallgatására.
A kút emlékeztető lenne helybelieknek és a várost látogatóknak is.
Főtér, Forradalom és Kossuth Lajos – Calarasilor

Keresztes Gyula: Emlékezés Fodor Istvánra
Népújság, LIV. évfolyam 190. (15153.) sz. 2002. augusztus 17., szombat

A volt postatisztviselő a múlt század ’20-as, ’30-as éveiben a helyi napilapok munkatársa, felelős szerkesztője, Marosvásárhely kulturális életének szervező személyisége volt.
Közepes termetével, jellegzetes öltözetével és járásával, a mindig hónalja alatt tartott aktatáskával, halk beszédével a város mindenki által tisztelt polgára, a gyermekek szeretett "Pista bácsija" volt. Fodor István a marosvásárhelyi színiélet fáradhatatlan és alázatos szóvivője, tudósítója, a helyi Színházi világ címu hetilap felelős szerkesztője volt. Folyóiratában a színház muvészeti és társadalmi jelentőségéről, életéről írt tudósításokat, közölte a színmuvek rövid tartalmát, a színielőadások musorát. A bíró előtt címu színmu szövegét részletekben közölte a lapban. Külföldi és helyi előadómuvészek hangversenyeiről és táncestélyeiről is tudósított. Mikszáth Kálmán A szelistyei asszonyok címu regényét színpadra alkalmazta és énekszövegeket írt a színtársulat számára.
A marosvásárhelyi színiélet múltjának történetére vonatkozó adatokat (1803-tól kezdődően) gyujtötte és adta közre a Marosmenti élet kiadásában (1933), "emlékeztetőül, vigaszul a jelennek és bátorításul a jövendőnek" jelszóval. Forrásmunkaként felhasználta dr. Molnár Gábor, a városi könyvtár igazgatója által írt sorozatos cikkeket, "régi színházi lapokat", valamint az Ev. Ref. Collegium nyomdájának e tárgykörre vonatkozó legrégibb nyomdatermékeit. Írt arról, hogy a Kollégium udvarán már 1792-ben tartottak magyar nyelvu színielőadást.
Fodor István mukedvelő előadásokat rendezett a Magyar Iparos Egylet keretében. Így a Sztambul rózsája, az Obsitos, a Cigánybáró, a Gülbaba, az Aranymadár címueket rendezte. Az Ezüst pille címu darabot is Krón Ernő harmincéves mukedvelői színitevékenysége jubileumára vitte színre 1933-ban. Segítőtársaiként Tóth Sándor róm. kat. kántor-karnagyot és a színpadi díszletek tervezőjét és kivitelezőjét, Páll Károly textilkereskedőt, díjazott kirakatrendezőt említem. A táncok koreográfiája és betanítása Hints Márta nevéhez fuződött. Az előadások szép hangú szoprán énekesnője Tóthné Máthé Margit volt.
Fodor István a tanuló ifjúság soraiból gyerekszíntársulatot szervezett és velük vitte színre a János vitéz címu színmuvet, melyet 1933-ban a Transzilvánia színpadán adtak elő. A nagy sikerre való tekintettel a gyermekszínészeket meghívták Kolozsvárra és Nagyváradra, ahol a sétatéri színházban, illetve a Szigligeti Ede színházban is sikerrel mutatkoztak be. 1934-ben ugyancsak a gyermekekkel a Gülbaba címu színmuvet mutatták be.
Fodor István a Marosszéki füzetek címmel adta ki a székely főváros történelmére és kulturális életének fejlődésére vonatkozó emlékeket és adatokat. Felelevenítette a város nevezetes (történelmi) eseményeit, emléket állítva a város nagy és nevezetes embereinek. Lexikális adatait válogatott tárgykörönként csoportosította. A forradalmi Marosvásárhely 1848-49 címmel korrajzot ad a város ostromáról, az osztrák császári hadak bevonulásáról, rémuralmáról és a város felszabadításáról, Bem tábornok bevonulásáról. A székely fővárost, száz év előtti távlatból Mikolai Tóth István városkép-rajzaival ismerteti. Tudósít a város régi nevezetes épületeiről, szobrairól, utcáiról, városrészeiről. Bemutatja Bodor Péter székely ezermester tevékenységét, Borsos Tamást, a vár építőjét, erdélyi diplomatát, a székely vértanúkat és emlékmuveket. Ír a székely főváros küldöttségének tisztelgő látogatásáról I. Ferenc császárnál 1817. aug. 13-án, Kolozsváron. Leírja II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választását a Vártemplomban. Felsorolja Marosszék legendáit, behatóan ír a római katolikus egyházközségek múltjáról, a szerzetesrendekről. Közli Borosnyai Lukáts János Régi és Új Vásárhely c. verses leírását.
Adatokat közöl Marosvásárhely oklevéltárából, bunügyi levéltárából, a céhek világából. Történelmi arcképcsarnok formájában bemutat híres orvosokat, színésznőket (Dériné, Jászai Mari, Kántorné), Bolyai Farkas drámaírói munkásságát. Felsorolja a város színpadán előadott színmuveket és színmuvészeket.
Fodor István gyujteményes munkája városmonográfiai szempontból is jelentőséggel bír.

Dányán régi épületei
LV. évfolyam 278. (15545.) sz. 2003. november 27., csütörtök

Muemlékeket feltérképező-számba vevő munkáim során a bonyhai Bethlen- kastélytól, a Jövedics-patak völgyében, a Küküllő-közi dombság vízválasztójának keleti oldalán (lejtőjén) lévő kis falu, Dányán templomához és udvarházához vezetett az utam. A falu a patak széles völgyében, a domboldalon épült, a Harangláb nevu faluba vezető út mentén.

A falut, DANYAN néven első ízben egy 1301-ben keltezett oklevél örökítette meg (Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I-III. Budapest 1963-1987). 1332-ben Péter nevu papja pápai tizedként 16, majd 11 dénárt fizetett. SZÁSZ-DÁNYA-ként 1760-1768-ban és 1854-ben írták, mely előnév egyesek szerint szász településre utal. A Magyar korona országainak helységnévtára (1892-es kiadás) DANGEL, DAJE megnevezéssel sorolta fel, mint a dicsőszentmártoni járás faluját 546 lakossal. Balás Árpád 1999-ben szerkesztett Barangolás Székelyföldön címu útikönyve szerint (232.1.) 261 lakosa közül 175 református.

Dányánt a szomszédos Csávás, Váralja (Gógán-), Bernád, (Küküllő) Solymossal és Bonyha mezővárossal együtt Zsigmond király (1387-1437) Losonczi Istvánnak ajándékozta 1405-ben. Később főleg utódai bírták a XV. század végéig, 1492-ig, mikor is megszakadt a királyi adomány, s a Báthoriak kezébe került Dányán.

A középkori eredetu, magyar népességu falu hívei a reformáció után a református vallást követték, s a dányáni régi templom is a többségben levő reformátusok használatába került. A kis lélekszámú Dányán, Bonyha és Csávás a szászbogácsi esperességhez tartozott, akkor ragasztották a falu nevéhez a "Szász" előnevet. Ez az összetett helynév használatos volt a református egyházmegyék közigazgatási beosztása létrejöttéig, mikor Dányán a Küküllői Egyházmegye egyházközségévé vált. A már említett helységnévtár szerint 1892-ben a vallás szerinti népessége: 13 római katolikus, 218 görög katolikus, 304 evangélikus és református.

Dányán középkori temploma egyhajós elrendezésű volt, a reformátusok által átépítve. Háromszintes tornya a nyugati homlokzat elé emelve; a hajórész ablakai félköríves záródásúak voltak. Sajnos, az átépítés megfosztotta a templomot az esetleges gótikus vonást igazoló elemeitől. (Dr. Kováts J. István: Magyar református templomok I. k./Budapest 1942,.294.1.). Ismertetői: a református templom úrasztali terítői, melyek közül soknál a hímzett díszítés török vallási jeleket ábrázol, a török hódoltság ideje alatt készültek. A dányáni református templom egyik úrasztali terítőjén hímzett vallási jelképek és idézetek láthatók a Koránból. A könyv szerzője megemlíti, hogy a terítőn lévő magyar nyelvu feliratot és a nevet Nádudvari Istvánné Kulcsár Erzsébet hímeztette rá és ajándékozta az egyháznak 1704-ben. Ez a terítő egy erdélyi kis falu templomában különleges (ritka) tárgynak minősíthető.

Dányán középkori eredetu temploma közelében egy kisméretu kolostor is volt, amelyet a reformáció után udvarházként használt egy nemesi család. A XIX. században a Potsa család tulajdona volt. Az egykori kolostor épületeiből átalakított udvarház L alaprajzú, kéttraktusos, földszintes elrendezésu épületén a mai romos állapotban is látható, hogy a ház építészeti dísz nélkül készült. Az építmény két szárnyának szögében favázas veranda állt. A falubeliek beszélnek az udvarház egykori pompájáról, de arra vonatkozóan semmi írott emlék nem áll rendelkezésre. Értékes könyvtárát az államosítás után elégették, széthordták. Az udvarház gazdasági és istállóépülete is egyszeru kivitelezésu volt. A romossá vált épületek körül már 1979-ben a terepszint törmelékkel feltöltődött, gondozatlan képet mutat.

A Potsa család Farkas nevu tagja a háromszéki önvédelmi harcok idején élelmezési biztos volt, a tábor élelmezéséről gondoskodott. Nem érdektelen megemlíteni Potsa Józsefet, aki 1889-ben Háromszék vármegye Emlékkönyvét szerkesztette Potsa Béla dr. egyetemi tanár régészeti ásatásokat végzett Nagyteremiben. A nagyteremi régi templom helyén felszínre hozta Sükösd György síremlékét, figurális faragású szarkofágját, mely 1904-től a kolozsvári múzeum kőrégiségtárában látható. (Sükösd György nemes család tagja volt, az unitárius egyházat és tanulókat anyagiakkal segítette.)

A Dányánra vonatkozó ismeretek nem érdektelenek, hasznosíthatók monográfia készítésénél, mely egy ott élő tanár feladata volna.

Az első Kossuth-szobor Erdélyben
LIII. évfolyam 126. (14786) sz. 2001. június 2., szombat

1899. június 11-én leplezték le Marosvásárhelyen.

Kossuth Lajos, a világhíru szónok és államférfi 1802-ben született Monokon (Zemplén megye). Sárospatakon végezte a jogi akadémiát. Kossuth Lajos a történelmi Magyarország egyenjogúságát, gazdasági függetlenségét és ipari fejlesztését hangsúlyozta politikájában. Nemzete sorsának intézésében kimagasló részt vállalt. Kivételes egyéniség volt. A nagy hazafi élete nagyobb részét számkivetettségben, olasz földön, Turinban élte le, 1894-ben ott is halt meg. A halott kormányzót Turinban temették el, majd évek múltán szállították haza s Budapesten a Kerepesi temetőben hantolták el. Újratemetésén - a Kossuth-mauzóleumba - 1909. november 25-én jelen volt dr. Bernády György udvari tanácsos és polgármester, valamint Maros-Torda vármegye öttagú küldöttsége.

Kossuth Lajos személye iránt a magyar nép lelkületében mély és rendületlen ragaszkodás és tiszteletadás nyilvánult meg. Országszerte sok szobor örökíti meg alakját.

Marosvásárhelyen dr. Bernády György már 1894-ben kezdeményezte a Kossuth-szobor felállítását. A városi tanács keretében létrehozta a Kossuth-szobor Bizottságot, amely intézte a szobor létrehozásával kapcsolatos ügyeket, az adományok összegyujtését. A szobrot Köllő Miklós szobrászmuvész alkotta, aki Kossuth Lajos politikai személyiségét 1848-as alakjában mintázta meg. A 320 centiméter magas állószobor gipszből készített kicsinyített (30-40 cm) mintáját (makettjét) mutatta be a bírálóbizottságnak, amelynek tagja volt többek között Fadrusz János kiváló szobrászmuvész is. A bírálat értelmében Köllő Miklós elkészítette a szobrot s Kossuth bronzba öntött alakját állították fel faragott kőből készített talapzatára. A szobrászmuvésznek a város végrehajtó bizottsága 20 ezer koronát fizetett, a talapzatot a város készíttette Soós Pál kőmuvesmesterrel. A szobor a Széchenyi téren, a kéttornyú római katolikus templom előtti téren nyert elhelyezést, a hajdani Bodor Péter zenélő kútja közelében.

A leleplezési ünnepségre a szoborbizottság a következő szövegu meghívót küldte szét: "A Székely Főváros hálája ércben örökítette meg Kossuth Lajos alakját. A hazafias kegyelet által emelt s Köllő Miklós kiváló szobrászunk által alkotott emlékmuvet június hó. 11-én leplezzük le, hogy legyen örök időkön át nagy hazafia iránt mindenkor érzett hódolatunk külső kifejezője."

A szobor leleplezése június 11-én népes ünneplő tömeg részvételével ment végbe. Az ünnepségen Kossuth Lajos Ferenc nevu fia is jelen volt. Az ünnepségen az egyesített helyi dalárdák (és a közönség) énekelték a Himnuszt és a Szózatot. A szentgericei népdalkórus az Éljen ős magyar hazánk címu dalt adta elő. Az ünnepi beszédet dr. Kabdebó Ferenc és Bedőházi János mondta. Alkalmi költeményét Szabolcska Mihály és Pósa Lajos szavalta el. A szobor talapzatára 51 koszorút helyeztek. A szobrot a város közönségének gondozásába Oroszlány István vette át. Az ünnepség után közebéd volt Letzler Samu Nagyszentkirály (Kossuth Lajos) utcai kerthelyiségében. A délutáni órákban az Erzsébet ligetben sétazene, este díszelőadás volt a ligeti színkörben, végül ugyanott táncestély.

A közadakozásból készített szobrot 1922-ben, az impériumváltozás után ledöntötték, érc anyagát elhasználták, faragott köveit eltüntették.

Januári egyháztörténeti események a XVI. században
LII. évfolyam 2. (14358) 2000. január 05., szerda

A XVI. században a reformáció eseménye a római katolikus kereszténység egységét megbontotta. A reformáció után a felvilágosult hívek az evangélium igazságait fogadták el, s követték a megtisztult vallások valamelyikét. Néhány évtized vallásvitáinak eredménye az új vallások létrejötte és elfogadása, majd elterjedése. A reformáció következményeként jött létre a lutheránus, a református és az unitárius vallás, melyeket keresztény vallásként tartottak nyilván.

Erdélyben a vallásszabadság hívekre talált és lehetőséget adott a vallásvitákra, így többek közt Székelyvásárhely is.

1557. január 1-jén Bocskai István, Erdély fejedelme, a református vallás híve elsőként szállt síkra a vallásszabadságért.

1568. január 6–13. között a tordai országgyulésen az erdélyi rendek határozatba foglalták az új vallások alapelveit, azok törvénybe iktatását, az evangélium szabad értelmezését és prédikálását.

1570. január 1-jén Medgyesen összegyult rendek országgyulése hangoztatta a lutheránus, a kálvinista, majd az unitárius vallások egyenjogúságát.

1571. január 6–14. között Székelyvásárhelyen, János Zsigmond fejedelem jelenlétében, a Vártemplomban összeült országgyulésen a rendek kimondták a szabad vallás gyakorlását biztosító rendelkezéseket, a vallásszabadság becikkelyezését, melynek értelmében: "Isten igéje mindenütt szabadon hirdettessék."

A Marosvásárhelyen 428 évvel ezelőtt elhangzott határozat értelmében békésen élnek egymás mellett a különböző nagy történelmi vallások (egyházak).

Pál-Antal Sándor: Egy "vallástörténész" tévedései
LII. évfolyam 11. (14367), 2000. január 15., szombat

A Népújság január 5-i számában egy rövid cikk jelent meg Keresztes Gyula tollából. A cikket figyelemre méltónak tartottam, mivel építészet-történeti munkáiról jól ismert marosvásárhelyi honatya, a város díszpolgára ezúttal egyháztörténeti kérdést ismertet velünk.

De már első mondata mesterkéltnek tunt. A reformáció eseményéről ír, akkor, amikor az egy több évtizedig tartó eseményfolyamat volt. Jobban hangzott volna, az "esemény" nélküli mondat. De ami e sorok írására késztetett, az a következő kijelentés volt: "A reformáció után a felvilágosult hívek az evangélium igazságait fogadták el, s követték a megtisztult vallások valamelyikét." Szerinte – tehát – a nem "felvilágosult hívek" megmaradtak a tisztátalan (mocskos) katolikus hitben; a katolikusok nem ismerték (el) az evangélium igazságait (az evangéliumi tanokat); a "felvilágosultak" valamilyen módon, esetleg találomra, a "megtisztult vallások"valamelyikéhez szegődtek.

Nesze neked reformáció-történet! S mindezt egy tudós írja egy demokratikus napilapban, nemcsak az átlag olvasó, hanem nekünk, a múltismeret útvesztőiben valamelyest jártasok számára is. Mondd, Gyula bácsi, melyik lett a legtisztább közülük, a lutheránus, a református, vagy az unitárius? Vagy mindenik patyolattisztává vált? És a régi, vagyis a katolikus, tisztátalan maradt? Gondolom, ezt a badarságot nem hagyják szó nélkül vallástörténészeink sem.

Nem sokkal sikerültebb a cikk negyedik mondata sem, ahonnan megtudjuk, hogy: "A reformáció következményeként jött létre a lutheránus, a református és az unitárius vallás, melyeket keresztény vallásként tartottak nyilván." Hogy a reformáció adott történelmi körülmények, események és feltételek között azok következményeként jöhetett létre, történelmi valóság. De hogy a protestáns vallások a reformáció következménye volnának, azt nehezen tudom elkönyvelni. Ezen vallások megjelenése maga a reformáció, illetve annak terméke, nem pedig következménye. A mondat utolsó szavaiból pedig megtudjuk, hogy ezek a vallások keresztények voltak, annak "tartották nyilván". Erre önkéntelenül felmerül a következő kérdés: Mi lett velük? Eltuntek? Most már nem tartják őket keresztényeknek, ha még léteznek?

A cikk második része eseményfelsorolás. Mindjárt az első adat tudomásunkra hozza azt a szenzációs hírt, hogy Bocskai István már 1557. január 1-jén Erdély fejedelme volt. Szegény Bocskai! Mit szólna, ha megtudná, hogy 49 évvel megvénítették (uralkodását annyival előretolták). Ô ugyanis 1605. február 21. – 1606. december 29. között uralkodott Erdélyben mint fejedelem. A "fejedelem" cím Erdélyben egyébként a szerző által említett évnél egypár évtizeddel később jelent meg. János Zsigmond, aki 1571-ben halt meg, "választott király"-ként uralkodott. Utódja Báthory István vajda volt. Csak lengyel király korában (1575–1583) kezdte magát fejedelemnek tituláltatni. A helyette Erdélyben kormányzó Báthori Kristóf (1575–1581) ugyancsak vajda volt. Fia, Zsigmond is uralkodása elején a vajda címet viselte. Csak 1588-ban választották hivatalosan is fejedelemmé. Utódai, a helytartói és főkapitányi címmel uralkodó Mihály vajdát kivéve, mind választott fejedelmek voltak, köztük Bocskai is.

A következő három eseményfelsorolás is korrigálást kíván, mivel túl egyoldalú beállítottságúak. Ezekről azonban nem kívánok most szólni. Esetleg akkor, ha a szerző óhajtja majd.

Tisztelettel

Üzenet cikkeim olvasóinak
LII. évfolyam 13. (14369) 2000. január 18., kedd

Keresztes Gyula
Soraim megdöbbenésemet fejezik ki egy tiszteletlen hangvételu bíráló cikk megjelenése révén (Népújság, 2000. január 12.), melyben indokolatlanul kemény, sőt parlagi megfogalmazásban vádol a kritikus a január 5-én megjelent rövid írásomért.

Elismerem, hogy cikkemben tévesen írtam le egy XVI. századi évszámot, de semmit sem vétettem a katolikus egyházzal szemben. De most nem erről akarok szólni, hanem tiltakozni akarok a leírt gyulölködő szavak ellen, melyekkel nyíltan gúny tárgyává akar tenni a cikk írója, félremagyarázásaival lejáratni akar olvasóim népes tábora előtt. Mi más, ha nem gúnyolódás mesterkélt feldicsérésem, amikor honatyának (!), tudósnak, vallástörténésznek nevez, vagy épp badarságnak minősíti írásomat a bíráló személy?

Én nem vagyok honatya, de tősgyökeres marosvásárhelyi lokálpatrióta, szeretem szülővárosomat és minden tőlem telhetőt megteszek érette, minden bizonnyal ezért tartottak érdemesnek a díszpolgár címre, melyet a bíráló cikk kiagyalója ironikusan a felsorolt dicséretek között említ. Soha nem tartottam magam tudósnak, sem vallástörténésznek, de ötvenéves építészmérnöki tevékenységem alatt – több mint 40 éven át – muemlékekkel kapcsolatos munkát végeztem. Ezen a téren elismert személyként tartanak számon. Itt kell kihangsúlyoznom, hogy soha nem tettem megkülönböztetést a különböző vallások között. Azonos lelkülettel álltam rendelkezésére, tanácskérés esetén plébánosnak és lelkésznek Csíksomlyótól Székelyderzsig vagy Panitig. Tudatában voltam annak, hogy ezeréves múltunk épületeinek megőrzéséről van szó.

Visszatérve a bíráló sorokra: hát így lehet ledorongolni egy embert, aki élete céljául tuzte maga alá szülővárosa, a megye (a volt Magyar Autonóm Tartomány) építészeti emlékeinek felmérését, leírását, azok összegyujtését és ismertetését (rajzon, fényképen, írásban), addig, míg azok állnak, akár a legtávolabbi és legeldugottab faluban is? Templomaink közül eddig soknak ismertetését e lap hasábjai közölték. A székelykeresztúri római katolikus plébániatemplom helyreállítása alkalmával felszínre hoztam a templom elődjének, egy román kori templomnak alapfalait s erről tanulmányomat a budapesti Muemlékvédelem címu szaklap 1976., 4. száma közölte le (Muemlékvédelmi és Építéstörténeti Szemle). Jelenleg a megyénk területén épült összes középkori templom kötetének összeállításán dolgozom, felsorolva valamennyi X-XVI. századi római katolikus templomot, rámutatva azok jelenlegi állapotára, használóira és (sajnos) soknak elpusztulására.

Az előbbiek szerint láthatják, kedves olvasóim, hogy részemre a római katolikus, a református, az unitárius, a lutheránus templom egyformán Isten házát jelentette és jelenti. De hasonlóképpen tettem ezt a felmérések idején (1962-1963) a sok román fatemplom ismertetésével is. A helyi (Iskola utcai) zsinagóga javítási munkálatai előtt (1971-ben) a hitközösség szakvéleményemet kérte. Jelenleg a helyi római katolikus plébániatemplom helyreállítása van folyamatban, építészeti tervem alapján, s követem munkálatainak előrehaladását.

Ezek után ítélkezzenek!

Végül ezúton köszönöm az egyháziak és a világiak bátorítását munkám irányában. Köszönöm bizalmukat mindazoknak, akik évek során szóban vagy írásban segítségemet, tanácsaimat kérték templom vagy lakásépület-gondjaikban. És most köszönöm sok-sok tisztelt olvasóm telefonhívását, melyekben felháborodással szólnak a tiszteletlen, vádaskodó cikkről és további tevékenységre bátorítanak.

IV. Szobrászati alkotások Marosvásárhely épületein
VI. évfolyam 268. (15838.) sz. 2004. november 13., szombat

Keresztes Gyula
A szobrászati ábrázolás módja szerint beszélünk szabad és relief szobrászatról. Az előbbi alkotás háromdimenziós, az utóbbi csak részletében. Anyagát tekintve, mely a címben foglaltakat illeti, lehet: kő, márvány, bronz és gipsz.

Kőből faragott szobrot, dombormuvet mindenkor előszeretettel alkalmaztak az épületek homlokzatainak és belső termeinek díszítésére. Az ókorban az egyiptomiak monumentális építményeiket kőbe vésett reliefszeru faragással díszítették. A következő korokban is elmaradhatatlan volt a szobrászati alkotások alkalmazása az építkezéseknél. Így Marosvásárhely régi épületeinél is a szobrászati alkotások korhuek és díszítő jelleguek.

Marosvásárhelyen a csúcsíves stílus emlékeként a Vártemplom nyugati és déli kapujának sokoszlopos (béletes) kőből faragott kialakítása muemlék értéku. Hasonlóképpen értékesek a templom szentélyének változatos csipkeszeru mérmuves ablakai is.

A Közmuvelődési Ház (Kultúrpalota) homlokzatain - a második emeleti ablakok parapetjeinek falazatába kőből faragott dombormuveket helyeztek, melyek a magyar irodalom, muvészet és tudomány nagyjainak portréit jelenítik meg, így: Kazinczi Ferenc, Tompa Mihály, Kölcsey Ferenc, Kemény Zsigmond, Jókai Mór, Bolyai Farkas, Bolyai János, Kisfaludi Sándor, Vörösmarty Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Goldmák Károly, Blaha Lujza, Doppler Ferenc.

Mészkőből faragott mellszobrokat raktak fel a Toldalagi- ház (Rózsák tere 10.) főtér felőli homlokzatának főpárkányára is. A harcosok és vitézek fejszobrai a barokk stílus mozgalmas modorában készültek. Fehér márványból faragott dombormu, két portré (Aesculap, ?) díszíti az egyébként faragott márvánnyal kialakított gyógyszertár (a volt Kővári patika) bejáratát és kirakatát.

Bronzból öntött szoborcsoport tölti ki a Székelyföldi Iparmuvészeti Múzeum (Megyei Múzeum) Baross Gábor utcai épületének főpárkánya fölötti timpanon mezejét. A múzeum homlokzatán lévő két fülkébe egy-egy női szobrot is elhelyeztek, valamennyi Róna József szobrászmuvész alkotása.

A Kultúrpalota főbejárati ajtói fölött, az ablakok mellvédjeibe bronzba öntött sokalakos dombormu került. Kallós Ede szobrászmuvész szépen ábrázolta Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája címu oratóriumát, melyen a magyar zeneszerző ül a zongoránál s vele szemben Szent Erzsébet alakja; a Két Bolyai címu szoborcsoportnál a széken ülő Bolyai Farkassal szemben áll a diák fia, János, mögötte pedig tanártársai; a harmadik ablak mellvédjébe az Aranka György címu szoborcsoport került, melyen az ország első Nyelvmuvelő Társaság alapítóját, a marosvásárhelyi Aranka Györgyöt jeleníti meg; a negyedik ablak alatt Erkel Ferenc Bánk bán címu operájának egyik jelenetét örökítette meg a szobrászmuvész.

(Folytatjuk)

Szobrászati alkotások Marosvásárhely épületein
(Folytatás november 13-i lapszámunkból) ???

IV. A Palota előcsarnoka főbejárati részének két szembenéző falán két-két bronzba öntött női dombormu egy-egy márvány emléktáblát fog közre, melyen szokás szerint az építtető, tervező, kivitelezők nevét örökítették meg. Sajnos, mindkét tábla eltunt a falról, miképpen a Ferencz József koronázását ábrázoló bronzrelief is, melynek zománcozott felülete ékkövekkel volt díszítve. A dombormu Sidló Ferenc alkotása Kőrösfői Kriesch Aladár terve nyomán.

A gipszből öntött alkotások a szobrászmuvész által mintázott szoborról készített negatív formába öntve készültek. Marosvásárhely főterén két régi épület homlokzatát teszi díszessé gipszből öntött (részben) dombormu. Az egyik a Patrovits-ház (53. sz.), amelynek szimmetriatengelyében a bolthajtásos kapubejárat oldalán egy-egy kariatida áll az öntöttvas-konzolokkal alátámasztott erkély alatt. A két női alaknak csak díszítő szerepe van. A helybeliek "Bubás" háznak nevezik. A másik épület a Csizmakészítő Ipartársulat székháza (49. sz.). A díszes klasszicizáló homlokzat tengelyében lévő boltíves kapubejáró két oldalán egy-egy izmos vállú férfi (Atlas) állószobra tartja jelképesen az emeleti díszes mellvédes erkélyt. Ugyanannak az épületnek főpárkányára egy balusztersort építettek, s a homlokzat tengelyébe, az attikafalazatra egy címerpajzsot helyeztek, amelyet két ülő nő szobra támaszt meg, a címerpajzson az 1890-es szám az építés befejezésének éve. Az épületet Nagy Győző mérnök tervezte, a szobrászati darabokat ún. fehér (gipsz-) munkás készítette szobrászmuvész által mintázott szobrok után.

A helyi Tanoncotthon épülete - építtette az Építőiparosok Szövetsége, tervezte Csiszár Lajos - két homlokzatán, a magasföldszinten lévő boltíves ablakok záróköveit pajzslap helyettesíti, melyeken jelképesen ábrázolta az alkotó az építőipar valamennyi ágát a régi céhrendszeri képletes (színezett) megjelenítéssel. Érdemes megfigyelni ennek a részben szecessziós homlokzatú épületnek másodemeleti sarokerkélyének szobrászati díszítését, amelyet lótuszleveles lizénák - ókori egyiptomi építészeti hatás - és egy sárkány díszíti. Az utóbbi darab kovácsoltvas munka. Tervezője egyiptomi tanulmányútja után tervezte. A kétemeletes épület ma az Avram Iancu otthon nevet viseli.

Gipszből öntött párkány, virágdíszes övpárkány és színezett virágmotívum a város sok XIX-XX. századi épületének homlokzatdíszítésénél látható. A sorozatosan ismertetett színesüveg-festészet, a mozaikképek, falképek és szobrászati alkotások a város régi épületeit teszik díszessé és emlékezetessé.

Rekviem régi épületeinkért
LII. évfolyam 245. (14603) 2000. október 21., szombat

Sok száz éves épületeinket, muemlékeinket az idő vasfoga, az építőanyagok időálló képessége, a használók által nem ismert értéke, a helytelen dísztelenítések, valamint a karbantartás elmaradása (gazda hiánya) juttatták szomorú helyzetükbe. Ez utóbbi állapot előfordul olyan épületnél is, melyet 10-20 évvel ezelőtt helyreállítottak ugyan, használható állapotba hoztak, de továbbra is gazdátlanul hagyva ismét helyreállítását várja (pl. a radnóti kastély kapuépülete).

A muemlékvédelmi tevékenység első szakasza: a munkálat előkészítése és kivitelezése, ami lelkiismeretes és gondos munkát követel a tervezőtől és kivitelezőtől egyaránt. A helyreállítás utáni gondozás hasonlóképpen figyelmet kér használóitól, valamint az újabb szükséges javítások időbeni elvégzését.

Muemlék épületeink szép városrészen vagy festői környezetben állnak. Azok fenntartása azért is szükséges, mert szépítik a városképet vagy a tájat, melyben állnak, vonzzák a szép iránt érdeklődőket, városban és vidéken egyaránt.

Ha visszapergetjük gondolatban az időt, elképzelhető, hogy a szépen kialakított és berendezett termekben és a kastélyokhoz tartozó, változatos ültetvényu parkban hogyan élt a tulajdonos és családja és hogyan szórakozott a meghívott vendégsereg. A visszaemlékezés egy lezárult kort elevenít meg a figyelő ember lelki szemei előtt. Egy kort, melyről nemrég – politikai okból kifolyólag – tanácsos volt hallgatni s ha mégis szóba került egy-egy ilyen épület, csak a felhasználási haszon jött számításba (kastélyok állami mezőgazdasági vállalatok használatába kerültek stb.). Azonban ezek az épületek legtöbb esetben pusztulásra ítéltettek. A gazdátlanul hagyott kastélyok és házak berendezési tárgyait, valamint az épület felhasználható anyagait széthordták. Annak idején a kastélyok egykori tulajdonosai újabb és újabb épületekkel növelték ingatlanukat és állandó gyujtéssel gyarapították muvészi értéku tárgyaikat. Mindezekről az egykori leltárak tudósítanak. Az új gazdák épp ellenkezőleg cselekedtek, s így juttatták e szomorú helyzetbe az épületeket. Példa erre a kerelőszent- páli Haller-, a bonyhai Bethlen-, a ma-gyarózdi Pekry-, a koronkai Toldalagi- kastélyok, vagy a jeddi Mikó-, a mezőpaniti Bethlen-, a kiskendi Daniel- udvarház és városi lakóház.

1973-ban kiemelt beruházásként a kerelőszentpáli kastély felhasználási lehetőségére készült egy tanulmányterv. Ennek értelmében sportlétesítményt hoztak volna létre olimpikonok részére. A kastély termeit különböző sportágak gyakorlótermeként használták volna, a kastélyhoz tartozó parkban sportpályákat létesítettek volna. A parkot lehatároló Maros a vízi sportot uzők edzéseire lett volna alkalmas. Sajnos a tanulmány süllyesztőbe került, az építmény pedig tovább romosodott. A marosvásárhelyi Bolyai utcai régi ház helyreállításához több terv készült, de a következő téli évszakot is fedélszerkezet nélkül várja a teljes romba dőlés veszélyével az épület. Adódik tehát a szomorú kérdés: vajon hány muemlék épület várja elmúlását megyénkben és Erdély-szerte? Pusztulásukat sietteti az anyagiak, a szakemberek és a jóakarat hiánya.

Ne várjuk meg, hogy muemlékeink felett elhangozzanak a rekviem utolsó tételének záróakkordjai is, hanem tegyünk meg mindent, hogy helyreállítsuk azokat és életet teremtsünk bennük.

Falképek II ?

A szecessziós stílus alkalmat adott a fantáziadús díszítőelemek alkalmazására. A középületek sík és boltozatos mennyezeteit vonalas ékítményes díszekkel, stilizált növényi mintákkal, illetve festett képekkel díszítették.

Az 1903-1905 között épült tornyos Városháza tölcsérboltozatos előcsarnokának és főlépcsőházának díszítőfestése szabadkézi munka. A gyulésterem mennyezetének és falainak díszítőfestése ugyancsak szabadkézi munka. Az 1913-ban befejezett Kultúrpalota hosszú - részben kéthajós - előcsarnokának boltozatos mennyezetei és falai gazdagon díszítettek. A boltívekre támaszkodó boltozati rendszer íves felületei stilizált virágmotívumos, sokszínu, szabadkézi díszítése változatos, annak ellenére, hogy az sokszor ismétlődik. A falak festését azonos motívumok díszítik. Az előcsarnok hosszanti falán lévő falképsorozaton a muvész székely témájú képeket festett, a képeken szereplő személyeket kalotaszegi népviseletben mutatja be. A Táltosok címu képen a sámán lóáldozatát, a varázsló táltost ábrázolja a muvész, a pogány mítoszra emlékeztetően. A Székelymese-mondás címu, bal kéz felőli kép többalakos kompozíció. A kék ruhás nő modellje, a kép középpontjában, dr. Bernády György második felesége volt, a mellette álló kislány pedig örökbe fogadott gyermekük. A mesélővel szemben Csokonai Vitéz Mihály áll, a kép többi allegorikus alakja Bernády barátai (Vida Károly, Ugron Gábor stb.). A nagy kép előterében az idős paraszt zeneszerszámon játszik. A Tükörterem két nagy hármastükrének koronázó részén lévő festett kép ünneplő és vidám székely népcsoportot ábrázol. A terem sík mennyezetének díszítőfestése suru- apró mintázata selyemanyag bevonat (tapéta) képét kelti.

A falképeket Körösfői Kriesch Aladár és tanítványai - Ortner Ferenc, Gábor Nándor, Leszkowszky és Grünspan - festették, valamennyi kép muvészi értékkel bír, A palota belső díszítőfestése Falus Elek és Péter János iparmuvészek terve (rajza) szerint készült, helyi festőmester kivitelezésével. Muvészi értéke ezeknek is nagy, javításait kellő figyelemmel végzik mindenkor.

III. Falképek, díszítőfestések Marosvásárhelyen

A díszítőfestészet emlékei az őskorba, majd az ókorba vezetnek vissza. Az ősember barlangja kőfalát díszítette vonalas képeivel, az ókor embere már a sík falfelületeket ékesítette falfestményeivel. A román kor a mozaikok díszítése mellett freskóval is díszítette belső falait, míg a gótika ékítményes sokszínu díszítővonalas formákat, falképeket (freskó, al-secco) alkalmazott a termek falfelületeinek díszítésére.

Marosvásárhelyen sokszínu ékesítményes díszítőfestés XIV. századi maradványa látható a Vártemplom mellett fennmaradt régi templom szentélyének csúcsíves ablakainak bélletén. Egyik ablakának két bélletén egy-egy szent vagy püspök portréja (al-fresco) töredéke látható. A több mint ötszáz éves Vártemplom hajójának befalazott déli kapuja ívmezejében lévő freskó Szent Lénárd vértanúságát ábrázolja. Ez a festett kép 1941-ben került felszínre, mikor a gázvezeték felerősítése végett a falon véstek. A freskót teljes egészében feltárták és helyreállították. Az említett ívmezőt lehatároló felirat betuinek formája későbbi, reneszánsz időre utal.

A barokk díszítő képfestészetet a mozgalmasság jellemzi. A fal és a mennyezet felületeit plasztikusnak ható vonalazással és szegélymintákkal keretezték s a keretezett felületeket sablonos mintákkal vagy festett muvészi értéku képekkel (freskó, al-secco) töltötték ki. A helyi Keresztelő Szent János plébániatemplom (épült 1728-1750) szentélyének mennyezetén a Napkeleti bölcsek címu festmény, a templomhajó dongaboltozatán lévő festett kép tárgya Mária mennybemenetele és a Háromkirályok, melyek Szirmai Béla nagyváradi muvész alkotásai. A mennyezeteken és a falakon lévő díszítőfestés szabadkézi és vonalas munka; azok újrafestését 1900-1901-ben Altenbucher Henrik végezte.

Az 1793-ban épült román ortodox fatemplom szentélyének falain és boltozatos mennyezetén - falfelületein - szárazon festett szentképek figyelemre méltóak.

A XIX. század első éveiben épült Kárnász-ház - ma a házasságkötő termeit magában foglaló klasszicizáló épület - boltozatos kapualj mennyezetén sablonos és vonalas díszítés látható. A boltívek által lehatárolt mezők falképei, al-seccói, romantikus tárgyúak, melyek közül kettő városépítészet-történet szempontjából értékes.

A bal oldali kép a Kossuth Lajos utca korabeli házsorát, a jobb oldali a római katolikus templomot a plébánia épületével, a Görög-, és Kárnász-házsorát és a Vártemplomot örökíti meg.

Az emeleti hall festett mennyezetét felhőkön ülő női alakok és kis amorettek, valamint medalionokba foglalt négy portré dísze teszi látványossá. A házasságkötő nagytermét és a hozzá szervesen kapcsolódó szobákat gazdagon díszítették sablonos és szabadkézi festett mintákkal, melyeknek összessége gyönyöru belsőt ad a hivatalos helynek.

(Folytatjuk)

Mozaikberakásos képek Marosvásárhely épületein
Népújság, VI. évfolyam 232. (15802) sz. 2004. október 2., szombat

A mozaik az épülettel szervesen összefüggő alkalmazott díszítő alkotás. Színes szilárd anyagból (aprókő, megfelelő formára metszett tört kőlapok, zománcos égetett lapok) összeállított festői ábrázolás. A mozaik muteremben vagy a helyszínen készíthető a muvész által készített eredeti nagyságú rajz (karton) alapján. Mindkét esetben nedves olajos vakolatba rakja be a muvész a választott anyagból a képet.

Rendszerint reprezentatív épületek homlokzatait vagy belsőit díszítették mozaikkal. Az ókeresztény és a reneszánsz muvészet kedvelte nagyon a mozaikok készítését, majd a szecesszió, melynek korából Marosvásárhely épületein csodálatosan szép mozaikképek maradtak fenn.

A dr. Bernády György polgármestersége idejében (1907-13) épített Közmuvelődési Ház, a következőkben Palota, főhomlokzatán, a harmadik emelet félköríves ablakai fölött, a homlokzat tengelyében lévő nagy mozaikképen, melynek neve Hódolat Hungária előtt (lásd az 1. fotón). Hungária allegorikus nőalakja ül a trónusán, fején a koronával, kezében karddal. A bal oldalán álló angyal a város címerét, a jobb oldalán álló Mátyás király címerét tartja: azok szomszédságában, a háttérben, az újonnan épült városháza, illetve a nyugdíjpalota épületének színes képe látható.

A vízszintesen elnyúló nagy mozaik jobb és bal oldalán történelmi személyek sorakoznak fel, a baloldaliakat Bethlen Gábor vezeti. A muvész valamennyit korhu öltözetben ábrázolta. A 9-10 méter hosszú mozaik a falon konzolos díszu övpárkány fölé került, melyet félköríves pártázatos párkány zár le, utóbbiak anyaga a pécsi kerámia- és porcelángyár pirogránit készítménye. A mozaikkép 2x2 cm nagyságú égetett és aranyozott kerámialapocskákból készült. A Palota harmadik emeleti félköríves ablaksor vonalában, az ablakközök mélyített fülkéiben három-három mozaikkép ékítményes dísze cserépvázából kinövő szőlőág gyümölcsével és levelével. Hasonló elhelyezéssel a Palota főtér felőli homlokzatán levő mozaikképeken egy-egy hegedülő női akt, a középső mozaikon három kisgyermek - puttók - körvonalazott alakja látható. A homlokzat sarokrizalitján, ugyancsak mélyített fülkébe, pásztorjelenetet ábrázoló mozaikkép került. A nagyméretu - két emelet magasságban - mozaikképen színes népviseletbe öltözött többalakos mozaikkép díszíti a homlokzatot. Kőrösfői Kriesch Aladár kompozícióit Róth Miksa kivitelezte kartonok alapján kisméretu színezett, illetve aranyozott mozaiklapocskákból.

Az előzőekben ismertetett mozaikok előképként a XX. század második felében serkentő hatást gyakoroltak a helyi képzőmuvészeinkre. Az 1960-as években épített Építészeti Iskolaközpont épületének homlokzatára Német Antal szobrászmuvész kivitelezte a nagyméretu mozaikkép kompozícióit. A bejárati építmény hosszfalán jón- csigavonalas oszlopfő és három portré, a kétemeletes épület északi ablaknyílás nélküli homlokzatán (a Grigorescu utca felől) egy nő és egy férfi alakja látható (lásd. 2. fotó), valamennyi átvitt értelemben az építészettel kapcsolatos.

Az 1980-as évek elején, a református temetőkert utcai vonalába épített állami levéltár épületének két ablaknyílás nélküli homlokzati síkjára Olariu György és Simon Endre festőmuvészek terve és kartonja alapján készült a közel száz négyzetméter nagyságú történelmi témájú mozaikkép. Az épület főhomlokzati síkjától hátraugró falsíkon a szép mozaikkép alárendelt helyre került.